Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A Samsung bejelentette az Exynos 980-at, az első olyan mobilokba szánt lapkakészletét, amelyen már az 5G modem is helyet kapott. Több jövő évi csúcstelefonba is bekerülhet ez az áramkör.
Nem sokkal azután, hogy a Samsung bejelentette az Exynos 9825 chipsetet – amely már be is mutatkozott a Galaxy Note10-ban és a Galaxy Note10+-ban –, újabb lapkakészletet mutatott be, az Exynos 980-at. Ez a gyártó első olyan chipkészlete, amelyre – megfelelve a kor elvárásainak – az 5G modemet is integrálta.
A lapkakészleten nyolcmagos CPU található: két erős, 2,2 GHz-es órajelű Cortex-A77 mag és hat, 1,8 GHz-es órajelű Cortex-A55 mag, továbbá egy Mali-G76 MP5 GPU. A chipkészlet neurális feldolgozó egységének (NPU) teljesítménye 2,7-szerese az elődjének (ezzel szintet léphet a készüléken belüli intelligencia), az integrált 5G modemnek köszönhetően pedig maximalizálható a vezeték nélküli mobilteljesítmény. A modem egyébként visszamenőleg kompatibilis, így akár 2G-s hálózatokkal is használható.
Az Exynos 980 számos fejlett vezeték nélküli szabványt támogat, így többek között a Wi-Fi 6-ot és az IEEE 802.11ax-et, amelyek – amennyiben wifi-hálózatra csatlakozik eszközével a felhasználó – jobb stabilitást biztosítanak a vezeték nélküli streamelés és az online játékok közben.
[Ha megmutatjuk, mivel jobb a Wi-Fi 6, otthonra is akar majd belőle]
A 8 nm-es FinFET technológiával készülő lapkakészlet támogathat akár egy 108 megapixeles kamerát is (és készülhetünk arra, hogy már a közeljövőben lesznek ilyen kamerával szerelt telefonok) vagy egy 20 MP + 20 MP duál megoldást. A kijelzőt illetően akár 3360 x 1440 pixel felbontással is elboldogul. A hardver HDR10+ támogatást is kap.
Egyelőre nem tudni, hogy melyik készülék kapja meg először az új lapkakészletet, azt azonban a Samsung bejelentette, hogy a tömeggyártás még az év eleje előtt elkezdődik, és már van olyan ügyfele, aki mintát is kapott a chipkészletből.
Ha máskor is tudni szeretne a Samsung újdonságairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.