Kucsera Gábornál is pozitív lett a drogteszt, több évre eltilthatják a kajakost

Kucsera Gábornál is pozitív lett a drogteszt, több évre eltilthatják a kajakost

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a tavaszi kokainbotrány után szúrópróbaszerűen, heti rendszerességgel végzett teszteket a válogatott kerettagokon, Kucsera Gábor vizeletmintájában így találtak drogra utaló jeleket. A versenyző több év eltiltásra számíthat, a kajak-kenu szövetség elnöke pedig azt ígéri: rendet raknak a sportágban.

Dombvári Bence és Csipes Tamara után újabb kajakosról derült ki, hogy kábítószert fogyasztott.

Az Index azt írja: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) a tavaszi kokainbotrány után szúrópróbaszerűen, heti rendszerességgel végzett teszteket a válogatott kerettagokon, ennek során találtak drogra utaló jeleket Kucsera Gábor kajakos vizeletmintájában. Az ezres válogatót megnyerő Kucsera a lap szerint július 18-án, a szolnoki második válogató után adott mintát, a heteken belül kezdődő milánói vb-n nem indulhat.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) értesítette az MKKSZ-t, valamint megkezdte a hivatalos eljárást.

©

A szövetség szakmai igazgatója, Csaba Edvin azt mondta: Kucsera elismeri, hogy hibázott, a válogatott kerettagsága azonnali hatállyal megszűnik.

A MACS a felülvizsgálati eljárásban értesíti majd az esetről a WADA-t és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséget (ICF), így a vétkes sportoló többéves eltiltásra számíthat.

Baráth Etele elnök "sajnálja a történeteket", és azt ígéri: rendet fognak tenni a sportágban.