Székelyföld van, volt, lesz, Székelyföld örök! – szól az egyik közösségi oldal kérlelhetetlen címe, valóban, mintha mi magunk is elhinnénk egy pillanatra a kegyelmi állapotot, amelyet a kilencvenes években éreztem Fidel Castro, II. János Pál pápa, Michael Jackson és az újpesti sarki virágárus alkotta mágikus négyszög közepén állva, léteznek soha nem változó, örökkön létező dolgok. Így vagyunk szinte mindannyian a nemzet fogalmával is, a mai ember gyakorlatilag beleszületik egy közösségbe, amely minden eddigi korszaktól eltérően szinte rögtön indoktrinálja az adott nemzethez való tartozást. Így válik a nemzet egy mérhető, történelmi korszakokon átívelő, időtlen és emberi fogalmainkkal leírható jelenséggé, amelyet többnyire csak elhagyhatunk, elárulhatunk, válthatunk és megtagadhatunk – a többség szemszögéből. De valóban van a nemzetnek keze és lába, amelyet levághatnak – “elszakított nemzettest”; van-e a nemzetnek reggele és estéje – ti. “ébredő és kihaló nemzet”; van-e a nemzetnek sűrűsége – ti. “ hígmagyar vagy mélymagyar?”; megannyi kínzó kérdés ez.

A hvg.hu olvasói számára bizonyára ismert, hogy a 19. században megjelent modern nacionalizmus valami teljesen más tartalommal rendelkezett, mint az korábban megszokott volt. Szakmai körökben mai napig nem eldöntött, a modern nemzet szülte a nacionalizmusokat vagy fordítva. Ami biztos: a francia forradalom nemcsak a tömegpolitizálást, az állam megerősítését és a nemzeti identitást felhasználva a tömegeket mobilizáló technikákat hozta be, hanem egy teljesen új társadalmat hozott létre: új ünnepi rituálékat, himnuszt és jelképeket, szimbólumokat teremtett. Az állam érdeke volt, hogy új hazafiakat teremtsen, előírja, hogy milyen legyen a nő, a munkás, a paraszt szerepe az új társadalomban. És hiba lenne azt gondolni, hogy ezt a folyamatot, változást mindenki kényszerként élhette meg, sokak számára az új “nemzeti” társadalom minőségi előremenetelt jelentett.

Sokaknak lehet fájdalmas a pillanat, amikor szembesülnek a ténnyel, csupán egy jól megkonstruált, mesterségesen felépített környezet részei vagyunk, senki nem születik ugyanis magyarnak vagy szlováknak, székelynek vagy románnak. Miroslav Hroch cseh történész szerint a nemzeti, nacionalista mozgósítás és építkezés három fázisból áll. Az első szakaszban az oktatás és a felvilágosítás, irodalmi érdeklődés felkeltését láthatjuk, amely a legújabb Székelyföld-projekt esetében egykori, a magyar irodalom peremvidékén található írók újrahasznosításában, jelentőségük állami felnagyításában és országos propaganda keretén belüli terjesztésükben mutatkozik meg. A második fázisban az elképzelt nemzet terjesztése és a tömegekbe történő indoktrinálása figyelhető meg, míg a záró szakaszban a meghatározott - letérképezett, kimatricázott – területen élő emberek közössége elkezdi magát valóban “nemzetként” érezni, azonosul az elképzelt jelenséggel, amelynek azonnal politikai következményei is lehetnek. Nézzük, hogyan működik mindez a gyakorlatban.

A melegek szivárványzászlója után itt van nekünk a legújabb pride-flag: idén kilenc éves a 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elfogadott lobogó. A meglehetősen gyanús összetételű – ugyan, vajon melyik háttérhatalom színe az a kék? – kollázs, amely osztatlan sikert egyelőre csak az futballdrukkerek között aratott. Változnak az idők, amióta Németh Zsolt megjárta a budafoki önkormányzatot is, újabban egy közelebbről meg nem határozott összmagyarság-jelképpé változott a némi arabos beütéssel rendelkező, hold-csillag szimbólumokat felvonultató motívumsor. Az “ősi” jelkép korántsem hosszú múltja 2003-ig nyúlik vissza, Boros Géza ekkor jelezte: meg kellene alkotni az SZNT jelképét. Pécsi L. Dániel magyarországi jelképművész és Kónya Ádám helytörténész zászlótervei közül utóbbit fogadták el a székelyek, amelyet 2009-ben megtettek Hargita Megye Tanácsa hivatalos zászlajának is.

A büszkeségzászlótól nem sokkal hosszabb múltra tekint vissza a nagyjából az első csehszlovák republikával egyidős B kategóriás műdal, amelynek zenéjét Mihalik Kálmán szerezte és Csanády György szövegezte 1921-ben, az irredenta Horthy-korszak elején. Az ún. “Székely himnusz” eléneklése a szocializmus éveiben a létező rendszerrel való békétlenséget jelentette, mai füllel már sokak számára értelmezhetetlen, hiszen az 1918-20-as területi dezintegráció után keletkezett társadalmi sokk hevében születetett, ráadásul jól érzékelhetően a szélsőjobboldali neonacionalista reneszánsz idején általános népszerűségre tett szert a jobboldalon, 2012-ben felavatták a műdal fiatalon meghalt zeneszerzőjének szegedi sírját is. Legutóbb már a magyar országgyűlésben, Áder János köztársasági-elnök beiktatásán hangzott fel. A jelenlegi kormányzat a dal kapcsán már székely nemzeti himnuszról beszél.

Második világháborús szereplésük miatt emigrációban élő, nettó antiszemita és nyilasbarát, másodvonalbeli székelyföldi származású írók hivatalos kultusza és műveik irodalmi jelentőségükhöz képest agyonreklámozása, botrányos újratemetésük, szintén a székely nemzeti identitás rögzítését és a köztudatba történő átemelését is szolgálta. Köztéri szobrok tucatjai, utcanévtáblák átnevezései jelzik ennek a tudatos identitásépítkezésnek a nyomait, eközben Nyírő József és Wass Albert a Nemzeti Alaptanterv tananyagának részévé váltak.

Egy elképzelt nemzet kiépítéséhez aztán itt vannak azok a tárgyiasított formák, amelyekkel a mindennapi élet során találkozhatunk. Benedikt Anderson mondja, a kétszáz évvel ezelőtt megindult nemzetépítési projektek, például a magyar és a szlovák is – a terjedő könyvnyomtatásnak és a térképészet fejlődésének is köszönhette hatékonyságát. A napjainkban szintén mesterséges úton, de rövidebb idő alatt formálódó “székely nemzet” project már az internetnek is köszönhető. Ragasszunk székely autósmatricákat a Nagymagyarország matricánk mellé, van még hely, osszuk ki ingyen is a népnek, és legyen Székelyföldnek végre az interneten is saját neve,(sic!) Internetnemzet. Sőt, néhány éve felmerült egy önálló székely pénznem létrehozásának ötlete is.

Nagyon izgalmas kérdés egy új “nemzeti” identitás bevezetése kapcsán, hogy az általa bevezetett új játékszabályok milyen gyorsan, milyen mélyen hatolnak be a társadalom mélyrétegeibe, a mindennapokba. Ez az új identitás meghatározza majd a társadalom minden rétegének szerepét, és egy esetleges autonóm székelyföldi terület intézményi vezetésének igazságosságát, amely szorosan összefügg a kijelölt “nemzeti” terület bürokratáinak függetlenségén. Elméletileg. Vajon el tudjuk-e képzelni egy ilyen magyar autonóm (vagy bármilyen) területen működő vezetők semlegességét román (vagy szlovák) kisebbségeik felé?

Láthatjuk, ez az új “nemzeti” identitás nem a fán terem, hanem a valóságban állami intézmények, politikai pártok, alapítványok, ún. “nemzetvezetők” és az értelmiségi elit egy része próbálja alakítani, amely megteremti a tömegek számára az illúziót, hogy létezésük egyik alapfeltételéről van szó, amelyre igényt kell, hogy tartsanak. Nincs más. Csakhogy újabban az etnikailag homogén és Budapestről erőszakosan terjesztett nemzetpolitika nem engedi meg a többségi – szlovák, román – nemzetekkel történő kiegyezést és együttműködést, csupán az alfahímek közötti ideiglenes mosolypolitika érvényesülhet, mivel kizárólagosságon alapul. Vagy te vagy én. A helyi érdekek figyelmen kívül hagyásával e szűkített “nemzeti” identitást importálja az Orbán-kormány az ún. “Székelyföldre” is, amely “nemzeti” építkezés gőzerővel, a szemünk előtt történik.

A jelek arra utalnak, hogy a Fidesz és a Jobbik a határon túli magyar területeken tudatosan lemondott a szórványvidéken élő magyarokról, és az ún. tömbmagyar – Csallóköz és Székelyföld – “megtartását” igyekszik minden eszközzel elérni. A magát “nemzetinek” hazudó kormány és politika deklarált befogadó mivolta ellenére valójában folyamatosan szűkíti a magyar nemzetfogalmat, amelybe immár nem férnek bele egyes határon túli magyarok sem, csak azért, mert mondjuk Kassán, Aradon vagy Temesváron laknak, csak azért mert mondjuk a szlovák-magyar “vegyespártra” vagy az RMDSZ-re szavaznak.

Állításaim igazolják a legutolsó marosvásárhelyi események is, az árpádsávos zászlókkal, románellenes bekiabálásokkal felvonuló, Székely Autonómiát követelő tömeg kirekesztő nacionalizmusa nem különbözött az 1991-ben magyarokat lincselő, román nacionalista csőcselék kirekesztő nacionalizmusától. A szlovák példa alapján nem nehéz belátni, ha az RMDSZ szavazótábora miatt nem lenne megkerülhetetlen a romániai magyar belpolitikában, Budapest már régen figyelmen kívül hagyta volna véleményüket. Kétségtelen: a mindennapi építkezésen alapuló, az összes romániai magyar érdekképviseletét ellátó politikát könnyedén tönkrevághatja a székely internetnemzet budapesti erőszakos létrehozása.

Itt tartunk: Kövér elnök út a “magyarul” beszélő, de nem “magyar” határon túli magyar képviselőről tett kiszólása, Martonyi külügyminiszter minapi, "vegyespártokról" tett kijelentése a jobbikos Szávay "Mindent vissza!" Pista elragadottabb pillanatait idézik. Ugyanez a Szávay mondta Martonyi külügyminiszter kinevezése kapcsán: “Meg kellett a nemzetközi, pénzügyi gazdasági köröket nyugtatni, hogy nem lesz fasizmus Magyarországon. Iderakjuk a ti embereteket ezt a joviális, magyarbajuszú erdélyi úriembert, aki egyébként az egész nyugati érdekeknek és a zsidó tőkének tökéletes, megbízható kiszolgálója.” De vajon lehet-e hinni annak a külügyminiszternek, akit a jobbikos barát és támogató a zsidó tőke küldöttének jellemez? Hiába, nehéz kiigazodni a Fidesz–Jobbik etnicizmusában.

Nekünk egyelőre marad a szégyenkezés a magyarságot kilóra mérő Fidesz–Jobbik-rezsim miatt, amely talán még nem végzetesen osztotta meg a külhoni magyar közösségeket.