Simán hozzájutunk ránk nem tartozó titkokhoz, bizalmas információkhoz
Bár semmi közünk hozzá, mégis a hanyagság miatt megtudjuk kollégánk fizetését, vagy hogy milyen betegsége van. Olvasóink jelentős többsége látott már olyan „asztalon felejtett” dokumentumot, amelyhez amúgy nem lett volna joga, és 17 százalékuk került olyan helyzetbe, hogy illetéktelenek kezébe jutottak személyes adatai. Saját felmérésünkből az is kiderült, hogy bizony a többség a saját személyes adataival kellően óvatosan bánik, ám ugyanez már nem mondható el a munkahelyen keletkezett bizalmas, esetleg mások személyes adatát tartalmazó dokumentumokról.
A takarítócégek fele jut bizalmas információkhoz a munkájuk során, csak azért, mert a megbízó cégek egyszerűen nem foglalkoznak a megfelelő iratmegsemmisítéssel. Ráadásul az asztalon felejtett bizalmas, üzleti titkokat tartalmazó dokumentumok iratmegsemmisítés helyett sokszor a kukában landolnak. Egy kutatás szerint ugyanis a papírhulladékok negyede tartalmazhat személyes vagy bizalmas információkat. Pedig nem csak üzleti titkok kerülhetnek az utcára, de a hanyag adatkezelésért 10 millió forintos bírság és akár 2 év börtönbüntetés is kiszabható.
Nyilvánvalóan a legtöbben nemmel válaszolnának arra, hogy akarja-e valaki, hogy kollégái, főnöke vagy az irodát takarító megtudja, milyen gyógyszert szed. De vajon hányan figyelnek arra, hogy az üres gyógyszeres dobozt hol és hogyan dobják ki? Az is egyértelmű, hogy kevesen szeretnék, ha róluk minden információhoz – lakcím, életkor, családi állapot, iskolák stb. – boldog-boldogtalan hozzáférjen, de vajon egy toborzás alkalmával mennyire figyelnek oda arra, hogy egy jelentkező önéletrajzát és az abban lévő személyes adatokat tényleg csak az olvashassa el, akinek feltétlen szükséges.
Arra voltunk kíváncsiak, vajon olvasóink mennyire figyelnek arra, hogy mit hagynak az íróasztalon vagy mit dobnak a kukába. Íme az eredmények.
Hanyagság a köbön
A válaszadók mintegy 38 százaléka szerint a munkahelyén részletesen szabályozzák, hogyan kell megsemmisíteni egy dokumentumot, 11 százalék állította, hogy vannak ugyan ilyen szabályok, de ezeket senki sem tartja be, további 16 százalék állította, hogy ezen előírás csak általánosságokat takar, és 34 százalék szerint egyáltalán nincsenek ilyen regulák a munkahelyén. Vagyis a megkérdezettek 62 százalékánál egyáltalán nem vagy csak elvben figyelnek arra, mi és hogyan kerül szemétbe.
Olvasóink arra azonban odafigyelnek, hogy ha eltávolodnak az íróasztaluktól, akkor mit hagynak rajta a kíváncsi szemeknek és mit nem. Konkrét szabályrendszer itt is csak a válaszadók 35 százalékát köti. Az olvasók negyede erre annak ellenére figyel, hogy ezt nem írják neki elő, 10 százalék volt azok aránya, akiknél egyszerűen nem kell betartani az erre vonatkozó szabályokat, 28 százalék pedig azoké, ahol a munkáltató egyáltalán nem szól abba bele, hogy mi marad az íróasztalon.
Bár úgy tűnik, olvasóink a saját asztalukat így vagy úgy óvják, de kollégáik már nem ilyen figyelmesek, ugyanis a döntő többségük – majdnem 74 százalékuk – állította, hogy került már olyan helyzetbe, hogy olyan dokumentumokba láttak bele, amit mások az asztalon felejtettek.
Az is figyelemre méltó, hogy a személyes adatokat tartalmazó dokumentumok megsemmisítésre szánnak a válaszadók a legnagyobb figyelmet. Ugyanis 62 százalék állítja, hogy a személyes adatokat tartalmazó papírok szemétbe kerülésére maximálisan odafigyel, még otthon is szakszerűen semmisíti meg azokat, és csak 5,9 százalék azok aránya, akik erre egyáltalán nem figyelnek.
Olvasóink 37 százaléka érzi csak úgy, hogy a munkahelyén védve vannak a személyes adatai, 38 százalék nem tudja és 24 százalék szerint nincsenek megfelelően védve adatai. A válaszadók majdnem kétharmada nem tud arról, hogy adatai bármikor is illetéktelenek kezébe került volna, 9 százalékuk szerint erre képtelenség figyelni, manapság bárki, bárkiről bármit megtudhat. Míg a válaszadók 5 százaléka került olyan helyzetbe, hogy az adataihoz illetéktelenek is hozzáfértek és meg is lépték az ezzel kapcsolatos intézkedéseket, ugyanakkor 12 százalék azok aránya, akik kerültek hasonló helyzetbe, mégsem tettek semmit az ügyben.
