A díszített/festett tojás és a locsolás. Ez a két mozzanat ma már szétválaszthatatlanul hozzátartozik a magyarországi (elsősorban vidéki) húsvéti szokásegyütteshez. Igaz, nem volt ez magától értetődő mindig, de már így is több évszázados tradícióról beszélhetünk. Talán nincs még egy olyan ünnepünk, amelyben a szakrális és a profán, az egyházi liturgikus és szilaj pogány hagyomány ennyire összecsúszna. A húsvéthoz szorosan hozzátapadt a termékenység befolyásolását szolgáló szokásegyüttes. Róheim Géza antropológus–pszichológus szerint az ünnepnek egyértelműen szexuális tartalma van (a fiú locsol, a lány piros tojást ad). De ugyanúgy kapcsolódott hozzá a halottkultusz, elsősorban Jézus Krisztusé, illetve a férfivá-asszonnyá avatás vagy a katartikus (megtisztító) rítusok.

Bod Péter már 1786-ban feltárta a húsvét népi ünnepének két lényegi mozzanatát: „A kátékuménusoknak keresztségekből, akik ezen a napon a vízbe meríttetnek vala, fennmaradott volt a Magyaroknál az a szokás, hogy Húsvét másodnapján öntözték s vízbe hányták egyik a másikat nevetségesen. (…) Megvan az a szokás, hogy festett tojásokat készítenek.” És legott meg is magyarázza, hogy miért a tojás a legfőbb kellék. Egyrészt mert a régi zsidók is pészah idején tojásfestéssel idézték meg Jeruzsálem pusztulását, másrészt a tojás „a föld újjászületésének vagy termésének volna Symbaluma [szimbóluma]”.

Írásunkban leginkább most a húsvét hétfőjén, azaz másnapján szokásban lévő öntözködéssel vagy locsolkodással foglalkozunk. A lányok erőszakkal való megfürösztésétől az illatos parfümökkel való permetezéséig nagy utat járt be e szokás a középkor óta, vagy akár csak az utóbbi száz évben.

„Az öntözés kétségtelenül a tavaszi lustratio [engesztelő áldozattal való megtisztulás] egyik erotikus célzatú változata” – fogalmazott finoman a kalendáris szokások avatott ismerője, Bálint Sándor pap-tudós. Réső Ensel Sándor a XIX. század közepi viszonyokat imígyen szemléltette: „nemegyszer volt eset, hogy a leány gutaütés vagy áthűlés következtében bele is halt; mely okból némely helyütt az ily baromi öntözködés el is van tiltva”.

S hogy száz év múlva sem volt kevésbé „baromi” a helyzet, és a legények akkoriban is „derekasan öntöztek”, bizonyítja a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában (NMEA) található emlékezés. Csordás Istvánné folklór-adatgyűjtő az 1940-es évek Kállójának (Nógrád megye) szokásait idézi meg. Eszerint „amilyen szép a krisztusi szeretet és a vendéglátás hagyományát ápolni, olyan durva volt a szokás, és számtalan emberi áldozatot követelt”.

Öntözködés Matyóföldön. Vízöntő kor © AP - Szandelszky Béla

Mégis honnan jön a szokás, hogy húsvétkor a férfiak így vagy úgy (szépszóval vagy erőszakkal elérve) megöntözik a lányokat, asszonyokat? A NMEA-ban bukkantunk egy formabontó locsolóversre, amely maga ad magyarázatot a talányra. A szöveg Kocsordról származik, 1910 és 1930 között keletkezett:

Kérem, egy kevéssé lecsendesedjetek,
Amíg egy kis dolgot megfejtek köztetek,
Tudom, nem tudjátok, hogy ez a paráolás, [permetezés]
Honnan, miből került ez a locsolódás.
Onnan, mert amidőn zsidók és pogányok
Kereszténnyé lettek, nőtt a tudományok;
A zsidó vallásba megmaradtak előbb,
S ha mentek azoknak kitárt házuk előtt,
Utálatból az ily új keresztényeket
Leöntötték, csúffá így tették ezeket.

S az egykori eredetmagyarázó locsoló egy csavarral úgy zárta mondandóját, hogyha adnak neki piros tojást, akkor azt is elárulja, „a hímes tojás honnan kerülhetett nálunk ily nagy becsbe”.

A keresztény legenda szerint a Jézus feltámadása miatt összesereglett csődületet a katonák Pilátus parancsára kútból merített vízzel oszlatták szét. Emellett egészen a VI. századig a keresztelés időszaka húsvét idejére esett, s csak aztán kötődött a születés idejéhez. Adódna tehát a megfejtés, amiként virágvasárnapon Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékünnepén a mediterrán országokban pálmaágat, nálunk pedig zöldágat hordoznak, s barkát szentelnek, úgy világos a húsvéti öntözködés szokásának újszövetségi eredete is.

Adódna. Csakhogy számos környező népnél, szlováknál, csehnél, németnél a legutóbbi időben egyáltalán nem volt szokásban a locsolkodás, ők húsvétkor inkább a vesszővel való csapolást részesítették előnyben. A víz tisztító, termékenységvarázsló hatása mindenütt ismeretes, a húsvéti dévajkodásnak ez a formája azonban mégsem vált „európai normává”, tehát ha valaki nagyon akarja, tekintheti hungarikumnak.

Tojásfestés. Sokszínű hagyomány © MTI

„A húsvét az év bármely ünnepétől nagyobb jelentőséggel bír a férfinép számára” – jegyezte meg keserűen Csordás Istvánné műkedvelő folklórgyűjtő. S szemléletesen leírja, hogy bár a hajnali öntési tombolással már nagymise idejére végeztek, „de a férfinépség felnőtt tagjai, főleg a legények nagy része annyira berúgott, hogy a templomba menésről elfelejtkeztek, vagy ha akartak volna, akkor sem tudtak volna elmenni”.

De a kölnivizes locsolkodás elterjedéséig valóban ennyire siralmas lett volna a helyzet? Sok helyen bizonnyal igen, s – látva a népszokás mai továbbélését – a tömeges, gyors és alapos lerészegedést sincs okunk kétségbe vonni, de több helyen a menyecskéknek is megvolt a lehetőségük visszavágásra vagy védekezésre.

Egyfelől sok helyen csak egyetlen legénycsapatot engedtek be a házhoz, a csak nagymiséig lehetett felkeresni a lányokat, másfelől a családfő rendelkezhetett kíméletesebb végrehajtási módokról is. Vahot Imréék 1853-ban például beszámolnak arról, hogy bár Kolonon is kúthoz vonszolják a lányokat, „vödörrel leöntetnek, vagy egy ingre vetkőztetve őket a vályúban megfürösztik” őket, de aztán a menyecskék – suhogó kedden – nyolc szál fűzfavesszőből font suhogóval „jól megverik őkelméket”. A nemek egykori csatájának képe bontakozik ki előttünk.

Nem beszélve arról, hogy a későn jövőket sok helyen maguk a csintalan lányok várták a vödörrel, a Rábaközben meg kedd a női locsolás napja volt. Bálint Sándor gyűjtötte fel locsolóversüket:

Kanyarodik már a nap,
Keljenek fel az urak.
Krisztus felkelt a sírjából,
A halál hatalmából.
Megmosta a lelkünket,
Megváltott bennünket.
Illat szállt el sírjából,
Drága koporsójából.

A húsvét maszkulin tobzódásként való értelmezése tehát egyoldalú megközelítés. Szuhay Péter néprajzkutató az 1984-es besenyőtelki (Heves megye) ünnep kapcsán mutatta ki például, mennyire az egész falu közösségét megmozgatja a húsvéti ünnepkör, de még maga a hétfői locsolás is. „Ebben a rendszerben [az egykor létezett szocializmusban] alakult át a korábban csak legényeket, leányokat érintő locsolkodás szokása, s vált a társadalom szinte egészét megmozgató eseménnyé” – írja hézagpótló tanulmányában.

És valóban, az utóbbi ötven év alaposan átformálta a húsvéti szokásokat, de nem csupán a politika a ludas ebben, hanem a gyors életformaváltás, az urbanizáció, a lokális kultúrák térvesztése az ipari tömegkultúrával szemben.

Az ötvenes években kelt anekdota szerint Rákosi Mátyás javaslatokat kért az addigi ünnepek nevének és jellegének megváltoztatására. A diktátor a tervezet egyes pontjait elfogadta, így lett a Mikulásból Télapó, a karácsonyból fenyőfa, szentistvánból alkotmányunk és a kenyér ünnepe. A húsvét ügyében beérkezett javaslatokat, a Tojás ünnepét, illetve a Locsolóünnepet már ő is túlzásnak tartotta.

Minden új politikai rendszer első lépései közé tartozik, hogy megpróbálja a maga képére formálni az emblematikus napokat, ünnepeket. Különösen igaz volt ez a létezett szocializmus deklaráltan futurista politikájára. Az új korhoz új időszámítás kell, következésképp új ünnepek is.

A kommunista hatalom gyorsan „társadalmasította” az egyes egyházi, a családi, a volt állami ünnepeket: volt, hogy újakat kreált, másokat megszüntetett (karácsony második napját egy ideig rendeletileg betiltotta); de többségében a régi jeles napokat eredeti üzenetétől megfosztva új tartalommal töltötte meg.

A húsvéttal más volt a helyzet. Ehhez a talán legősibb keresztény ünnepkörhöz annyira komplex szokás- és hagyományegyüttes tapad, hogy elégségesnek látszott bizonyos részeket kiemelni, felerősíteni, míg másokat sokadrangúvá halványítani. Valójában azonban a húsvétnak éppen az összetettségében volt az ereje.

Nem a kommunisták voltak az elsők, akiknek nem sikerült leigázni az ünnepet. A reformáció időszakában a megreformált egyházak egy ideig szerették volna fix napra, március 25-ére tenni, de beletörődtek az addigi rendszerbe, mert nagy volt híveik ellenállása. De maga a római katolikus egyház is fokozatosan szűkítette volna a húsvéti programot: 1092-ben még négy, 1611-ben már három, míg 1771-től csak két nap a húsvét, sőt X. Pius 1919-ben még a második napot is eltörölte, mégis Európában a hétfő általában ünnep maradt.

A Rákosi-éra suta próbálkozása, hogy a tojás sárgája s fehérje közé direkt politikát szuszakoljon, megbukott (lásd példaként: „Zúg a traktor, szánt az eke. Elvtársnő, öntözködhetek-e?”). Kádár Jánosék a fogyasztás nagy szertartásaivá egyszerűsítették a régi ünnepeket, karácsonyt, augusztus 20-át, május 1-jét és a húsvétot. Ez a megoldás jobban passzolt mind a honi néplélekhez, mind az ünnepek ital- és ételáldozati tradíciójához.

A locsolóvers költészete mindenesetre néhány évtizede szökkent szárba, s a verses népköltészeti műfajok közül a lakodalmi vőfélyversek mellett talán az egyetlen, amely ma is bőven ontja új termését.

A háború előtt felgyűjtött locsolóversek feltűnően sivár képet mutatnak. A NMEA-ban őrzött anyagból kiderül, hogy a hivatásos néprajzosok alig foglalkoztak az alkalmi versikékkel, a tanítókból és jegyzőkből verbuválódott amatőr gyűjtők pedig szinte ugyanazokat a szövegeket rögzítették. 1928-ban egy gyűjtő még fontosnak tartotta a múzeum tudomására hozni, hogy van egy olyan versike, ami így kezdődik: „Én kis kertész legény vagyok…” Feltűnő, hogy mennyire prűd szövegek ezek, miközben tudjuk, hogy a locsolkodás szexuális tartalma mindenki előtt nyilvánvaló volt. Szemérmesek voltak az adatközlők, a gyűjtők és tudósok is. A legvaskosabb vers a NMEA-gyűjteményből Tiszabecsről való:

Rövid a gubám,
Fázik a pucám.
Adjanak tojást,
Hadd menjek tovább,
Szívemből kívánom.

Ehhez képest íme egy mai versezet:

Markolj tojást két kezedbe,
Már spriccelek a fejedre.
Gyorsan végzek, mint a nyuszi,
Ne mondhasd, hogy alamuszi.

Öntözködés Matyóföldön. Vízi balett © AP - Szandelszky Béla

– Az első locsolóversek aligha lehetnek 100–150 évnél idősebbek. A városiasodás és az iskolák „teremthették a hagyományt”. Valójában nem is életszerű. Hogy a vödörrel való locsolás közepette túl sok szépet lehetett volna mondani a menekülő, sikoltozó menyecskének – mondta a hvg.hu-nak Verebélyi Kincső, az ELTE Folklore Tanszékének vezetője.

Az interneten vagy SMS-ben terjedő versikék többnyire nem is locsolóversek, inkább travesztiák, paródiák, tehát pszeudo-szövegek. Legtöbbjük annyira trágár, hogy fel se tételezhető róla a rendeltetésszerű használat. Többnyire fiatal férfiak vagy gyerekek küldözgetik egymásnak e-mailen vagy SMS-ben.

Néhány példa az obszcén versek csoportjából:

1.
Gyere kislány, meglocsollak
Kedvezményes áron:
Gumi nélkül negyven rugó,
Kölnivel csak három!

2.
Piros tojás, kék tojás,
Mézes, csokis massza,
Beleültem már megint,
Hogy a jó ég bassza!
Szabad-e locsolni?

3.
Szexológus tanácsolta,
Csináljuk ma locsolkodva.
Fordulj hátra, csukd be szemed,
A tojásig érjen kezed!
Nem bírom tovább a locsolást megállni!

4.
Az én locsolómra
Két tojás van festve,
Ha én meglocsollak,
Elmehetsz te gyesre.

5.
Lábam között két golyó,
meglocsollak vén tojó.

6.
Barifarok, csibepina, nyuszifasz,
meglocsollak, ha a pöcsömre pihe-puha puszit adsz!

7.
Van nekem egy csíkos gatyám,
abban van az én ceruzám.
Minden este írok vele,
Mégse' kopik el a hegye.
Piros tojás, kék tojás,
Nekem is van két tojás.
Föl a szoknyát, le a bugyit,
Hadd locsolom meg a nyuszit!

8.
Van nekem egy kis locsolóm,
Kölni nincsen benne,
Ha én azt most elővenném,
Nagy röhögés lenne.

Mint láthatjuk, a legtöbb versezet kínosan silány klapancia. Az 1. teljes katyvasz, nem tudni, ki kínálja kinek a kedvezményest árat, s kölnivel miért olcsóbb. A 2.-ban a téma nem stimmel. Mert mi köze szerencsétlen lánynak, hogy a locsoló részegen beleült a Kinder-tojásba? A 3. antropológiai nonszensz. 4.: ha a golyók csak festve vannak, miért biztos ennyire a biztos gyermekáldásban? A bodzapuskával való locsolásnak egyébként egykoron nagy divatja volt. 5.: a kétsoros berúgja az ajtót, nincs meg a jó locsolóverseknél kötelező mozzanat, a felkérés vagy legalább felhívás. 6.: mint a Hajdú BÉT vagy a Barnevál. 7.: talán a legrosszabb. Lagzilajcsis szöveg édes tormával. A 8. legalább önironikus.

Másik típusát alkotják az újmódi locsolóverseknek a nem szexualitással viccelődő szövegek:

1.
Zöld a moha, zöld a páfrány,
Meglocsollak, házisárkány.

2.
Sivatagban él a teve.
Locsolkodni jöttem. Hehe!

3.
Árok partján döglött ló.
Én vagyok a locsoló.

4.
Zöld erdőben jártam,
Barna medvét láttam,
Szereti a mézet,
Add ide a pénzed!

5.
Egy tök, két tök,
Három tök, négy tök.
Nem tökölök, öntök.

6.
Zöld erdőben jártam,
Elszállott egy sirály,
Locsolkodni jöttem,
Hö, király!

1–3.: szimpla kínrímek. 4.: több anyagias locsolóvers is terjed, külön tematikai alfajnak számítanak. A locsolás pénzzel honorálása a második világháború idején terjedt el, amikor a tojás drága lett és afféle valutává vált. 5.: lehetne még dolgozni rajta, bár elég régi vers ahhoz, hogy reményteljesebb végkifejletre számíthatnánk. 6.: kortárs ifjúsági rétegnyelven szólalna meg, de harmatos.

A politika már a kádári időszakban megjelent a húsvéti versekben. A legismertebb közülük: „Vietnamban jártam, atombombát láttam, fel akart robbanni. Szabad-e locsolni?” Korunkban is keletkeznek politikai tárgyú szövegek. Most nem értékelnénk külön őket, magukért beszélnek.

1.
Zúg a traktor, szánt az eke, kicsappant a trágya leve.
Elvtársnő, permetezhetek-e?

2.
Nem vagyok én liberális,
Ezért vagyok ideális.
Szabad-e locsolni?

3.
Torgyánéknál jártam,
sztárügyvédet láttam,
el akart patkolni,
szabad-e locsolni?

4.
Kossuth téren jártam,
Nagy tömeget láttam.
Nem akart oszlani,
Szabad-e locsolni?

A legfigyelemreméltóbb fajtája az ál-locsolóverseknek az, amelyik reagál saját faramuci helyzetére. Arra, hogy úgy népköltészet, hogy nem szóban, hanem médiumokon keresztül terjed – ósdi forma modern csatornákon.

1.
Gyere babám honlapomra!
Olvasd versem hervadozva!
Hogy mi a domain? Mittudom én!
De kölni vizem rád önteném.
Keresőbe írd be neved!
Böngésződben megjelenek.
Szabad-e locsolni? ;-)

2.
Meglocsollak SMS-el,
nem fogok tökölni;
neked nem kell hajat mosni,
nekem nem kell kölni...

Zádori Zsolt