6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Átszámítva mintegy 109 milliárd forintból épülhetnek meg annak a Hold körül keringő űrállomásnak a legfontosabb elemei, amelyeken négy ember élne.
Jó ideje tervezi már a NASA, hogy az 1972-es holdra szállás után újra embereket küldjön a Hold felszínére. Mindez kettős célt szolgálna: amellett, hogy újabb vizsgálatokat lehetne folytatni az égitesten, a jövőbeni Mars-missziók számára is kiindulási pontként szolgálhat a Lunar Gateway névre keresztelt egység. A NASA még 2018-ban írt ki pályázatot az űrállomás megtervezésére és megépítésére, most pedig úgy tűnik, a nyertes is megvan.
A NASA bejelentése szerint a Maxar nevű cég lett az első, amely az űrhivatal partnere lett a programban: 375 millió dolláros, vagyis átszámítva nagyjából 109 milliárd forintos megbízást kapott. A cég az energiaellátásért felelős elemeket, valamint a hajtóműveket készítheti el. Ezek az alkatrészek biztosítják majd a Lunar Gateway irányíthatóságát, a kommunikációs rendszer működését, valamint a dokkolást is elősegíti.
Eközben Jeff Bezos, korábban pedig a Lockheed Martin is bemutatta már azt az egységet, amivel a Hold és az űrállomás között mozoghatnak majd az űrhajósok. A Maxar eszköze a tervek szerint 2022-ben kerülhetne a világűrbe.
Ha nem szeretne lemaradni az új Hold-misszió fejleményeiről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.