szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Számítógéppel rekonstruálják az egykori NDK titkosszolgálatának összetépett iratait. A több millió papírszeletke összeillesztése évekig tartott – tudósított a dpa német hírügynökség.

Huszonnégy évvel a berlini fal leomlása után most tesztelik az összetépett Stasi-dokumentumok számítógépes rekonstrukcióját. A Fraunhofer Intézet már 2007 óta dolgozik a feladaton. Apró papírdarabkákból már 16 300 lapot raktak össze az új digitális technológiával.

A projektet az anyag bonyolultsága késleltette, egy új szoftver azonban egymáshoz tudja illeszteni a tépett széleket, jól felismeri az írás- és papírfajtákat. Még különleges szkennert is fejlesztettek erre a célra. Az innováció eddig több mint nyolcmillió euróba, vagyis átszámítva körülbelül 2,4 milliárd forintba került.

Még nem dőlt el, meddig tart a tesztfázis, a német parlament dönt arról, hogy folytatódik-e a gigantikus számítógépes kirakós, és milyen eszközök kellenek még hozzá.

A raktárakban még körülbelül 15 ezer zsák Stasi-iratot őriznek, amelyekkel kézzel is próbálnak összerakni. 1,4 millió lap már készen van.

Greta Thunberg a Margit körúton teázott

Greta Thunberg a Margit körúton teázott

Az eddigi legnagyobb klímavédelmi meghallgatás zajlik a Nemzetközi Bíróságon

Az eddigi legnagyobb klímavédelmi meghallgatás zajlik a Nemzetközi Bíróságon

Azonnali hatállyal lemondott a Peugeot és az Opel tulajdonosának, a Stellantisnak a vezérigazgatója

Azonnali hatállyal lemondott a Peugeot és az Opel tulajdonosának, a Stellantisnak a vezérigazgatója

Nem Oconnal fejezi be az F1-es szezont az Alpine

Nem Oconnal fejezi be az F1-es szezont az Alpine