Konzervatív intés Orbánéknak
A közhiedelemmel ellentétben a magyar társadalom nem velejéig reformellenes. A gyurcsányi reformdömping azonban, amely a késő Kádár-kori minta anakronisztikus folytatása, hiteltelenné tette a megújulási törekvéseket, amelyekre pedig nagy szükség van – állítja Bod Péter Ákos egykori jegybankelnök.
Bod Péter Ákos. Intés a sajátoknak © Müller Judit |
Mit is kéne tenni? A közgazdász szerző kész menüvel szolgál: a közoktatás, az egészségügyi ellátás, a nyugdíjrendszer, a jóléti rendszer átalakítása, a munka világának átrendeződése, a tudáshoz és a tanuláshoz fűződő viszonyainak átalakulása, a természettel való együttélés új szabályainak elsajátítása; a nyitott határokból fakadó köznapi változások megemésztése, illetve az euró bevezetése.
Csakhogy az elkötelezetten konzervatív, piacpárti gazdasági szakértő láthatóan nem elégedett a jelenlegi jobboldali ellenzék reformelkötelezettségével sem. És bár kritikája jóval élesebb a hatalmon lévőkkel, jelesül a Gyurcsány-kormánnyal szemben, nem titkolja, többet, távlatosabb politikát várna az övéitől is. 2006-ban a gyatra teljesítménye ellenére is maradhatott a Gyurcsány-kormány, ami nemcsak a felelőtlen ígérgetéseknek és a „valóság elrejtésének” köszönhető, hanem részben annak is, hogy az ellenzék „hihető és markáns program nélkül akart visszajutni a kormányba”. Bod szerint hiba alapigazságnak tekinteni, hogy mára a magyar politikában vereségre van ítélve, aki reformálni akar.
A reform ügye tehát nem reménytelen, és a valódi, az ellenzék által felkínált alternatívára sokan várnak. Mégis „a polgári oldal […] értékrendje és világképe ma sokkal problematikusabbnak látszik, mint valaha a rendszerváltozás óta” – figyelmeztet a 2006-os parlamenti választások második fordulójában még egy pillanatig az „egyesült jobboldal” kormányfőjelöltjeként is feltűnő professzor. A most sem látható fideszes program hiányán túl mi aggasztja még Bodot? Elsősorban a jobboldali nyilvánosság állapota és – a szerző megfogalmazásában – „kultúrmiépes” hangneme. Hiába van ugyanis az ellenzéknek saját médiája (tévéje, rádiója, lapjai), ha az alapvetően reformellenes: „zsörtölődő, panaszkodó, magába süppedő vagy éppen harsányan maradi”. Márpedig így a jobboldali sajtó (nyilván szándékai nélkül – fogalmaz megengedően Bod) a saját tábor egy részét elvezeti az állami beavatkozás és az államosítás visszavárásáig. Ami önmagában is helytelen, hiszen az a kurzus már nem jön vissza, de emellett csökkenti az új kormány mozgásterét. „Márpedig a következő kormány sikere alapvetően a saját tábor és az el nem kötelezettek viselkedésén múlik.”
(Magyar Szemle, 2008/5–6)
A rendes magyar baloldali nem lehet jó keresztény?
„A magyar élet szempontjából” a 2006. október 23-iki brutális rendőri fellépés olyan volt, mint Amerikának és a Nyugatnak 2001. szeptember 11. – véli Balog Zoltán. A parlament emberi jogi bizottsága elnökének „transzcendens megbízója van”, de ettől – mint mondja – még nem lett gőgös.
Vádirat a Fidesz ellen Bokros ürügyén
Mihancsik Zsófia újságírót felháborítja a magyar értelmiség maszatolása és sumákolása, ennél csak két dolgot rühell jobban: a Fideszt és annak elnökét, Orbán Viktort. Azt javasolja, hogy az intelligencia felelős része indítson kampányt azért, hogy a „tisztességes emberi gondolkodás, beszéd és magatartás elismert érték legyen”. Nem úgy általában, hanem a ’fideszes normákkal’ szemben.
Tudósítás a lövészárokból
Valahol utat tévesztettünk? Gyurgyák János történész, az Osiris Kiadó főszerkesztője újabb jelentős monográfiával rukkolt elő, ami a magyar nemzeteszme és nacionalizmus történetét taglalja. A mű, ezt még kritikusai sem vitatják, sokáig megkerülhetetlen lesz, ehhez képest fogadtatása felettébb csendes. Mit is tesznek szóvá a Gyurgyák-könyv bírálói?
Orbánék radikális retorikájának élveboncolása
A kormányfő, mint balatonőszödi beszédéből kiderült, tudatosan hazudott, „lelepleződése után semmibe vette a kritikát, és cinikusan a választók arcába nevetett”. A jobboldali ellenzék rendkívüli állapot retorikája azonban csak erkölcsileg és politikailag érthető; több ponton hamis és tarthatatlan – véli Körösényi András politológus.
Valamit nagyon elszúrnak Pécsett
A hazai olimpia-, foci-Eb- és világkiállítás-rendezési tervek sorra buktak el. Sokan ezeket ma is fájlalják. Pedig elég a jóval kisebb szabású 2006-os Margit-szigeti úszó Európa-bajnokság blamázsközeli rendezését felidéznünk ahhoz, hogy kétségeink támadjanak a magyar istenadta szervezőkészsége felől. Az unió vállalt némi kockázatot, amikor Essen és Isztambul mellett elfogadta a magyar kormány által kiválasztott Pécs európai kulturális főváros (EKF) pályázatát. A bukás rizikója 2006 óta csak nagyobb lett.
