szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több ezren, sokan pandajelmezbe öltözve fogadták vasárnap a belgiumi Pairi Daiza állatkertbe a kínai Szecsuán tartományból megérkező óriáspanda párt.

Lelkes tömeg, mintegy 2500 rajongó tolongott pandazászlókat lengetve a Brüsszeltől 60 kilométerre fekvő város állatkertjének kapujához vezető úton. A látogatók azonban egyelőre csak a park zárláncú tévéképernyőjén csodálhatják meg az új jövevényeket. Nyilvános bemutatkozásukra áprilisban kerül sor, addig időt hagynak nekik új környezetük megszokására.

A Hszing Huj nevű négyéves hímet és a vele egykorú nőstényt, Hao Haót 15 évre kapta kölcsönbe  a belga állatpark Szecsuán tartomány egyik szaporító központjától.

A Pairi Daiza állatkert mintegy tízmillió eurót (3 milliárd forintot) szánt az óriáspandák megfelelő elhelyezésére: kényelmes ház, medence, barlang és bambusszal beültetett kifutó várja őket. A park évente egymillió euró "bérleti díjat" is fizet az új látványosságért a belga sajtó becslései szerint.

Az óriáspanda a világ legveszélyeztetettebb fajai közé tarozik: vadon mindössze 1600 példány él, további 300 pedig állatkertekben.

Egy tavaly novemberben a schönbrunni állatkert vezetője és a vadon élő állatok megóvásával foglalkozó kínai társaság által aláírt megállapodás szerint további tíz évig Bécsben marad az osztrák főváros két pandája, Jang Jang és Long Huj. A dokumentum szerint augusztusban világra jött bocsuk, és annak korábban született testvérei kétéves korukig élnek Bécsben mielőtt Szecsuánba szállítanák őket.

Váratlan mértékben befolyásolja a videós értekezleteket, hogy kinek milyen a mikrofonja

Váratlan mértékben befolyásolja a videós értekezleteket, hogy kinek milyen a mikrofonja

Hogyan jósolhatta meg Hollywood Trump eljövetelét?

Hogyan jósolhatta meg Hollywood Trump eljövetelét?

És akkor tizenöt év kormányzás után eljutott a NER a wc-papír árréséig

És akkor tizenöt év kormányzás után eljutott a NER a wc-papír árréséig

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?