Úgy néz ki: megszűnik egy portál. A galamus.hu.

Szerzőink elsöprő többsége a honlappal szinte semmilyen kérdésben nem értett egyet, születésük óta folyamatos, éles ütközésben voltunk. Nem kíméltünk őket, kijutott nekik tőlünk a gúnyból, a kritikából. Ők se maradtak adósak, a karaktergyilkosig bezárólag megkaptuk tőlük, ami negatív jelző csak akad. Lehetne még sorolni a példákat, van belőle elég.

Szerintünk a lap többször átlépett olyan határokat, amelyeket nem lett volna szabad. A minap például Lendvai L. Ferenc a cikkében, amely Orbánt (és rezsimjét) Hitlerrel állította párhuzamba, és amely ékes példája volt annak, hogy a rendszer iránt érzett engesztelhetetlen és sokszor megalapozott düh miként vezet igaztalan kritikához, és miként csökkenti a kritika élét és egy lap hitelét. Hasonlóan elvakultnak tartottuk az olyan megnyilvánulásokat, amelyek még ott is antiszemitizmust mutattak ki, ahol teljesen egyértelműen nincsen.

Mégis sajnáljuk, hogy így alakult. Sajnálni fogjuk, ha tényleg így alakul. Őszintén.

A véleményszabadság, a közéletről folyó diskurzus sokszínűségének hívei, nem lehetünk boldogok, ha eltűnik egy karakteres orgánum.

És akkor erről a karakterről valamit: a Galamus a gyurcsányizmus, a Gyurcsányba vetett hit egyik utolsó ideológiai hídfőállásaként üzemelt. Hitüket nemigen ingatta meg semmi, a diplomaügy sem. Rajongásukat sokszor nevetségesnek láttuk, ám kétségbevonhatatlan, hogy a Nagy Magyar Helyezkedés közepette ők ezt nem számításból tették. Oldalukat akkor alapították, amikor az általuk preferált politikus az országon és az MSZP-n belül is megbukott. Ők viszont nemegyszer kiálltak az ország legnépszerűtlenebb politikusa mellett, akkor is, amikor Gyurcsány korábbi udvaroncainak oroszlánrésze más udvarhoz szegődött, egykori seggnyalóinak többsége más seggek után nézett. Ja, és saját pénzüket kockáztatva teremtettek Gyurcsány melletti fórumot. Az (elv)hűség, a meggyőződés melletti kitartás mint olyan, önmagában akkor is lehet tiszteletre méltó, ha tartalmát vitatjuk.

Úgy hisszük: azoknak is van helye a nap alatt, akik úgy gondolkodnak, ahogy a Galamus publicistái, legfeljebb vitába szállunk velük. Ők is használnak mobiltelefont, fogkrémet, vezetnek autót, joguk lenne ugyanazon hirdetésekre, amelyeket a kormánypártokhoz közeli, ugyanakkora vagy kisebb olvasottságú, ráadásul a náci tartalomtól nem érintetlen lapok (elég finom voltam?) megkapnak. Éppen ezért dühít minket a főállású trollok, a hatalomnak lefekvő bérbloggerek, a közpénzből kitartott sajtócselédek leplezetlen vihogása.

A Galamus nem piaci körülmények között esett el, megszűnését ezért is fájlaljuk, s nem leszünk bánatosak, ha más formában vagy ugyanígy, de újraéled.