Hogy mi értelme van ez egész Eb-nek, miért nézünk képernyőhöz szögezve egy spanyol-horvátot, miközben számunkra sem tétje, sem az ismételt spanyol kéjgyilkosságnak esztétikai értéke alig lesz?

AP

Mert mégiscsak a futball Isten kiválasztott sportága.
 
A kéjgyilkosságot voájőrista (voyeur-ista?) gyönyörrel nézzük, nem vágyva immár sem a szenvedést, sem a diadalt, mert Isten úgy látja jónak, hogy Mária országa ne szendvedjen és ne üljön tort a 3-1-re mészárolt ellen bűzölgő sportszárai felett daliás tánccal fűszeres extremadurai, jobban mondva, jászsági estében. És amit Isten jónak lát, azt Kiprich József, Illés Béla és Torghelle Sándor félve követi, ahogy követni fogja Szalai Ádám és majd Bobál Gergely is (utóbbi, csókoljuk meg a lába nyomát, négy gólt lőtt a Puskás-Suzuki Kupa döntőjében Orbán Viktor csapatának, a felcsúti Puskás Akadémiának, a Kedves Vezető jelenlétében: hogy mi nem lehettünk ott, arckifejezése felett érzett maró gúnyunkból erőt merítve sanyargató politikájának túléléséhez! Mert hetet kaptak, hetet, összesen, a döntőben, bizonyos George Hemingway akadémistáitól: ugyanezen George Hemingway, botcsinálta BLASZ II-es játékvezetőként, nem adott meg tizenegyest az Istenhegynek, e sorok írójának passzából vezetett támadásánál, a Piramis Közterület ellen, ki is szerkesztjük ezen alkalomból.)

AP / Peter Morrison

És ezt adta neked Isten: hogy lásd, de ne éld és ne féld a halált, és Isten ezért teremtette a Gdansk Arénát, valamint ezért teremtette a Gdansk Aréna mellett a Tango 12-t: hogy a Tango 12-t kevély férfiak nagy csoportja kergetve ne egymást, mindössze egymás nemzetének becsületét gyilkolják. De Isten nem kegyelheti a játékvezetőket, pont, és ezen a nem-kedvelésen megsokasodásuk éppen annyit változtat, mint a sivatag homokjába pergetett lukas homokóra a téridő görbületén: semmit. Vagy mint Hawkins professzor összes és bármelyik műve e sorok szerzőjének járatosságán a fizika és csillagászat tárgykörében: semmit.

Kiengedjük a nacionalista gyűlölet fáradtgőzét két-négyévente ahelyett, hogy így, össztársadalmilag elhiggyük: a hazának a Donnál, Isonzónál,  a világforradalomnak Katalóniában, a Horvát Területvédelmi Erőknek kalasnyikovjainkra van szüksége a túléléshez (utóbbit persze Jeszenszky Gézán kívül senki nem hitte, de a Jeszenszky családot tényleg ne keverjük ide, mert DJ Szövetségezni kezdenénk).
 
A bennfenntesség adja a kéjt.

Ismerni véljük Iniestát és Modricot, jobban, mint Alfonz infánst vagy Jellasicsot, Francot vagy Tisot. (Alfonz infánson van a hangsúly, akiről csak remélni merjük, hogy létező történelmi személy. letmegooglethatforyou.com)

AP / Michael Sohn

Tudjuk, mit fognak játszani a spanyolok és hogyan: ékkel vagy hamiskilencessel, de a horvát védőfal lyukacsosságáig járatják a labdát, míg a horvátok megpróbálják majd birtokolni, sikertelenül, mert a spanyolok fennmaradnak a horvát tizenhatoson, és nem lesz más választás, mint felívelni, amit Pique meg Ramos megold, a fenntanyázó szélsőhátvédek nélkül is. (Jézusom, mondom néha magamban a spanyolok hadrendjét a pazar felső kameraállás képen nézve, mit szólnánk hozzá az Istenhegy FC belső védői, Polgár, Bende vagy Csikász urak, ha botcsinálta BLASZ II-es balhátvédként én egyszer a védekező középpályásaink fölött helyezkednék már labdakihozatalkor.)

Azt jól tudjuk, mit és hogyan élnek meg Valenciában vagy Splitben: izgulnak, jobban tudják a nyerő felállást mint Bilic vagy del Bosque, aztán bánatukban vagy örömükben vedelnek, és a világ legfontosabb mellékes dolgáról beszélnek még annyi napig, amíg áll a válogatott. Aztán tizenkét év múlva már csak kevesek kiváltsága lesz pontosan emlékezni a barcelonetai kiskocsmában a negyedik estrella damm után, hogy Silva vagy Xavi rúgta-e az elsőt a horvátoknak: letmegooglethatforyou.com