Azért is tette ezt, mert úgy érezte: vezérigazgatóként övé a végső felelősség a társaság adásaiban megjelenő minden tartalomért. S olyan került adásba, aminek nem lett volna szabad.

Pedig ezúttal nem pereltek bloggert véleménynyilvánításért, nem trükköztek az ellenzéki demonstráció méretével, nem retusáltak ki volt főbírót, nem hamisítottak riportot, és még csak olyat se mondtak, hogy „Egy közszolgálati újságíró nem lehet a kormány ellensége, nem kérdőjelezheti meg a szabadon választott kabinet hatalmát. Az nem megy, hogy elfogadjuk a tisztséget, majd szembeszegülünk a megbízóval.”

Még az sem történt most, hogy 51 nappal később ismerték el hibájukat, az után, hogy előbb ők követeltek elnézéskérést a hiba közzétevőjétől. Most valaki, egy csúcsfejes lemondott. De komolyan.

Azért, mert az általa vezetett intézménynél önös érdekből, elfogultságból (és/vagy az emberi sorsok iránti érzéketlenségből, felelőtlenségből, tökmindegy) hamis látszatba kevertek valakit. Ezért kértek bocsánatot, vonták le a konzekvenciákat.

Londonban. (És nem is csak egyvalaki.)

Ja, majd Pesten! Ilyenek ezek. Lenyúlják előlünk az ötkarikást (a 2012-es olimpiának is Budapesten kellett volna lennie, oszt mégis az angol főváros rendezte) meg lemondanak, ahelyett, hogy elmúltnyócéveznének meg gyurcsányoznának (bocsánat: blaireznének.) Hát mi viszont, itt a magyar közmédiában a bocsánatkérésben is unortodoxak vagyunk, ideje kidobni a régi illemtankönyveket!