Kisebb csodát hajtottak végre azok a kínai sebészek, akiknek sikerült megmenteniük azt a beteget, akit majdnem lefejezett egy robotkar. A férfi május 31-én szenvedett súlyos sérülést, ami azonnali bénulást és szívmegállást eredményezett – írja a Yixue Jie kínai orvosi oldal alapján az Interesting Engineering. Az ütés elvágta a nyakcsigolyáit, és károsította a kritikus artériákat, így a nyakát csak a lágy szövetek kötötték össze.
A sanghaji Csangcseng Kórház sebészei szerint bár a gerincvelő súlyosan zúzódott, ép maradt, így ez volt az egyetlen tényező, amely lehetővé tette, hogy túlélje a balesetet. A szakemberek szerint a szakirodalom még sosem említett ilyen súlyos csigolyasérülést, pláne nem olyat, ahol a beteg túlélte azt.
Az orvosok szerint a beteg állapota rendkívül kritikus volt. A csigolya mindkét artériája elzáródott, a férfi vérnyomása pedig veszélyesen alacsonnyá vált, így rengeteg gyógyszerre volt szüksége a keringés fenntartásához. A képalkotó vizsgálatok azt mutatták, hogy az egyik artéria megrepedt, és csontdarabok, valamint egy vérrög zárta el, míg a másik olyan vékonyra nyúlt, hogy alig biztosította a véráramlást.
Az orvosok arra jutottak, hogy a férfi egyetlen esélye a túlélésre, ha megműtik. Ennek azonban hatalmas volt a kockázata: ha a vérrög fellazult volna, másodpercek alatt veszített volna két liter vért. A műtét további kockázata volt, hogy ha a seben keresztül valamilyen kórokozó bejut a gerincvelőbe, az végzetes agyi fertőzést eredményezhet.
Az orvoscsapat június 18-án végzett el egy háromórás műtétet, amely során eltávolították a vérrögöt, helyreállították a nyaki csigolyákat, valamint stabilizálták a gerincét.
A beszámoló szerint a beavatkozás tele volt bizonytalansággal, a sebészeknek a műtét előrehaladtával döntéseket kellett hozniuk például arról, hogy hová helyezzék a csavarokat, és hogyan rögzítsék a legjobban törött csigolyákat.
A műtét után a férfi visszanyerte az eszméletét, az életjelei pedig már stabilizálódtak. Emellett segítséggel képes egyenesen ülni, valamint mozgatni a karját és a vállát. Az orvosok azonban óvatosságra intenek: a felépülése hosszú és összetett lesz, a szövődmények kialakulásának kockázata pedig továbbra is fennáll.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.