szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kik élhetnek a most felfedezett, Föld 2.0-nak is nevezett Kepler-452b jelzésű bolygón? A NASA szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a bolygón van élet, de elvileg alkalmas lehet a lakhatásra. Ön szerint hogy nézhetnek ki a kepleriták?

Csütörtök este jelentette be a NASA, hogy a Tejútrendszerben találtak egy Földhöz hasonló bolygót, a Kepler-452b-t, amely idősebb és valamivel nagyobb is, mint a Föld, de körülbelül ugyanolyan távolságra van a saját Napjától, és nagyjából egy év alatt kerüli azt körbe – vagyis sok hasonlóságot mutat a Földdel, és a "lakhatási zónában" található.

Bár azt egyelőre nem tudni, hogy a Kepler-452b milyen anyagból van, a tudósok szerint elképzelhető, hogy kőzetbolygóról van szó, és alkalmas lehet az élet kialakulására is, igaz, egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy lenne rajta élet, és ezt egyhamar nem is fogjuk tudni kideríteni, a Föld 2.0-nak is becézett bolygó ugyanis 1400 fényévnyire van tőlünk, vagyis odautazni fénysebességgel is 1400 évig tartana.

Mindenesetre itt az ideje elfelejteni a marslakókat, mert eljött a kepleriták ideje! Szerkesztőségünkben már elkezdtünk ötletelni, milyenek is lehetnek, de ha valóban a Föld 2.0-ról van szó, akkor az is lehet, hogy hasonlóan nagy a biodiverzitás, mint nálunk, és számos keplerita faj él a bolygón.

Ön szerint milyenek lehetnek? Ötleteljen, és küldje el nekünk akár paintben, akár photoshopban készített, akár rajzolt és beszkennelt kepleritáját az ugyelet@hvg.hu-ra! Addig is itt vannak a mieink!

Erszényes keplerita két szájjal
hvg.hu
A spirálkarú kepleriták a Földre vágynak?
hvg.hu
Lehet, nem véletlenül kapta a bolygó Keplerről a nevét...
hvg.hu
Szemekkel és csillókkal kommunikáló szőrös amőbák?
hvg.hu
Hippi keplerita Don Juan a helyi tengerekből?
hvg.hu
Bizalmas kormányhatározatot fecseghetett ki Demeter Szilárd

Bizalmas kormányhatározatot fecseghetett ki Demeter Szilárd

Őrizetbe vették a volt lengyel igazságügyi minisztert az ottani Pegasus-ügy miatt

Őrizetbe vették a volt lengyel igazságügyi minisztert az ottani Pegasus-ügy miatt

Dehogy halott a dízel: 6 hengeres új gázolajos motor a BMW X3-ban

Dehogy halott a dízel: 6 hengeres új gázolajos motor a BMW X3-ban

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát