szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Bostonból Los Angelesbe tartó gépnek Omahában kellett leszállnia egy utas miatt, aki önkielégítés után kisebbfajta rohamot kapott - írta a Gawker.

Omahában kellett leszállnia a bostoni Logan Airportról Los Angelesbe tartó repülőgépnek hétfőn, mert egy utas, bizonyos Doug Adams maszturbálás után kisebbfajta rohamot kapott - írta a Gawker.

Az utas annyira nem bírta a hatórás utazás fáradalmait, hogy menet közben megpróbált leszállni a gépről. Adamsnak menet közben "pszichopátiás rohama" támadt, és egy szolgálaton kívüli rendőr utastársának kellett legyűrnie.

Sam Slater és Paul Bernon filmkészítők Adamsszel szemben ültek, így részletesen be tudtak számolni az eseményekről. Mint mondták, a férfi érdeklődött, hogy használhatja-e a vécét, arról motyogott, hogy nem akar erőszakos lenni. Amikor visszatért a vécéről, vitatkozni kezdett a közelében ülő nővel, mondta, hogy nem akar melléülni. Felkelt, és szólt a stewardessnek, hogy ültesse el a szomszédját, majd ideges lett, és megpróbálta a leszedni a vészkijárat műanyag borítását.

Leszállás után a 26 éves utast egy nebraskai kórházba szállították megfigyelésre.

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Kínai katonai vállalatnak minősítette Amerika a világ egyik legjelentősebb videójáték-cégét

Kínai katonai vállalatnak minősítette Amerika a világ egyik legjelentősebb videójáték-cégét