szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A könyvelés, az ingatlan illetve az autó bérbeadás a legjövedelmezőbb tevékenység, egy amerikai pénzügyi elemzés szerint ezekben a szektorokban dolgoznak a legnagyobb haszonkulccsal.

A könyvelőcégek 19,6 százalékos - haszonkulccsal dolgoznak, és ezzel listavezetők - derül ki az amerikai Sageworks pénzügyi elemző cég adataiból. A Forbes cikke szerint a könyvelőket az ingatlan bérbeadók illetve az autókereskedelemmel és bérbeadással illetve lízinggel foglalkozó cégek követik, amelyek 16 illetve 15, 8 százalékos haszonnal dolgoznak. A negyedik helyen a fogorvosok az ötödiken pedig a jogi szolgáltatások állnak, a lista első öt helyezettje átlagosan legalább 15 százalékos marzzsal dolgozik, ami kétszerese az átlagos haszonkulcsnak. Ez azt jelenti, hogy egy dollárnyi forgalomból legalább 15 cent a tiszta haszon.

SXC

Tavaly a listán szintén a könyvelés – és az ehhez tartó irodai háttérfeladatok végzése, egyebek között a bérszámfejtés – volt az első, igaz akkor még nagyobb 19,8 százalékos aránnyal. Akkor a második helyen még a jogi szolgáltatások álltak, míg a harmadikon az olaj- és gázkitermelés, utóbbi azonban most az első tízben sincs benne.

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

Duma Aktuál: Bocsánat, hogy megzavarom a matekórát, bombariadó van

Duma Aktuál: Bocsánat, hogy megzavarom a matekórát, bombariadó van

Szexjátékok és véres matracok várták a négygyermekes családot a vakációra kibérelt házban

Szexjátékok és véres matracok várták a négygyermekes családot a vakációra kibérelt házban

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon