Szijjártó Péter és köztünk az a különbség, hogy szerinte van remény, míg szerintünk nincs. A külügyminiszter felettese legalábbis arról számolt be telefonon a köztévének, hogy a "kormány úgy szervezte át az ország gazdaságát és nagy rendszereit, hogy azok lehetőséget teremtsenek a gazdasági növekedésre", és ez akkora reménysugár, hogy Magyarország mint olyan még a sötét Európa számára sem "a problémát, hanem a megoldást jelenti".

Az vitathatatlan, hogy a kormányzati kommunikáció következetesen tartja magát ahhoz, hogy nyilvánosan nem bonyolódunk ellentmondásba, meddő vitába másik kormánytaggal: ha az egyik azt mondja, hogy á, hagyjuk a picsába a racionalitást, akkor a másik tényleg hagyja, oszt úgy nyilatkozik, ahogy elvárható, lényegében minden alap nélkül.

Mert a kormány úgy szervezte. Akkor is, ha a tapasztalati úton történő valóságérzékelés mást sugallna így elsőre.

A legendás londoni elemzők megspórolták nekünk azt, hogy mondjuk csak az elmúlt egy év gazdasági híreiből, fejleményeiből (pl. itt vannak ipari termelés szánalmas adatai) röviden felskicceljük, miért nehéz röhögés nélkül kimondani ebben az országban azt, hogy hamarosan jön a gazdasági fellendülés. Nem jön, mert nincs mire jönnie, maradjunk röviden ennyiben. Ezek nem élénkítik a gazdaságot, elüldözik az IMF-et, elűzik a multikat, ha meg nem, akkor korporatív, "stratégiai" különmegállapodásokat kötnek velük, EU-nonkonform módon a verseny helyett egyes nemzeti-haveri melléküzemágakat hoznának domináns helyzetbe, ilyenek.

Egy esély persze van növekedésre: ha márciustól stratégiai különmegállapodást kötnek a racionalitás ellen sikerrel küzdő Matolcsy Györggyel vagy valamelyik másik barátjukkal, és beindul a Reuters által találóan "jegybanki távirányításnak" nevezett unortodox pénzpumpálást. Majd az segít, persze. Meg a további hurráoptimista nyilatkozatok, amelyek a hetvenes évek végi, nyolcvanas évek eleji járási párttitkár szintjén azt üzenik, hogy most még ugyan vannak nehézségek, de már nem kell sok évet aludni, és a haza fényre derül.

Egy valóban hírértékű mondat azonban valóban van a Szijjártó-nyilatkozatban: az, hogy "folytatódik a stratégiai együttműködési megállapodások megkötése, és utalt arra, hogy a következőt az indiai Tata cég magyarországi vállalatával írják alá". A Tatával. Csak remélni lehet, hogy nem hazánkban fogják előállítani a világ legolcsóbb, egyben legéletveszélyesebb kisautóit, amelyek már akkor összerezzennek félelmükben, ha valaki ötvennél hangosan kimondja a "törésteszt" szót.

Mi a magunk részéről még arra is felfigyelnénk a kormány helyében, hogy a magyar sajtóban utoljára akkor volt szó a Tatáról, amikor a Jobbik-közeli Barikád honlap örömmel idézte fel, hogy az indiai cég kifejlesztette "a száz százalékban saját gyártmányú 155 mm-es önjáró lövegét". A szép színes fotón kifejezetten jól mutat az első indiai önjáró löveg, a délkeleti határról negyven kilométerre simán be lehet lőni Romániába. Ennyit tud.

Várjuk tehát a megállapodást a Tatával, amelynél így különös jelentősége lesz a "stratégiai" szónak.