szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy új kutatás szerint. Az alapos fertőtlenítést viszont továbbra sem bírja a kórokozó.

Egy április elején megjelent vizsgálat szerint a koronavírus nem mindenhol marad életképes, akad viszont néhány felület, ahol napokig is megmaradhat. Ezek közé tartozik a BGR által idézett tanulmány szerint az arcmaszk is, amelyen akár 7 napig is megél a kórokozó. A kutatást végző hongkongi tudóscsapat ezért azt hangsúlyozta, hogy az eldobható maszkokat nem érdemes újból használatba venni, amelyiket pedig lehet, azt minden esetben fertőtleníteni kell.

Alaposan, és ha más nincs, legalább szappannal.

A tudósok arról is beszámoltak, szerintük melyik felületen mennyi ideig tud megmaradni a koronavírus. Úgy találták, hogy 22 Celsius-fok és 65 százalékos páratartalom mellett a papíron nagyjából 3 órát bír ki, a fán és a szöveten legalább két napot, az üvegen és a bankjegyen viszont akár négyet is. A fém és a műanyag a legrosszabb ebből a szemszögből, mert a vírus az ilyen tárgyakon (és az említett körülmények mellett) akár hét napot is elél. Nem véletlenül mondják, hogy a

Kínából rendelt csomaghoz például bátrabban nyúlhatunk hozzá, mint a metrófogantyúhoz.

Abban ugyanakkor nincs eltérés, hogy a koronavírus legnagyobb ellensége az alapos és gyakori kézmosás. Ezzel tehát továbbra sem érdemes spórolni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!