szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyílt levélben hívta meg az INA hat szakszervezete Zoran Milanovic miniszterelnököt egy hétfőre szervezett zágrábi nagygyűlésre, ahol az ország és a dolgozók érdekeit akarják megvédeni - írta a Jutarnji List horvát napilap pénteken.

A nyílt levélben a szakszervezetek Milanovicstól azt kérik, hogy az INA maradjon meg egységes vállaltnak, amelyet fejlesztenek és bővítik a piacát, hogy újra a horvát gazdaság büszkesége lehessen, mint ahogy évtizedekig volt.

A Ma az INA, holnap Horvátország mottójú gyűlésen a szakszervezeteknek mintegy 1500 tagja vesz majd részt, és újra fel akarják hívni a kormány figyelmét arra, mennyire fontos, hogy megvédjék a vállalatot a rossz politikától, és attól, hogy az INA a Mol kirendeltségévé váljon. Ezért felkérik a miniszterelnököt, hogy vegyen részt a demonstráción és nyíltan, egyértelműen nyilvánuljon meg, valamint támogassa az INA 12 ezer munkahelyének megvédését.

A dolgozók szerint az INA horvát olajtársaságnak hazai vállalatnak kell maradnia. "A miniszterelnöktől azt kérjük, hogy ne engedje bezárni a sziszeki finomítót, hogy az a Magyarországról ideszállított olajszármazékok raktárává válhasson. Továbbá akadályozza meg a termelés és a kutatás felszámolását, valamint állítsa le az elbocsátásokat és az üzletágak kiszervezését" - mondta a sajtónak Maja Rilovic, az egyik szakszervezet elnöke.

Milanovicsnak ugyanúgy meg kell védenie a nemzeti érdekeket, mint ahogyan azt Orbán Viktor magyar miniszterelnök saját országában teszi - írta a lap.

Újságírói kérdésre, miszerint a szakszervezetek támogatják-e, hogy az amerikai befektető Gary Klesch vegye meg a Mol részesedését az INA-ban, Rilovic azt válaszolta, számukra az a legfontosabb, hogy az INA olyan olajvállalat maradjon, amely kutat, kitermel és értékesít.

"Reméljük és hisszük, hogy a kormány minden tulajdonosi szerződéssel a nemzeti érdekeket és a dolgozók jogait védi majd"- jelentette ki.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Dániában jövőre már nők is behívhatók lesznek katonai szolgálatra

Dániában jövőre már nők is behívhatók lesznek katonai szolgálatra

Óriási szerves molekulákat találtak a Marson, olyat, amilyen a Földön is van

Óriási szerves molekulákat találtak a Marson, olyat, amilyen a Földön is van

„Hány éve volt?” – Csernus Imrét kiakasztotta Gulyás Márton, amikor szóba hozta Simek Kittyt

„Hány éve volt?” – Csernus Imrét kiakasztotta Gulyás Márton, amikor szóba hozta Simek Kittyt

Gyerekbántalmazás miatt tettek panaszt egy budafoki óvodában, nyomoz a rendőrség

Gyerekbántalmazás miatt tettek panaszt egy budafoki óvodában, nyomoz a rendőrség