Jan Schneider programvezető-helyettes a dokumentumok darabjaival © AP

Az 1989-es események láttán a Erich Mieke, a Stasi vezetője több teherautónyi dokumentumot küldetett megsemmisítésre. Azokat az aktákat, amelyeket nem sikerült időben eljuttatni az égetőkemencékbe, az irodai iratmegsemmisítőkkel próbálták eltüntetni. Amikor már minden gép motorja kiégett a terheléstől, kézzel kezdték darabokra tépni a megfigyelt keletnémet állampolgárok tevékenységéről szóló jelentéseket. Összesen mintegy 45 millió papírlapot téptek szét, nagyjából 600 millió apró fecnire, amely most 16 000 tömött zsákban várja a sorsát.

S bár a szorgos tépkedés ellenére csupán az összes akta öt százalékát sikerült megsemmisíteni, ezek tartalma így is több százezer embert érinthet. A Stasi ugyanis megközelítőleg hatmillió embert figyelt meg, 174 ezer nem hivatalosan alkalmazott munkaerő (besúgó) segítségével.

Éveken át húzódó viták után a német kormány 5,2 millió eurót (1,3 milliárd forint) különített el a dokumentumok helyreállítására. Az egykori állambiztonsági aktákért felelős kormánybizottság az archívum megnyitása óta évente körülbelül 8000 megkeresést kap, mert valaki mindig szeretne betekintést nyerni az iratokba.

Mivel az aktákban leírtak számtalan még ma is élő – esetenként akár befolyásos – embert is besározhatnak, jelentős volt a tiltakozók hangja is, akik ellenezték az iratok nyilvánosságra hozását. A baloldali képviselők – akik egykor a keletnémet kommunista párt tagjai voltak – elsősorban a magas költségek miatt nem támogatták a javaslatot, s még a mai napig sem biztos, hogy a projekt finanszírozása megoldható lenne néhány évnél tovább.

„A Stasi ügynökei az utolsó erejükkel is azon voltak, hogy ezeket a dokumentumokat megsemmisítsék” – nyilatkozta a Guardian című brit lapnak Günter Bormann, az említett bizottság egyik tagja. „Ezt figyelembe véve nem gondolom, hogy jelentéktelen dolgokat tartalmazhatnak.”

Bár konkrét részleteket egyelőre nem hoztak nyilvánosságra, a bizottság tagjai szerint a több mint 16 ezer zsáknyi széttépett aktából az eddig helyreállítottak is „robbanásveszélyes” információkra derítettek fényt, a Stasi emberi jogi aktivistákkal szembeni fellépéséről, a nyugat-német terrorista csoporttal, a Vörös Hadsereg Frakcióval fenntartott viszonyáról és a besúgók valódi kilétéről. Többek között kiderült, hogy a Stasi terroristákat bújtatott, doppingprogramokat futtatott sportolóknak és kiterjedt ipari kémkedést végzett Nyugat-Európában.

A Stasi

A német Ministerium für Staatssicherheit (Állambiztonsági Minisztérium) nevéből rövidült Stasi 1950-1989 között működött. Összesen 90 ezer ügynököt és 175 ezer informátort alkalmaztak 17 millió keletnémet állampolgár megfigyelésére. A berlini fal leomlása után a meglévő dokumentumokat iratmegsemmisí-tőkbe küldték, amit pedig már a gépek nem bírtak, a Stasi ügynökei tépkedték három hónapon keresztül.

Az akták helyreállítását eddig kézi erővel végezték, ám a Nürnbergben ezen a feladaton dolgozó harminc ember 1991 óta „mindössze” 350 zsáknyi aktát tudott csak rekonstruálni nagyítók, ragasztószalag és csipeszek segítségével. Igaz, ezekből is kiderültek kompromittáló adatok: többek között nyugat-német hivatalnokok, egyetemi tanárok és egyházi méltóságok is szolgáltattak adatokat a Stasinak. Csakhogy ezt a tempót figyelembe véve a maradék közel 16 ezer zsák tartalmának az összefésülése 4-800 évig is eltartana.

A Wired magazin legutóbbi számának értesülései szerint azonban a berlini Fraunhofer Intézet – ahol többek között olyan fejlesztések láttak napvilágot, mint az azóta világszerte elterjedt mp3-hangformátum – kutatói azt ígérik, hogy ugyanezt a munkát öt éven belül el tudják végezni. Ha sikerül, olyan információk kerülhetnek napvilágra, amelyek gyökeresen átalakíthatják a keletnémet kémállamról eddig alkotott elképzeléseinket, nem beszélve azokról a százezrekről, akik így végre betekintést nyerhetnek az egykori életük során rögzített titkos jelentésekbe.

A Wired információi szerint a Fraunhofer Intézet kutatói 2007 májusában jelentették be, hogy négy éves munkával kifejlesztették a módszert, amelynek segítségével digitálisan összeállíthatják a fecnikből a teljes oldalakat.

„Az előttünk álló feladat nagyságrendjét jól érzékelteti, ha elképzeljük: amikor otthon előveszünk egy kirakósjátékot, ott pár száz vagy ezer darabból kell létrehozni egy olyan képet, amelyről tudjuk, hogy mit ábrázol” – magyarázta Jan Schneider, a projekt vezetőhelyettese. „A mi esetünkben sokmillió darabot kell úgy összerakni, hogy nem tudjuk, mit ábrázolnak.”

A kutatók speciális futószalagra teszik a papírdarabokat, amelyek mérete, formája és textúrája egyaránt különbözik (nem beszélve a többféle kézírást és mátrixnyomtatást is tartalmazó szövegekről). A futószalag körülbelül 25 centiméter/másodperces sebességgel mozog, miközben a fecnikről két nagyfelbontású kamera készít kétoldalas felvételeket. Egy különleges szoftver ezután feldolgozza a képeket, amelyekkel „kérdés-felelet” játékot játszik. Olyan kérdéseket tesz fel, amelyekből kiderül, hogy milyen típusú papírról van szó, színes vagy fehér, vonalas vagy sima, és így tovább. A kérdések alapján megállapított válaszok szerint a rendszer kategóriákba rendezi az egyes darabokat, így a folyamat végén csupán néhány lehetséges egyezés lehet a különálló fecnik között. Ebből aztán összeállítja a végleges dokumentumot, amelyet a technikusok ellenőriznek, hogy értelmezhető legyen. Ezután a darabkák visszakerülnek a zsákokba.

A módszer ötlete a Fraunhofer Intézet egyik kutatójának, Bertram Nickolay-nak a fejéből pattant ki, amikor 1996-ban látott egy riportot arról, hogyan kezdték kézzel összerakosgatni a széttépkedett Stasi-iratokat.

Tizenhétmillió ember után kémkedtek © sxc.hu

„Akkor jöttem rá, hogy az egész csak automatizálás kérdése” – fejtette ki a kutató. „Ebben pedig a Fraunhofer Intézet mindig is erős volt, ezért írtam egy levelet a kormánybizottságnak, amely a dokumentumok rekonstruálását végezte.”

A német kormány eleinte vonakodott, de a bizottság végül pályázatot írt ki a feladatra: a támogatást az kapja, aki 12 darabokra tépett dokumentumot elsőként helyreállít. Összesen 20 kutatócsoport vállalkozott a megméretésre, s két évvel később a Nickolay által vezetett csapat volt az egyetlen, amelyik sikert tudott felmutatni. Ezzel elnyerték az első 400 zsáknyi akta helyreállításának lehetőségét.

A már említett futószalagos feldolgozás után a rendszer teljes oldalakként jeleníti meg az aktákat. Bár a tépések nyomai még kivehetőek, a dokumentumok olvashatóvá válnak. A kutatóknak a szerencse is segített, ugyanis kiderült, hogy a rendmániás Stasi-ügynökök általában csak egy zsákot tömtek meg egy időben, így az összetépett darabok sok esetben egymás társaságában találhatóak meg.

A különböző típusú papírok és írásmódok mellett azonban még egy akadállyal meg kellett küzdeniük a kutatóknak.

„Amikor egy papírlapot eltépünk, a szakadás mentén különböző mélységű és magasságú, tehát gyakorlatilag térbeli alakzatok jönnek létre” – magyarázta a Wirednek Jan Schneider, Nickolay helyettese. „Egy kétdimenziós mintakeresést végző számítógép számára ezek csaknem áthidalhatatlan akadályt jelentenek. Nem beszélve arról, hogy ha kellően sokszor tépünk félbe egy lapot, a végén olyan fecniket kapunk, amelyek szinte csak ilyen sarkokból állnak.”

A csapatnak emellett gondoskodnia kellett a helyreállított papírok tárolásáról. A digitális információmennyiség a 400 zsákra kiterjedő kezdőprojekt esetében 22 terabyte-ra rúg, ám a rendszert úgy fejlesztették ki, hogy szabadon bővíthető legyen. A kutatók becslése szerint ugyanis, ha engedélyt kapnak a teljes mennyiség feldolgozására, ahhoz több száz kamerának és processzornak kell majd működésbe lépnie két éven belül. A jelenlegi ugyanis még csak tesztüzem, amelyhez valódi dokumentumokat használnak ugyan, de egyelőre még csak a gépek „finomhangolását” végzik.

A Fraunhofer Intézet – amely 56 fiókintézetével és évi egymilliárd dolláros költségvetésével Európa legnagyobb non-profit kutatószervezete – közel 6 millió eurót (több mint másfél milliárd forintot) kapott az első 400 zsák feldolgozására, s ha sikeret tudnak felmutatni, a teljes munkára 20 millió dollárt (több mint ötmilliárd forintot) szán a német állam. De vajon megéri-e ez?

„Igen nagy a társadalmi nyomás, az embereknek pedig joguk van tudni, hogy mit jegyeztek le róluk a múltban” – nyilatkozta a sajtónak Günter Bormann, a Stasi-aktákért felelős kormánybizottság jogi szakértője. „Amikor 1992-ben nekiláttunk a dokumentumok feltárásának, azt gondoltuk, öt éven belül bezárhatjuk az irodát, de csak az első évben vagy félmillió megkeresés érkezett hozzánk, s a várólista még azoknak az aktáknak az esetében is két-három évre rúgott, amelyeket nem semmisítettek meg. Még most is napi 6-8000 megkeresés érkezik hozzánk, 2000 munkatársunk van és évente 175 millió dolláros költségünk.”

A Fraunhofer Intézet által E-Puzzlernek nevezett rendszer és eljárás akár kereskedelmi sikert is hozhat: máris érdeklődnek iránta korábbi kommunista országok kormányai, illetve Argentína és Chile is, ahol katonai diktatúra működött.

A rendszer egyébként kutatási célokra is kiválóan alkalmas lehet: amíg a német kormány engedélyére vártak, a kutatók kínai régészeknek segítettek az agyaghadsereg összetört katonáinak helyreállításában, s egy több országot érintő adócsalási kísérletről is sikerült lerántani a leplet, ugyanis az E-Puzzler segítségével állítottak helyre több száz bizonyító értékű dokumentumot.

„Röviden összefoglalva: az iratmegsemmisítő gépeknek befellegzett” – kommentálta Nickolay. „Ma már csak akkor lehetnek biztonságban az érzékeny dokumentumok, ha elégetik őket.”