1908-ban, az akkor már számozott játékok sorában a negyedik volt az első londoni olimpia. A helyszín eredetileg Róma lett volna, de a Vezúv előző évi kitörései miatt az olasz kormány lemondott a rendezésről, így a britek ugrottak be. Nem volt okuk megbánni: a sportnagyhatalom címet visszaszerezni óhajtó mai Nagy-Britannia is összetenné két kezét egy hasonló 2012-es eredményért.  A házigazdák 56 aranyérmet, összesen 145 érmet nyertek 1908-ban az első olyan olimpián, melyen 2000 fölé emelkedett a résztvevő sportolók száma; az elsőn, melyen hivatalosan is versenyezhettek nők (teniszben és műkorcsolyában); az elsőn, melyen a labdarúgás is a programra került - és az elsőn, melyen már nemzetenként vonultak fel a résztvevők a megnyitón. A „médiamentes” világ nyári olimpiája fél éven át tartott, április végétől október végéig.

London 22 nemzetet sorakoztatott fel a rajtvonalon, ez a mából nézve legalább annyira különös, mint egyik-másik résztvevő neve. Ausztrálázsia és Fokföld mellett önálló csapattal indult Bohémia is – sokan tippelnének alighanem egy operett képzeletbeli helyszínére e név hallatán, pedig az Osztrák-Magyar Monarchia autonóm része nagyon is valóságos terület volt, olyannyira, hogy a londonin kívül két másik olimpián is szerepelt és érmeket szerzett. (Bohémia a mai Csehország nyugati kétharmada – szerk.)

Magyar mérleg: 3 arany, 4 ezüst, 2 bronz

Ami a magyar sikereket illeti, az innentől kezdve hitbizományunknak számító kardvívás volt az abszolút befutó: megnyertük a csapatversenyt és Fuchs Jenő révén az egyénit is. A magyar kardvívás első olimpiai bajnoka eredetileg jogászként végzett, és nem tartozott a korabeli „vívó kasztba”: nem volt előkelő, gazdag család sarja és katonai pályát sem futott be, így Magyarországon sokáig egyleten kívüliként versenyzett – és nem is nyert nagy versenyt. Londonban azonban eljött az ő ideje: a salakon rendezett vívóversenyek nyolcas döntőjében Zulawszky Bélával holtversenyben végzett az élen, majd az egy találatig tartó ki-ki csörtében őt is legyőzte. Hogy ilyen egyéni döntő után a csapatversenyt is a magyarok nyerik, az jóformán nem is volt kérdéses. Fuchsra ma azt mondanánk: olimpia-specialista, merthogy London után egyáltalán nem versenyzett, csak edzett 4 évig, hogy azután 1912-ben Stockholmban álljon ismét pástra és ugyanúgy duplázzon.

Másik egyéni bajnokunk Weisz Richárd lett, aki a magyar birkózósport első olimpiai aranyát szerezte. Izzasztó győzelem volt: egy órán át kellett birkóznia érte az orosz Alekszandr  Petrovval. Weisz a dicsőség után szörnyen elkapatta magát, legalábbis a korabeli sporterkölcshöz képest. Budapesten ugyanis megmérkőzött egy hivatásos birkózó-világbajnokkal, márpedig a pénzdíjas küzdelem az amatőr sport törvényeibe ütközött. Versenyzési jogát felfüggesztették, profi mérkőzéseken és cirkuszi mutatványokban lépett fel. Meg súlyemelő versenyeken: ebben a sportágban négy magyar bajnoki címet szerzett a hét birkózó aranya mellé.

Londoni mérlegünk végül 3 arany, 4 ezüst és 2 bronzérem, ez 2012-re sem tűnik a létező legpesszimistább forgatókönyvnek, legalábbis a pekingi játékok óta.

Amikor tízesével számoltunk

Annál ideálisabb lenne a második londoni olimpia, az 1948-as éremtermése a 64 évvel későbbi utódok számára. Mert a II. világháború utáni első nyári játékokról a felfutásban lévő, egyre dicsőségesebben kiteljesedő magyar élsport 10 aranyérmet szállított 5 ezüst és 13 bronz mellé. Az első olyan olimpia volt ez, mely a sportot legitimációként is használó és annak minden támogatást megadó politikai rendszer magasra helyezte a mércét a mindenkori olimpikonok előtt: elkezdtünk tízesével számolni, amikor az esélyekről esett szó.

Papp László (jobbra) beszélget Rákosi Mátyással

A politika persze máshol is befolyásolta a sportot: Londonból értelemszerűen hiányzott a nagy vesztes Németország, ahogyan háborús szövetségese, Japán is – de a másik oldal legnagyobb ereje sem képviseltette magát, a sztálini Szovjetunió kitartott elszigeteltsége mellett. Így is 59 nemzet 4104 sportolója vonult fel a megnyitón. A nagyhatalom a sportban már nem Nagy-Britannia, hanem az Egyesült Államok volt. 38 aranyérmük több mint kétszerese az éremtáblázaton második svédek termésének. A harmadik Franciaország egy ezüsttel és egy bronzzal előzte meg a dobogón Magyarországot…

Klasszisok és legendák

A mieink közül természetesen a vívók vitték a prímet, akiknek uralmát nem veszélyeztette a háború miatti 12 év kihagyás. Gerevich Aladár kitüntetett olimpiája lett a londoni, hétszeres bajnokunk ekkor nyerte egyetlen egyéni aranyát (és persze mellé a csapatot is). A gyengébbik nem még mindig erős kisebbségben van a mezőnyben, noha már a legtöbb nemzet nevez női versenyzőt. A magyar küldöttségben klasszisok is akadnak köztük. Elek Ilona megvédte 1936-os címét, tőrvívó bajnokunk az egyetlen, akinek ez egyéni számban sikerült a 12 évvel korábbi arany után. Elek eredetileg zongoraművésznek készült, de a vívó-karrier miatt feladta ezt az álmát, noha a Zeneakadémiát elvégezte. Érdekességképpen: így is volt a londoni mezőnynek zongoraművész olimpiai bajnoknője, a francia Micheline Ostermayer személyében. Nem éppen a tőrviváshoz hasonlítható, taktusokra és ritmusérzékre épülő számban: súlylökésben és diszkoszvetésben nyert!

Képes Sport

Az 1948-as olimpia magyar bajnokai közt Takács Károlyé az egyik legtöbbet emlegetett történet, a magyar sportlövőt a sport általi hőssé válás példájaként szokás felhozni a mai napig. A katonai pályára lépő, őrmesterként szolgáló fiatal lövő 1938-ban egy gránátbalesetben elvesztette jobb kézfejét. Meg kellett tanulnia ballal írni - és lőni. Londonban megnyerte az egyéni versenyt, majd négy évvel később Helsinkiben ismét aranyérmes lett. A legendák szerint edzéseken gyakran térdig töltényhüvelyben állva gyakorolt, annyit lőtt. Nála kitartóbb sportolója kevés van a magyar sporttörténelemnek.

A világ azonban kétségtelenül Papp László nevét ismeri legjobban a londoni magyar hősök közül. Az ökölvívás felülmúlhatatlan csodája Londonban kezdte meg sporttörténeti tripláját. Ádler Zsigmond tanítványa eredetileg focizott a Magyar Optikai Művek csapatában, de hamar rátalált a számára igazi sportágra. Londonba már remek amatőr sikerek után érkezett és az elődöntőig szétpofozta a mezőnyt, egyetlen ellenfele sem húzta ki három menetig ellene. A két utolsó meccse már „nehezebb” volt, a döntőben a házigazdák nagy favoritja, John Wright várt rá, de ő sem tudta megakadályozni az egyhangú pontozásos Papp-győzelmet. A harmatsúlyú Csík Tiboré mellett ez volt a másik magyar boksz-arany Londonban. Ezt követte a következő két nyári játékokon két újabb Papp Laci-diadal.

Papp Laci (háttal) edzés közben Adler Zsigmonddal

papplaszlo.hu

1908-ban és 1948-ban vívásban, ökölvívásban, atlétikában, tornában, lövészetben és birkózásban nyertünk aranyakat – érdekes, hogy szinte mindegyik sportág ezek közül ott van a 2012-es londoni játékokon érem-, sőt, aranyérem-esélyes „magyar sportágak” listáján. A tradíciók ilyen szempontból keveset változtak, a szurkolói vágyak is hasonlóak nagyjából minden olimpia előtt. Peking tanulságai azonban inkább óvatosságra intenek: ha a két első londoni játékok átlagát hozná a magyar küldöttség, alighanem mindenki elégedett lenne.

Csak a játék kedvéért: lefelé kerekítve ez 6 arany, 4 ezüst és 7 bronzérmet jelentene.