És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Az amerikai Aetherflux olyan erőművet tervezett, ami lézerrel sugározna energiát a Földre. A cég szerkezetét a SpaceX segítheti alacsony Föld körüli pályára állítani.
Több olyan projekt is fut jelenleg, amelynek célja, hogy a világűrben napelemekkel megtermelt energiát lesugározzák a Földre. Ha a technológia valóban beválik, az jelentős mértékben segíthet csökkenteni a környezeti terhelést, ugyanis ezek az erőművek
Japán mellett korábban már az Európai Űrügynökség is bejelentette, hogy szeretne egy ilyen rendszert kiépíteni, az amerikai Caltech, azaz a Kaliforniai Technológiai Intézet pedig 2022 őszén adott hírt egy űrbéli napelemfarm installálásáról. Az intézet mérnökei azóta már egy szép sikerről is beszámoltak.
Ebbe a versenybe nevezett be egy amerikai startup cég, az Aetherflux. A vállalat az űrbe telepített erőmű segítségével sugározna áramot a Földre, a tervek szerint pedig 2026-ban már egy, a technológia működését bemutató demonstrátort is pályára állíthat – írja az Interesting Engineering. Hogy ez valóban megvalósuljon, arra egyre nagyobb az esély, a cég ugyanis nemrég 50 millió dolláros – nagyjából 18,5 milliárd forint – befektetést kapott.
A céget az a Baiju Bhatt vezérigazgató alapította, akinek édesapja a NASA egyik tudósa volt. Kezdetben ő finanszírozta a céget, és 10 millió dollárt biztosított saját forrásból.
A cég eszközeit úgy tervezték meg, hogy a napenergiát lézerek segítségével sugározza le a Földre. Ez a megoldás a laboratóriumban már működött, így eljött az idő, hogy az űrben is kipróbálja. Ebben a SpaceX lehet majd a segítségére, amely pályára állíthatja a szerkezetet.
Érdekesség, hogy más fejlesztésekkel ellentétben az Aetherflux nem geostacionárius, hanem alacsony Föld körüli pályára állítaná az erőműveit. Ez azt jelenti, hogy a készüléknek egy energiatároló rendszerre is szüksége lesz, hogy az áramot le tudja sugározni a Földre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.