A Vénuszt gyakran nevezik a Föld ikertestvérének, mérete, gravitációjának ereje és tömege ugyanis lényegében ugyanakkora, mint a mi bolygónké. Az egyetlen, nem is olyan elhanyagolható különbség, hogy míg a Földön – jelenlegi tudásunk szerint – az élet kialakulásához megfelelő a hőmérséklet, addig a Vénuszon olyan nagy a forróság, hogy az ólom is könnyen megolvad a felszínén.

Mindez persze még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Naprendszer második bolygóján mindig ilyen körülmények uralkodtak. Az elmélet szerint egykoron a Vénusz felszínén is hatalmas óceánok lehetettek – 4 milliárd éve pedig még az élet kialakulására is lehetett esély –, ám a forróság miatt ezek elpárologtak, így mostanra csak síkság és sziklák maradtak a helyén. Mivel az égitestnek nincs mágneses mezője, a napszél hidrogén formájában szétterítette azt a Naprendszerben.

Ez az elmélet azért is fontos, mert meghatározhatja azt is, hogy milyen irányba fordítsák a szakemberek a távcsöveket a földön kívüli élet felderítésére. A Cambridge-i Egyetem három kutatója szerint azonban ezt az elméletet nem érdemes erőltetni, ha ugyanis valóban elpárologtak volna az óceánok egy elszabadult üvegházhatás miatt, akkor a gőznek is jelen kellene valamilyen módon lennie az égitesten. Az erről szóló tanulmányuk a Nature Astronomyban jelent meg.

Ahogy az IFLScience megjegyzi: nem ők az elsők, akik ezt gondolják a Föld szomszédjáról. Jelenleg két elmélet tartja magát a Vénusz történetével kapcsolatban. Az egyikben a Vénusz lényegében egy figyelmeztetés az emberiség számára, hogy mit képes tenni egy bolygóval egy elszabadult üvegházhatás, még akkor is, ha az egy természetes folyamat eredménye volt. A másik elmélet szerint azonban mindig meleg és száraz volt a felszín.

Tereza Constantinou, az egyetem doktorandusz hallgatója szerint valahol félúton lehet az igazság. Az új elmélethez azonban egy új megközelítés is illik, ami fényt derít a bolygó történetére. Ehhez nem klímamodellekből, hanem a Vénusz légkörének jelenlegi kémiai összetételéből indultak ki. „A Vénusz légkörének stabilitása érdekében a légkörből kiváló vegyi anyagoknak vissza is kell jutniuk oda, mivel a bolygó belső és külső részei állandó kémiai kapcsolatban állnak egymással” – emelte ki a szakember.

A vulkánokkal kapcsolatban gyakran él az a tévhit, hogy hamut, szén-dioxidot és egyéb gázokat enged a légkörbe, ám a legtöbb anyag, ami ilyenkor a felszínre jut, az a gőz – csak ez kevésbé feltűnő egy olyan légkörben, ami már eleve telített vízgőzzel. Ha a Vénusz belsejében van valamennyi víz, akkora annak az aktív vulkáni tevékenység során távoznia kell a légkörbe. Ez utóbbiból – mármint a vulkáni tevékenységből – pedig nincs hiány a Vénuszon.

A légkörben uralkodó viszonyok persze nem kedveznek a vízmolekulák hosszú távú túlélésének, még gáz formájában sem. Mindazonáltal, ha a vulkánok annyi vízgőzt termelnek, mint amennyi szén-dioxidot és karbonil-szulfidot, akkor ennek a légkör jelentős részét kell kitennie.

A bolygóhoz küldött űrszondák mérései alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a Vénusz vulkánjaiból a kitörések során legfeljebb 6 százaléknyi víz távozhat. Ha ez valóban így van, akkor a felszín alatt sokkal kevesebb lehet a víz, mint a Föld köpenyében, ami azt is jelentené, hogy a víz nagyon korán elillant a bolygóról. Vagyis nem volt óceánokban gazdag a felszín, de nem is volt annyira kietlen és száraz, mint most.

Constantinou szerint mivel valószínűleg soha nem volt óceánja, nehéz elképzelni, hogy a Vénusz valaha otthona lehetett egy olyan típusú élet kialakulásának, ami a földihez hasonlóan a vízre épül. Biztosat azonban csak akkor lehet majd megtudni, ha az évtized végén újabb űrszonda indul az égitesthez.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.