Dr. Dániel Péter ügyvéd, magyar állampolgár, politikai aktivista, aki már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy az őt ért durva, antiszemita támadások és fenyegetések miatt elhagyja az országot, most, úgy tűnik, véglegesítette döntését: elmegy Magyarországról, Tel-Avivba költözik, sőt, jelentkezik is rögtön az izraeli hadseregbe, önkéntesnek.

A kérdésünk az, hogy ebben a mi a hír. Lehet más ettől a politika? Az ország? A nácik? Maga Dániel Péter?

Dr. Dániel Péter magánember kivándorlása az elképzelhető legprivátabb döntés: egy még relatíve szabad ország szabad embere besokallt, plusz az elmúlt időben egyre erősödött zsidó identitása - politikai következménye azonban nemigen lehet ennek a döntésnek. Az éppen Dániel által sokszor leírt, Fidesz és Jobbik közti szellemi fesztávot betöltő közeg persze kárörvend, zsidózik, mi mást várunk.

Az ügyvéd úr érvelésének számos igazságát nonszensz lenne cáfolni, akár rokonszenvezünk politikai performansz-művészetével, akár nem. Együtt élünk online és utcai nácikkal. És? Parlamenti antiszemitákkal. Egy Zagyva György Gyulával, hogy mást ne is mondjunk. És? A náci HunHir portál attól parázik éppen, hogy a WizzAir hamarosan megindítja közvetlen izraeli járatait, és akkor majd ezerszám jönnek ide azok. És? Üldözik attól még itthon a zsidókat? Nem üldözik. Fasizálódunk? Nem. Csak egy nagyon-nagyon kellemetlen, külföldön is kínos, a gondolkodás folyamatát kihívásnak tartó országban élünk.

"Egy olyan országban pedig nem akarok élni, ahol a jobbikos, újnyilas figurák még inkább hatalmi tényezővé tudnak válni és ennek következtében még tovább erősödhet a rasszizmus, az antiszemitizmus és a revizionizmus" - nyilatkozta most a Szegedi Csanáddal együtt héberül tanuló Dániel Péter. Jó.

Ezzel azonban elég sokan vagyunk így, akik szintén nem szeretnénk egy ilyen országban élni, viszont vagy nem akarunk, vagy nem tudunk kivándorolni, nem akarjuk menekülőre fogni, mert még mindig nincs késő, úgyhogy nem megyünk Londonba nővérnek, Berlinbe pizzafutárnak, Izraelbe tartalékosnak, együtt kell élnünk és együtt is fogunk élni az ország resztlijével, el kell viselnünk a napi, fokozhatatlan szellemi mélyrepüléseket, pofánkba hazudozást, a napi állami cinizmust és szilárd bázisát, a többség közönyét, napi és heti és folyamatos túlélési technikákat kell kiötölnünk magunk és gyermekeink számára, meg kell tanulnunk nem alkalmazkodva önmegvalósítani, szellemi és morális határmezsgyéket átlépni, kényszeresen ébren maradni, paranoiát és kishitűséget leküzdeni, át kell állnunk konfliktuskerülőről konfrontatív üzemmódra. Aztán majd meg kell tanulnunk egy teljesen új országot csinálni.

Dániel Péter elmegy. Mázel tov. Mi, többiek, kalandvágyból maradunk.