Nagyon jól fogy a Samsung 5G-s mobilja, az LG leszakadt tőlük

Nagyon jól fogy a Samsung 5G-s mobilja, az LG leszakadt tőlük

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A jelek szerint bejött a Samsungnak az 5G-s telefon piacra dobása, pedig az igazi 5G-éra még csak ezután érkezik.

Miközben a Samsung évek óta nagy várt készüléke, az összehajtható Galaxy Fold okostelefon finoman szólva sem lett egy sikertörténet (eddig), más a helyzet a gyártó egy másik, idén bemutatott technológiai újdonságával. A dél-koreai cég februárban, a több Galaxy S10 modell mellett mutatta be az okostelefon 5G-s változatát, amit szűk három hónapja lehet megvásárolni.

A vállalat által közölt adatok szerint 80 nap alatt mintegy 1 milliót értékesítettek belőle Dél-Koreában, ami annak fényében is szép eredmény, hogy az 5G-s hálózat kiépítése jelenleg is folyamatban van. Ez naponta nagyjából 15 ezer ilyen telefon eladását jelenti.

A Galaxy S10 5G még a Galaxy S10+-nál is nagyobb.
©

Ez a szám még beszédesebb, ha mellétesszük, hogy áll jelenleg az LG V50 ThinQ 5G értékesítése. Az LG által közölt adatok szerint május 10-e óta mintegy 280 ezer darabot adtak el az 5G-s mobilból, ami durván negyede a Samsung teljesítményének – írja a GSMArena.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások