Tekintsünk most el néhány pillanatra attól, hogy a 2014-es választás a választókörzetek politikailag manipulált kialakítása, a kampány korlátozása, a pártok közötti elképesztő finanszírozási különbségek és az utolsó pillanatig módosítható választási szabályok szerint egyre inkább egy operettre emlékeztet, mintsem egy két és fél évtizedes demokrácia országgyűlési választásaira – ami sajnos akkor is igaz, ha a kormány elméletben továbbra is leváltható marad. Azzal sem kívánok foglalkozni a következőkben, hogy mennyiben szűkülne egy esetleg mégis bekövetkező, kétharmadosnál kisebb arányú ellenzéki győzelem esetén az új kormánypártok mozgástere, tekintettel arra, hogy a Fidesz kinevezettjei ülnének ciklusokon keresztül a legfontosabb intézményekben Médiatanácstól az OBH-ig. Koncentráljunk inkább azokra a pusztán politikai jellegű tényekre, amelyek az intézményi korlátokon túl is megnehezítik Orbán Viktor leváltását.

Feltételezzük, hogy a baloldali-liberális ellenzék jelenleg két legfontosabb ereje tisztában van azzal, hogy egyikük sem nélkülözhető a kormányváltáshoz. Feltételezzük továbbá, hogy értik az új választási rendszert, amely valamilyen formában kötelezővé teszi számukra, hogy együttműködjenek 2014-ben, máskülönben esélyük sem lesz a kormányváltásra. Ha e két hipotézis akár csak egyike téves, akkor 2014-ben marad a Fidesz. Ha pedig nem, akkor ideje lenne ezt a közvélemény, a választók számára is világossá tenni.

Az Együtt 2014 és az MSZP jelenleg egymás riválisaként politizál. Valószínűleg mindkét politikai erő azt gondolja, hogy amennyiben a másik vezetné az ellenzéki összefogást, azzal nemcsak pozíciókat vesztenének, hanem nagy eséllyel választásokat is. Mindkét párt rendelkezik racionális érvekkel: az MSZP és Mesterházy Attila azzal, hogy az Együtt 2014 támogatottsága meglehetősen hullámzó ugyan, de – a közepesen reprezentatív, Dunakeszin zajlott időközi választások eredményét leszámítva – az MSZP-é standard módon meghaladja az Együtt 2014 népszerűségét. Bajnai Gordonék pedig azt láthatják, hogy az MSZP az elmúlt években az ellenzék egyértelmű vezető pártjaként alig néhány százalékkal tudta növelni a támogatottságát, és nem igazán látszik, hogy ez a tendencia mitől változna meg. Azaz ha szándékolt naivitással tekintünk e két párt stratégiájára – és kihagyjuk a kihagyhatatlan szempontot, miszerint mindenki a saját tárgyalási pozíciójának javítására törekszik, illetve saját embereit szeretné minél fontosabb pozícióban tudni –, akkor is azt látjuk, hogy az MSZP és az Együtt 2014 közötti vetélkedés még egy jó darabig elhúzódhat.

Ez önmagában nem feltétlenül jelentene problémát e pártok számára. Elméletben elképzelhető lenne ugyanis egy olyan forgatókönyv, hogy a két párt párhuzamosan erősödik, az MSZP a szegényebbek és nyugdíjasok körében szaporítja szavazóinak számát markánsan baloldali üzenetekkel, míg Bajnai pártja a véleményformálók és a liberális, elsősorban városi szavazók körében erősödik, majd 2014-ben ez a szavazómennyiség minimális veszteséggel összeadódik, így – még a rendkívüli módon aggályos választási rendszerben is – legyőzhetővé válik a Fidesz. A valóságban ugyanakkor nem ez történik, aminek több oka is van.

Az első a Fidesz viselkedése. Úgy tűnik ugyanis, hogy a kormánypárt talált egy olyan eszközt, a rezsicsökkentést, amely rendkívül népszerű a választók körében. Mindez érthető is; ki ne hallott volna az elmúlt időszakban postán sorba állva olyan mondatokat, hogy „ide hordjuk a fizetésünket?” Ha most nagyvonalúan eltekintünk attól, amitől nem szabadna eltekinteni (a rezsicsökkentés hosszú távú, negatív következményeitől), akkor is érthető, mert népszerű ez a politika, amire ráadásul az ellenzék politikája rá is segít. Január óta ugyanis mindkét ellenzéki párt a rezsicsökkentés előnyeit próbálja cáfolni, ahelyett, hogy másról beszélnének, ingyen reklámot csinálva a Fidesz korai kampányintézkedésének. Holott emlékszünk arra, mennyi szó volt rezsicsökkentésről annak bejelentése idején? Szinte nulla, köszönhetően annak, hogy a diáktüntetések remekül elterelték róla a figyelmet. Ha az ellenzék racionálisan cselekedne, bármiről beszélne, csak a rezsicsökkentésről nem.

A másik ok, amiért nem növekszik az ellenzék népszerűsége, hogy nem létezik közöttük a fent említett szerepmegosztás közöttük. Míg a „szakértői imázst” építeni hivatott Bajnai olcsó tojással kampányol és hetente háromszor elmondja, hogy a kormányváltáshoz új politikai szereplőkre van szükség (miközben ő volt az MSZP támogatta kormány második embere 2006-tól 2009-ig, 2009 és 2010 között pedig miniszterelnöke), ez nem is fog megváltozni. Pontosan úgy nem, ahogy akkor, ha Mesterházy Attila hetente kétszer leszögezi, hogy az MSZP egyedül szeretne választásokat nyerni, ami pedig a választási rendszer miatt és a szavazatok jelenlegi megosztásából kiindulva irracionális.

Ez a stratégia nemcsak azért veszélyes az MSZP és az Együtt 2014 számára, mert vészesen fogy az idő a választásokig, hanem azért is, mert nem pontosan látszik – még az érintett szereplők számára sem –, mikor kell véget érnie a pártok közötti kötélhúzásnak. Ha nincs egy háttéralku arról, hogy mondjuk legkésőbb 2013 szeptemberéig meg kell neveznie a két pártnak egy (és nem egy-egy!) miniszterelnök-jelöltet, akkor könnyen belemászhatnak abba a csapdába, hogy addig marakodnak a még csak hipotetikus pozíción, míg ennek megszerzési lehetősége is elvész.

A Fidesz a választási szabályok átalakításával nemcsak az ellenzék elméleti esélyeit csökkentette (például a kampány alkotmányellenesnek ítélt, majd Alaptörvénybe foglalt korlátozásával), hanem politikailag is nehéz helyzetbe hozta a kormányváltásban érdekelt pártokat. Jelenleg ugyanis úgy tűnik, az ellenzék a Fidesz kottájából játszik: sikerült közéjük éket verni a választási törvény megváltoztatásával. Több mint valószínű, hogy mind az MSZP, mind az Együtt 2014 vezetői tisztában vannak azzal, hogy csapdába lettek csalva. A kérdés csak az, hogy ki tudnak-e lépni időben ebből az időcsapdából, vagy megvárják, amíg az végképp fogságba ejti őket.