szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kikapott az Európa-bajnok spanyol kosárlabdacsapat az oroszoktól, talán mert azt hitték a meccsen - többször is - hogy már megnyerték.

Az elején nem sok vizet zavart az orosz válogatott a parkettán, a két Pau Gasol vezette spanyol csapat 20-2 -vel gondolta elkezdeni a mai mérkőzést. Ettől kezdve az orosz csapat lassú faragásba kezdett, próbálkoztak, de pontatlanok voltak sokáig, a meccs bizonyos részein elképesztő statisztikákat produkálva. Az első negyedben kilenc kétpontos kísérletükből egy volt jó, ez mindent elmond. A hárompontosok valamelyest jobban bejöttek nekik, ezzel tartották magukat, de tényleg a spanyoloknak állt a meccs, az első húsz percben mindenképpen. Pau Gasol tizenegy pontot hintett a félidőig, de a kisebb Gasol sem vallott szégyent, a spanyol csapat második legeredményesebbje volt.

A harmadik negyed, és Fridzon beállítása volt az orosz csapat feltámadásának összetevői, mert Kirilenko, akitől várták a tutit, becsődölni látszott. Huszonhárom pont feletti átlagot hozott az EB -n, ahhoz képest félidőben két pont volt a neve mellett. Fridzon azonban (akinek átlaga az EB -n 14 pont volt, igaz csak húsz perceket van átlagban pályán) mindent bedobott a harmadik negyedben, s bár a negyedikben csökkent a hatékonysága, a végén a mezőny legjobbja lett, huszonnégy ponttal zárt.

A végjáték nagyon izgalmasra sikeredett, öt másodperccel lefújás előtt 76-74 volt az orosz előny, Pau GAsol két büntetője kellett volna a hosszabbításhoz. Nem sikerült bedobni a kétszeres NBA bajnoknak, rögtön utána faultoltak még, de már mindegy volt. Az orosz válogatott végül 77-74 arányban nyert, és megérdemelték, mert nagy hátrányból, nem jó játékkal, hanem akarattal gyűrték be az esélyesebb spanyol csapatot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!