Itt az újabb, teljesen értelmetlen, szabadságcsorbító hülyeség, amitől a terroristák majd jól megijednek. S ezt ráadásképp nem is lehet reflexből lereagálni. Mert ezt a kormányunk nem keleti rezsimektől importálja, mi több, nem is a Zorbán találta ki. Hanem a Zunijó. Gondolkodom, érdemes-e egyáltalán kifejteni, miért felháborító, hogy a paragrafustervezet elfogadását követően „uniós állampolgárok csak valós névvel és profilképpel regisztrálhatnak közösségi oldalakon.” Mert akinek ezt magyarázni kell, az valószínűleg azt sem érti, miért fontos, hogy a választás titkos legyen. De mivel a jelek szerint Brüsszelben is kezdik unortodox módon értelmezni az emberi jogokat, vágjunk bele. A közösségi oldalakon (továbbá blogokon, fórumokon, levelező-és csevegő-programokban, stb.) tartalmakat közzétevő, megosztó, körüzenetben elküldő személyek most még lényegében maguk döntik el, milyen személyes adatokat publikálnak. Fényképpel vagy anélkül jelennek meg, teljes névvel vagy csak monogrammal, esetleg álnéven.

A titkolózás oka, hogy ilyen helyeken az emberek szenzitív magánéleti információkat is felraknak. Szomorú persze, hogy ilyen maradi, álszent világban élünk. De attól még tény: néhány, nyitott kapcsolatban élő művészházaspárt és szabados értelmiségit leszámítva viszonylag kevesen vallják be nyíltan a partnerüknek, hogy időnként máshol is keresik a szexuális izgalmat. Vagy: válságos, állásokban nem igazán bővelkedő korunkban sokak számára kockázatos a politikai felfogásuk kendőzetlen vállalása. Az átlagember pedig nem Nagy Imre, aki nem kért kegyelmet. Az internet lehetővé tette eme átlagembernek, hogy úgy vállalhassa fel önmagát, véleményét, hódolhasson mások számára esetleg bizarr, nevetséges vagy undorító, ám törvénybe nem ütköző passzióknak, hogy ne kelljen vele kockáztatnia állását vagy házasságát. Ha a házastársnak nem tetszik, hogy élete párja titkolózik, vonja kérdőre. Esetleg fogadjon magánnyomozót, ha elbírja a családi kassza. De ez magánügy, egyéni probléma, amihez az államnak semmi köze.

Persze, tudjuk: amikor Horthy idején nyílt szavazás volt, akkor is akadtak bátrak. Akik úgy is lelkiismeretükre hallgatva voksoltak, mikor a csendőrök ott álltak a szavazókör bejáratánál. Ámde pont a történelem bizonyítja, hogy a hősök mindig, mindenütt a társadalom törpe kisebbségét alkotják. Pont ezért hősök. Az átlagember viszont, ha az ilyen jogok gyakorlása nem titkos, két dolog közül választ. Egy: inkább nem szavaz, nem internetezik. Kettő: ha mégis, akkor a hatalom vagy a környezete szájízének megfelelő öncenzúrát gyakorol. Hogy ez a terroristák miatt kell? Baromság. Egy ilyen rendelet egyetlen hatást gyakorol a terroristára: javítja a kreativitását. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy olyan embereket, akik voltak annyira kreatívak, hogy műanyag vajkenő késekkel meg körömcsipeszekkel eltérítettek és a tornyokba vezettek két óriásgépet, ez bármiben is gátolni fog?

A poén az egészben az, hogy ez a mocskos szájú, mindenbe beleugató, szabados bloggereknek árt a legkevesebbet. Ők (szemben a gyáva, sunyi nácikkal) eddig is névvel-arccal osztották az eszet a fészbukon. Nem. Az álszent, gyarló, félős kisembert lehet ezzel megszívatni. Pontosabban őt se lehet.

Mert ez a szabály egyszerűen betarthatatlan, s ha a kormányok megpróbálnák betartani, az hihetetlen online népharagot gerjesztene. Aligha véletlen, hogy „az Unió szervezeti szinten semmit sem csinálna, hanem minden felelősséget és a megvalósításhoz szükséges költséget a tagállamokra, a weboldalakat üzemeltető cégekre és az internetszolgáltatókra bízna.” Világos, pénzt nem adunk és szidják csak a ti anyátokat. Szerintem mindenki, aki Orbán leváltását akarja, szurkol neki, hátha lesz olyan hülye, és odatartja a fejét a népnek az újabb pofonért.