szerző:
ISSN
Tetszett a cikk?

A közhiedelemmel ellentétben a magyar társadalom nem velejéig reformellenes. A gyurcsányi reformdömping azonban, amely a késő Kádár-kori minta anakronisztikus folytatása, hiteltelenné tette a megújulási törekvéseket, amelyekre pedig nagy szükség van – állítja Bod Péter Ákos egykori jegybankelnök.

Bod Péter Ákos. Intés a sajátoknak
© Müller Judit
Antall József minisztere, az egykori jegybankelnök figyelmezteti a jobboldali közönséget, a polgári erők esetleges választási győzelme sem teszi elodázhatóvá azokat a változtatásokat, amelyek tényleges versenyt, kiszámítható gazdasági viszonyokat, több innovációt és munkahelyet teremtenek – összefoglalva: jobb kapitalizmust eredményeznek. A Magyar Szemle legfrissebb számában megjelent írásának éppen az a veleje, hogy ez lesz – a reménye szerint – új, „polgári” kormány és általában is a jobboldal valódi „történelmi feladata”.

Mit is kéne tenni? A közgazdász szerző kész menüvel szolgál: a közoktatás, az egészségügyi ellátás, a nyugdíjrendszer, a jóléti rendszer átalakítása, a munka világának átrendeződése, a tudáshoz és a tanuláshoz fűződő viszonyainak átalakulása, a természettel való együttélés új szabályainak elsajátítása; a nyitott határokból fakadó köznapi változások megemésztése, illetve az euró bevezetése.

Csakhogy az elkötelezetten konzervatív, piacpárti gazdasági szakértő láthatóan nem elégedett a jelenlegi jobboldali ellenzék reformelkötelezettségével sem. És bár kritikája jóval élesebb a hatalmon lévőkkel, jelesül a Gyurcsány-kormánnyal szemben, nem titkolja, többet, távlatosabb politikát várna az övéitől is. 2006-ban a gyatra teljesítménye ellenére is maradhatott a Gyurcsány-kormány, ami nemcsak a felelőtlen ígérgetéseknek és a „valóság elrejtésének” köszönhető, hanem részben annak is, hogy az ellenzék „hihető és markáns program nélkül akart visszajutni a kormányba”. Bod szerint hiba alapigazságnak tekinteni, hogy mára a magyar politikában vereségre van ítélve, aki reformálni akar.

A reform ügye tehát nem reménytelen, és a valódi, az ellenzék által felkínált alternatívára sokan várnak. Mégis „a polgári oldal […] értékrendje és világképe ma sokkal problematikusabbnak látszik, mint valaha a rendszerváltozás óta” – figyelmeztet a 2006-os parlamenti választások második fordulójában még egy pillanatig az „egyesült jobboldal” kormányfőjelöltjeként is feltűnő professzor. A most sem látható fideszes program hiányán túl mi aggasztja még Bodot? Elsősorban a jobboldali nyilvánosság állapota és – a szerző megfogalmazásában – „kultúrmiépes” hangneme. Hiába van ugyanis az ellenzéknek saját médiája (tévéje, rádiója, lapjai), ha az alapvetően reformellenes: „zsörtölődő, panaszkodó, magába süppedő vagy éppen harsányan maradi”. Márpedig így a jobboldali sajtó (nyilván szándékai nélkül – fogalmaz megengedően Bod) a saját tábor egy részét elvezeti az állami beavatkozás és az államosítás visszavárásáig. Ami önmagában is helytelen, hiszen az a kurzus már nem jön vissza, de emellett csökkenti az új kormány mozgásterét. „Márpedig a következő kormány sikere alapvetően a saját tábor és az el nem kötelezettek viselkedésén múlik.”

(Magyar Szemle, 2008/5–6)

Sorkövető Sorkövető

A rendes magyar baloldali nem lehet jó keresztény?

„A magyar élet szempontjából” a 2006. október 23-iki brutális rendőri fellépés olyan volt, mint Amerikának és a Nyugatnak 2001. szeptember 11. – véli Balog Zoltán. A parlament emberi jogi bizottsága elnökének „transzcendens megbízója van”, de ettől – mint mondja – még nem lett gőgös.

Sorkövető

Vádirat a Fidesz ellen Bokros ürügyén

Mihancsik Zsófia újságírót felháborítja a magyar értelmiség maszatolása és sumákolása, ennél csak két dolgot rühell jobban: a Fideszt és annak elnökét, Orbán Viktort. Azt javasolja, hogy az intelligencia felelős része indítson kampányt azért, hogy a „tisztességes emberi gondolkodás, beszéd és magatartás elismert érték legyen”. Nem úgy általában, hanem a ’fideszes normákkal’ szemben.

Sorkövető Sorkövető

Tudósítás a lövészárokból

Valahol utat tévesztettünk? Gyurgyák János történész, az Osiris Kiadó főszerkesztője újabb jelentős monográfiával rukkolt elő, ami a magyar nemzeteszme és nacionalizmus történetét taglalja. A mű, ezt még kritikusai sem vitatják, sokáig megkerülhetetlen lesz, ehhez képest fogadtatása felettébb csendes. Mit is tesznek szóvá a Gyurgyák-könyv bírálói?

Sorkövető Sorkövető

Orbánék radikális retorikájának élveboncolása

A kormányfő, mint balatonőszödi beszédéből kiderült, tudatosan hazudott, „lelepleződése után semmibe vette a kritikát, és cinikusan a választók arcába nevetett”. A jobboldali ellenzék rendkívüli állapot retorikája azonban csak erkölcsileg és politikailag érthető; több ponton hamis és tarthatatlan – véli Körösényi András politológus.

Sorkövető Sorkövető

Valamit nagyon elszúrnak Pécsett

A hazai olimpia-, foci-Eb- és világkiállítás-rendezési tervek sorra buktak el. Sokan ezeket ma is fájlalják. Pedig elég a jóval kisebb szabású 2006-os Margit-szigeti úszó Európa-bajnokság blamázsközeli rendezését felidéznünk ahhoz, hogy kétségeink támadjanak a magyar istenadta szervezőkészsége felől. Az unió vállalt némi kockázatot, amikor Essen és Isztambul mellett elfogadta a magyar kormány által kiválasztott Pécs európai kulturális főváros (EKF) pályázatát. A bukás rizikója 2006 óta csak nagyobb lett.

Késik az EU-stratégia az orosz energiáról való leválásról

Késik az EU-stratégia az orosz energiáról való leválásról

Magyarországot is becélozta egy veszélyes kártevő, ami biztonsági kamerákat fertőz

Magyarországot is becélozta egy veszélyes kártevő, ami biztonsági kamerákat fertőz

Donald Trump szerint transznemű egerek létrehozására költötték az amerikai adófizetők pénzét

Donald Trump szerint transznemű egerek létrehozására költötték az amerikai adófizetők pénzét

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról