szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A termelők tehetetlenül szemlélhették az augusztusi búzaárak további mélyrepülését, miközben kukoricából is bő termés, így nyomott árak várhatóak.

A globálisan nagy termés és az igen alacsony árak okozta első sokk után az augusztus is a búzaárak további csökkenéséről szólt. A chicagói árutőzsdén 11 százalékos, Párizsban 7 százalékos volt az esés. Jó hír lehet ugyanakkor a termelők és eladók számára, hogy augusztus végére stabilizálódni kezdtek az árfolyamok, ami akár a további árcsökkenés végét is jelentheti.

Itthon hozzávetőlegesen 5,2 millió tonna búza termett. Az árak továbbra is alacsonyak, de étkezési búza esetében stabilak. Egész augusztusban gyakorlatilag végig, alig valamivel 40 ezer forint alatt lehetett 1 tonnát venni. A takarmánybúza ára viszont emelkedni kezdett, és már megközelítette a 37 ezer forintot tonnánként.

Közben megkezdődött a kukorica betakarítása is. Előzetesen 8 millió tonna, tehát igen jó termés várható. A Magro.hu fizikai piacán ezzel összhangban el is indultak lefelé az árak és immár a 40 ezer forintot közelítik. A határidős üzletkötések alapján ez az ár érdemben már nagy valószínűség szerint nem is fog változni ebben az évben. A magyarországi gabonapiac állapotát mutató Magro Gabonaindex (MGX) értéke alig érte el a 8000 pontot a nyár végén.

Sose volt ilyen jó - dübörgő mezőgazdaságot vizionál az agrártárca

2050-ig szóló stratégiai programot készített a Földművelésügyi Minisztérium. A program mer nagyban gondolkodni és olyan növekedési lehetőséget vázol fel, amit még nemigen látott senki.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!
A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Ennyivel növekednek az OTP-nél átlagosan a havi számlavezetési költségek

Ennyivel növekednek az OTP-nél átlagosan a havi számlavezetési költségek

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán