szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Készenléti Rendőrség járőrei mentették meg egy 22 éves fiatalember életét, aki kívülről lógott egy VIII. kerületi ház függőfolyosójának rácsán, háromemeletnyi mélység felett.

police.hu

Egy VIII. kerületi italraktár 46 éves biztonsági őre hívta a rendőrséget július 29-én hajnali öt óra körül, mert egy zavartan viselkedő férfit látott berohanni a Krúdy Gyula utcában egy házba, mint akit üldöznek, de nem futott utána senki.

A férfi felment a harmadik emeletig, ahol valahogy átesett a függőfolyosó rácsán. Szerencsére el tudta kapni a korlátot, ott lógott 16 méteres magasságban, amikor a helyszínre értek a rendőrök. A Készenléti Rendőrség bevetési osztályának járőrei felfutottak a harmadik emeletre, hogy az akkor már segítségért kiabáló férfit megmentsék.

"Még éppen el tudtuk kapni a karját, mielőtt elfogyott volna az ereje" – idézte föl Szilasi László főtörzsőrmester. "Áthajoltunk a korláton, a ruháját és a karját megmarkolva húztuk be a függőfolyosóra, majd leültettük. A budapesti fiatalember végig zavartan viselkedett. Azt mondta, egy belvárosi szórakozóhelyen belekötöttek, bántani akarták, üldözték, ezért menekült be a házba. Arra, hogy hogyan került a korlátra kívülről, nem tudott választ adni" – mesélte.

Zavart viselkedése és rosszulléte miatt mentőt hívtak hozzá, az Erzsébet Kórházba szállították. A főtörzsőrmester azt mondta, kollégájával, Détári István törzsőrmesterrel alkoholszagot éreztek rajta, az orvos is ittasságot állapított meg nála.

Az adatgyűjtés során megállapították, senki nem üldözte, nem történt bűncselekmény, nem mások miatt került vészhelyzetbe.

police.hu
Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

A Halászbástya lekordonozásával egy nap alatt plusz egymillió forintot kerestek a kerületi polgármester szerint

A Halászbástya lekordonozásával egy nap alatt plusz egymillió forintot kerestek a kerületi polgármester szerint