Lesz magyar MotoGP futam - cáfol a kivitelező

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Balatonringet építő Sedesa arról tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy a hazai MotoGP futam helyszínéül szolgáló pálya kivitelezése a megfelelő ütemben halad, s ha nem jön közbe semmi rendkívüli esemény, elkészülnek a szeptemberi versenyre.

A Motorcycle News brit hírportál néhány nappal ezelőtt arról számolt be, hogy vélhetően nem épül meg határidőre a magyar pálya, így elmaradhat a hazai futam, s az angol portál értesülését ma Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter is megerősítette.

A Sedesa azonban most cáfolta, hogy bármivel is el lennének maradva, s kacsának nevezték a Motorcycle News cikkét. Jelezték: egy nem értik, hogy egy források megjelölése nélküli, tényadatokat nem tartalmazó írásból hogyan lehetett egyáltalán ügy. A kivitelező állítólag már a MotoGP versenyeket szervező Dornával is felvette a kapcsolatot, amely állítólag csak azért nem cáfolta a híreket, mert a cégnél az a szokás, hogy rémhírekre nem reagálnak.

A Sedesánál elmondták: alapvetően jól állnak, az engedélyeztetés időben megtörtént, a tervek végleges állapotban vannak, így a kivitelezés márciusban megkezdődhet, s ha ez megtörténik szeptemberre el is készülnek. Ráadásul a cégnek a válság sem okozott komoly törést, a Sedesa láthatóan nincs pénz szűkében, alig egy hete jelentették be, hogy tőkét emelnek az egyik legnagyobb spanyol ingatlanfejlesztő cégben, az Afirma Grupo Inmobiliario-ba.

Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter korábban még arról beszélt, hogy vélhetően nem készül el a magyarországi Moto GP-pálya, így futamot sem lehet rajta rendezni, miután a spanyol fél bizonytalan a feltételek megteremtésében.

Kijelentette ugyanakkor, hogy a magyar fél határidőre teljesítette a feltételeket. Mind az állam, mind az önkormányzatok teljesítették az ez évi építkezéshez és a verseny megrendezéséhez szükséges előírásokat. Az engedélyezési eljárások folyamatban vannak, ezek kellő ütemben haladnak. Kijelölték a sávolyi pálya nyomvonalát, a magyar fél részéről a forrás, a banki háttér biztosítása rendelkezésre áll.