szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A címvédő Videoton 1-0-ra kikapott Újpesten a labdarúgó OTP Bank Liga 20., idei első fordulójában, szombaton. Az újpestiek öt év után nyertek ismét bajnoki mérkőzésen a székesfehérvári együttes ellen, a mostani idényben pedig már nyolc meccs óta veretlenek.

OTP Bank Liga, 20. forduló:
Újpest FC-Videoton FC 1-0 (0-0)

Szusza Ferenc Stadion, 2500 néző, v.: Kassai
gólszerző: K. Hazard (69.)
sárga lap: Heris (56.), Litauszki (82.), illetve Oliveira (77.), Fejes (87.)

Az első negyedóra újpesti fölényt hozott, majd kiegyenlített lett a játékot. A jó iramú első félidő folytatásában egyre több lehetőséget dolgoztak ki a csapatok, de a két kapus minden alkalommal védeni tudott.

A szünet után a fehérvári csapat ragadta magához a kezdeményezést, több ígéretes helyzetet kialakított, de Balajcza Szabolcs minden lövést hárított. Az Újpest is többször veszélyeztetett, majd egy ellentámadásból vezetést szerzett: a korábbi Videoton-játékos, Lencse László beadását Kylian Hazard értékesítette. A kapott gól némileg visszavetette a vendégeket, akik a hajrában ismét veszélyesen futballoztak, de egyenlíteniük nem sikerült.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!