szerző:
MTI

A napi zsírfogyasztás visszaszorítása és a zöldségek, gyümölcsök bevitelének növelése csökkentheti a nőknél a mellrák okozta halálozás kockázatát - állapították meg amerikai kutatók.

A tanulmány eredményei az 1990-es évek elején indult Women's Health Initiative (WHI) elnevezésű nagyszabású amerikai vizsgálatból származnak. A WHI táplálkozást vizsgáló része 50 és 79 éves kor közötti, csaknem 49 ezer egészséges nő bevonásával készült húsz éven át.

A vizsgálat kezdetén az alanyok napi kalória-bevitelének egyharmadát alkotta zsír. A résztvevőket két csoportra osztották, és az egyik csoport tagjainak megmondták, hogy a napi kalória-bevitelükben 20 százalékra kell csökkenteniük a zsír mennyiségét és több zöldséget, gyümölcsöt, valamint gabonát kell fogyasztaniuk. A másik csoport tagjai nem változtattak az étkezési szokásaikon.

Egy év elteltével az első csoportnak sikerült 24 százalékra leszorítani a zsírbevitelt, a tanulmány nyolcadik évére azonban csak 30 százalékra, ami még mindig alacsonyabb volt a kiindulási aránynál. A kontrollcsoport tagjai nagyjából ugyanannyi zsírt fogyasztottak végig, mint a tanulmány kezdetén.

Az előzetes eredmények azt mutatták, hogy az alacsony zsírbeviteli csoport tagjai közül kevesebben haltak meg bármilyen okból kifolyólag azelőtt, hogy mellrák alakult ki náluk.

Húsz év elteltével a kutatók megállapították, hogy azok a nők, akik legkevesebb nyolc évre változtattak az étkezi szokásaikon még az előtt, hogy mellrák alakult ki náluk, 21 százalékkal kisebb eséllyel haltak bele a betegségbe, mint azok a társaik, akiknek étrendje semmit nem változott. Tekintettel azonban arra, hogy a 49 ezer résztvevőből mindössze 383 halt meg mellrákban, az étrendváltoztatás jótékony hatása elenyészőnek mondható. Az étrend megváltoztatása továbbá nem csökkentette a mellrák kialakulásának kockázatát.

"A pácienseket minden lehetőség érdekli, amellyel javíthatnak az állapotukon" – mondta Jennifer Ligibel, a bostoni Dana-Farber Rákkutató Intézet munkatársa, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében. Hozzátette: az eredmények azt sugallják, hogy az étrend megváltoztatása, a súlycsökkentés, a testmozgás hatékony terápia lehet.

"Az étrend komplikált dolog. Ha valaki többet eszik egy élelmiszerből, akkor kevesebbet fogyaszt egy másikból", ezért nehéz megmondani, hogy melyik változásnak milyen hatása van. A keményítőt tartalmazó ételek túlzott fogyasztása nem tesz jót, és ma már azt is tudjuk, hogy a zsír fajtája számít, az olíva olaj például sokkal jobb a többi olajnál.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Dalí, Miró, Picasso – gigatárlat nyílik a szürrealizmus mestereinek műveiből

Dalí, Miró, Picasso – gigatárlat nyílik a szürrealizmus mestereinek műveiből

Elnézték a boltban a csomagolást, véletlenül igazolták, hogy a kávé működik egy ritka betegség ellen

Elnézték a boltban a csomagolást, véletlenül igazolták, hogy a kávé működik egy ritka betegség ellen

Kigyulladt egy ózdi idősotthon, meghalt egy férfi, többen megsérültek

Kigyulladt egy ózdi idősotthon, meghalt egy férfi, többen megsérültek

Závecz: A Momentum a 60 felettiek körében is egyre népszerűbb

Závecz: A Momentum a 60 felettiek körében is egyre népszerűbb

Nős férfiakat is felszentelhetnek, olyan kevés a pap az Amazonas vidékén

Nős férfiakat is felszentelhetnek, olyan kevés a pap az Amazonas vidékén

Ma is többfelé lecsaphatnak a viharok

Ma is többfelé lecsaphatnak a viharok