Érdemes áldozni rá? Itt vannak az első tapasztalatok a Microsoft androidos telefonjával

Érdemes áldozni rá? Itt vannak az első tapasztalatok a Microsoft androidos telefonjával

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ahogy belépett a Surface Duo az amerikai piacra, azonnal lecsaptak rá a nagy tech-oldalak a mindenképpen izgalmasnak ígérkező eszközre. Általános vélemény, hogy a kettős képernyők jobbak lehetnek az egyetlennél, azonban a Microsoftnak még bőven van tennivalója, hogy tényleg megérje egy ilyen eszközt vásárolni.

Az idei év egyik legjobban várt készüléke túlzás nélkül a Microsoft kétkijelzős, összehajtható androidos eszköze a Surface Duo volt (még maga a Microsoft sem telefont említ, bár a Duóval lehet hívásokat kezdeményezni és fogadni). Ebben az esetben a Microsoft ahelyett, hogy összehajtható képernyőt választott volna, mint például a Samsung, a Huawei vagy a Motorola, egyszerűen kép kijelzőt kötött össze. Ez is jó megoldás, figyelembe véve a vállalat tapasztalatait a Surface táblagépekkel és a csuklópántos megoldással.

Korábban a cég vezetői próbálgathatták, mostanra viszont már eljutott a tech-oldalakhoz is. A Slashgear összegyűjtött pár véleményt, amelyek summázata: bár izgalmas a megoldás, azonban egyelőre – még – nem biztos, hogy meg kell venni ezt a modellt.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy már vagy két hete eljutottak az eszközök az első tesztelőkhöz (akik dicsérték is a prémium konstrukciót, a könnyű és vékony kialakítást), azonban eddig nem tudtak alkalmazásokat is bemutatni a készüléken. Az ok – állítja a Slashgear – prózai, a Microsoft még nem volt igazán kész a szoftveroldallal.

©

A The Wall Street Journal cikkírója most azonban azt nehezményezi, hogy amikor a OneNote-tal szeretett volna jegyzetelni, akkor a – külön kapható – 100 dolláros Surface Pen nem tudott lépést tartani a jegyzeteléssel. De talán még ennél is nagyobb baj, hogy a legfontosabb Microsoft alkalmazásokat, például az Excelt vagy a Skype-ot nem optimalizálták két képernyőre, így az élmény olyan, mint a Microsoft (amúgy nagyon jó) androidos alkalmazásainál, amelyek bármely szokásos egyképernyő okostelefonon futnak.

Az Android Central a harmadik fél szoftvereit említi, amelyek sokszor nem hoznak pluszt, hiába van két kijelző. Kényszeríteni lehet az appokat, hogy mindkét kijelzőre kiterjedjenek, azonban ilyenkor előfordulhat, hogy a legfontosabb kezelőszerveket a készülék zsanérja eltakarja. Az Android Police szerint egyszerre csak egy alkalmazás futhat, szemben a Galaxy Z Fold2-vel, ahol egy appot két példányban is lehet futtatni, a képernyő mindkét felén.

A kamerát is érték kritikák, de ezek azért nem annyira rosszak. Az Engadget úgy véli, gyenge fényviszonyok között ugyan lemarad a legtöbb csúcskategóriás telefontól, de tiszteletre méltó színt és tisztaságot nyújtott. Azt viszont a tesztelő is megjegyzi, hogy a Surface Duo egykamrás megoldása némi megszokást igényel. Ebben az esetben ugyanis egy érzékelő szolgál a szokásos és a szelfikameraként is. Szoftver érzékeli, hogy melyik irányba mutat a telefon, viszont kezdetben sok probléma adódott azzal. Időközben a Microsoft kiadott egy szoftverfrissítést, amivel kissé jobb lett a kamera működése, de még mindig meglehetősen lassú és megfontolt kezelést igényel.

©

A CNBC-t többek között az izgatja, hogy nincs 5G, nincsen vezeték nélküli töltés és nincs NFC, de nem tetszik nekik az sem, hogy a Microsoft tavalyi Snapdragon lapkakészletet (Snapdragon 855) használ. (Azért azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az 5G támogatás növelné a hardver költségeit, miközben gyakran csökkenti az akkumulátor élettartamát – nos, ezeket a Surface Duo nem engedheti meg magának.) A 128 GB-os tárhely nagyságától sincsenek elájulva, és problémát jelenti szerintük a vízállóság hiánya.

A RAM 6 GB-nyi, és nem ritka, hogy néhány órányi használat után csak 700 MB marad tartalékként. Mindez egy olyan világban, amikor a Samsung Galaxy Note20-hoz hasonló eszközök már 12 GB RAM-mal érkeznek. Sajnos érezhető a RAM miatt a teljesítménylassulás, bár kérdés, hogy ebben mekkora szerepe van a szoftveroptimalizálás hiányának. Viszont több véleményformáló is megerősíti a Microsoft azon állítását, hogy a Surface Duót nem feltétlenül a meglévő telefon cserjére tervezték.

Persze igazságtalanok lennénk, ha nem beszélnénk pozitívumokról. Többen is dicsérik a 3577 mAh-s akkumulátort, amely elegendő energiát ad egész napra, a két kijelző ellenére, és a kettős, 1800x1350 pixeles AMOLED kijelzőt. A kijelző fényereje ugyan elmarad a zászlóshajó Galaxy telefonokétól, de elég jó ahhoz, hogy a szabadban, akár napsütésben is használható legyen. A szöveg éles, világos, összességében jól olvasható. A Surface Duo tömege 250 gramm, azaz közel 25 grammal nehezebb, mint egy iPhone 11 Pro max. De a Duo kialakítása miatt a legtöbben azt gondolják, hogy könnyebb annál. Ez – állítja a Windows Central – egy finom illúzió, amit a széles, de vékony kijelzők keltenek.

©

Összességében tehát elmondható, hogy a Surface Duo jelenleg nagyon is „első generációs" eszköz, és – írja a The Verge – csakúgy, mint az eredeti Surface esetében néhány generációra lehet szükség ahhoz, hogy a hardver és a szoftver megfelelően összeforrjon Az okos vásárló talán megvárja a Surface Duo 2-t, vagy akár a Surface Duo 3-at, mielőtt kinyitná a pénztárcáját.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások