Itt most mindenki változatlanul azzal a Szuárezzel van elfoglalva, hogy elment harapnivalóért. Istenkém, éhes volt, vagy fickós. Egyszer valami sörhasú, melegítős az én fülemet is harapdálta a II. Víz, Gáz, Fűtés, Földbérlet Kupán, szóltam is a Lőrincnek, hogy penderítse ki, de azért még most is beleborzongok, ha rágondolok, mint a Selmeczi Gabi a nyugdíjvagyonra. Javasoltam is, hogy igazoljuk le azt a Szuárezt.

Jajjaranka, mondta a Lőrinc (mindig azt mondja, hogy jajjaranka), arra akkor se lenne pénzünk, ha a Főnök 98 százalékos különadót vetne ki húsz évre előre az összes újszülöttre. Különben sem fickós kedvében harapott, hanem bosszúból, bár az a tésztazabáló talján örüljön, hogy nem a Habonyárpival találkozott, ahhoz át kéne írni a Fifa-szabálykönyvet, hogy büntetni tudják. A Szuáreznek csak álkapocs van, a Habonyárpinak meg valódi, mondta a Lőrinc, érti: ál-Kapócs, és olyan édesen, gyöngyözve kezdett kacagni, hogy a könnye is kicsordult. A Lőrincnek nagyon jó humora van, kár, hogy nem értem.

Egyébként remek dolog itt játékosmegfigyelőnek lenni, szerintem nagyon eredményesen látom el a feladatomat, bár múltkor a Lőrinc kicsavarta a kezemből a rongyot, amikor le akartam törölgetni a székeket a Marákánában. Aranka, maga csak figyeljen, csak figyeljen, meg foglalkozzon a jelöltekkel, mondta a Lőrinc. Erről jut eszembe, mindig van velünk egy újabb és újabb tehetség valamelyik brazil alsóbb ligából. Furcsa, de annyira hasonlítanak egymásra, csak tudnám, honnan olyan ismerősek.

Mindenesetre nagy tehetségek lehetnek, mert mindenki körbeugrálja azt, aki éppen velünk van. Nem nagyon hallom, mit mondanak neki, csak egy-egy hangfoszlányt kapok el. Ilyeneket, hogy „Nem kéne hazamenni? Az a hülye Borókai teleplakátolta a várost, hogy Európa erős embere, most meg az a mitugrász luxemburgi lenyom". De az az ismerősképű játékos rázta a fejét. Igaz is, hová menne haza egy brazil Brazíliából? És hogy kerülnek ide a luxemburgiak? Nem ismerem ki magam ezekben a nemzetközi viszonyokban, a Zsuzsi, a portás a HR-asszisztensünk, pedig azóta nem hajlandó megszólalni, hogy fogdába kerültünk miatta, hiába beszél külföldiül is.

Azt se nagyon értettem, hogy tegnapelőtt miért szurkolt mindenki az amcsiknak a németek ellen. Jajjaranka, mondta a Lőrinc, hát, a németek bántották a magyarokat, ezért. Ja, vagy úgy! Tényleg, bár én nem tudtam, hogy a történelemnek köze van a futballhoz, de most már így néztem a meccseket. A legjobbkor, gondoltam, mert tegnap meg az oroszok mérkőzésére mentünk. Ők aztán nagyon sokat bántották a magyarokat. Ha kikapnak vagy döntetlent játszanak, pakolhatnak, és mehetnek haza, magyarázta a Lőrinc.

Ezzel a tudattal figyeltem innentől az eseményeket. Az oroszok az algériaiakkal vagy kikkel játszottak, akik olyan szép, krémszínű emberek. Nehogy úgy járjanak, gondoltam, mint az elefántosok, akiknek meg egészen gépolaj-bőrük volt, és ha jól vettem ki, az utolsó utáni pillanatokban estek ki. Akkora kamu tizenegyes volt, hogy olyat még a Felcsútnak se mernek megítélni a Pancsóban az OTP-Ligában, mondta a Lőrinc. Ezek a kurva görögök, ezek tudnak valamit, merengett el a Lőrinc, azok is hitelből élnek folyamatosan, mégis mindenki őket sajnálja, ráadásul mindig továbbjutnak. Lehet, hogy a Finkelstein helyett valami görögöt kéne alkalmazni, olcsóbb is lenne, arról nem is beszélve, hogy mennyivel olcsóbb, mint a Habonyárpi, akihez képest Song egy irgalmas nővér.

Mindeközben az egyik karamellszínűt valamelyik brutális orosz el is intézte. Folyt szegénynek a fejéből a vér, és amíg ápolták, az oroszok vezetést is szereztek. Ez csalás! – de türtőztettem magam, nem akartam én kiabálni, noha már görcsben állt a gyomrom, úgy izgultam. Szorítottam azokért, a szimpatikus krémszínűekért, de sajnos semmi se sikerült nekik, hiába vezettek olyan szép támadásokat. Az oroszoknak – hogy a gyík szaladgáljon a belükben! – mázlijuk volt, míg nem egyszer csak szállt oldalról a labda, és az egyik krémes belerakta a fejét, hogy gól lett. Ekkor már nem bírtam tovább, fölpattantam, Ruszkik haza! – üvöltöttem bele a brazil éjszakába.

Dermedt ábrázatokat láttam magam körül. A Zsuzsi tágra nyílt szemekkel bámult rám, a szakosztály-titkárnak remegett a szája, az alsóbb ligás brazil játékos pedig olyan szúrósan nézett, hogy teljesen elbizonytalanodtam. Jajjaranka, csak erre emlékszem, mert a Lőrinc már vonszolt is kifele, jajjaranka, hogy lehet ilyeneket ordibálni. Ha kiesnek az oroszok, Putyin mérges lesz, és lehet, hogy nem lesz se gáz, se atom. Ez mondjuk, jogos, mert a Lőrinc gázszerelő, tehát ért hozzá, ezért is vitte olyan sokra, biztos azóta az atom is bekerült a TEÁOR-jai közé, mint a polgármesterség. Nem akarok én egy ilyen tanult emberrel vitatkozni, én csak azt szerettem volna, hogy az oroszok megbűnhődjenek. Jajjaranka, sápítozott tovább a Lőrinc, hogy fogom én ezt most kimagyarázni? Tiszta szerencse, hogy az oroszokkal kapcsolatban nem emlegette a szopást meg azokat az idióta lengyeleket. Ez valóban szerencse, úgy hiszem. De miféle lengyelek? Hogy jönnek ide a lengyelek?