Gyerekkorában biztosan mindenki gondolt már arra, hogy ha az embereknek nincs elég pénze, akkor miért nem nyomtatnak egyszerűen több pénzt, és akkor minden megoldódna. Aztán rájöttek, hogy ennek nem lenne sok értelme. Kivéve a nemzeti együttműködés jegybankját, amely most korlátok nélkül valósíthatja meg mindenki óvodai fantáziáit.

Körülbelül ugyanez a szint az a generátor (egy tengely forgatásából elektromos energiát termelő eszköz), amely saját maga termeli az önmaga meghajtásához szükséges energiát is. Mintha egy autó a kipufogógázt a motorba visszavezetve üzemanyagként újra és újra, a végtelenségig fel tudná használni, és a végtelenségig lehetne vele közlekedni. Ilyesmi teljesen nyilvánvalóan nem létezik. És mégis, ha nem is a magyar államnak, de az egyik kedves, kitüntetett, kormánybarát nagytőkésnek eszébe jutott ebbe pénzt fektetni.

Mondjuk nem érdemes meglepődni, Széles Gábor portfóliójában már eddig is volt olyasmi, amelyből józan számítással semmiféle profitot nem várhat, például a médiaszolgáltatások. Normális megfontolás szerint nem lehet különösebb nyereséget várni, mondjuk, a Magyar Hírlaptól, és mégis, évek óta stabilan működik. Az örökmozgógyártás is valami ilyesmi, korlátlan ideig lehet bele ölni a pénzt, az előállított szellemi termék pedig olyan lesz, amilyen.

Persze ez nem elég, Széles tovább emelte a tétet, mikor bedobta az új találmány ígéretét is, ami a dízelmotorok fogyasztását fogja csökkenteni – állítólag. Ilyesmivel is próbálkoztak már jópáran, de leginkább csak a tévéshop délutáni adásáig jutottak, nem a Nobel-díjig. A mindenféle (kémiai alapú, esetleg vízbefecskendezéses, vagy más) fogyasztás-csökkentő találmányok közös tulajdonsága ugyanis, hogy vagy nem működnek vagy esetleg tönkreteszik a motort vagy esetleg mindkettő. Érdekes lenne látni, hogy vajon Széles Gábor a saját buszain alkalmazza-e ezt a remek találmányt.

Az egyébként, hogy ezekben a technológiákban a nemzeti együttműködés támogatói lehetőséget látnak, egyáltalán nem meglepő. A rendszerek ugyanis előbb-utóbb minden szinten elkezdik elhinni saját propagandájukat. Ennek az első lépése a politikai szint, az a paranoid meggyőződés, hogy nem az alapvető inkompetencia és bunkóság miatt nemkívánatosak a világban. A következő fokozat az elmúlt száz év társadalomtudományi és történelmi tapasztalatainak figyelmen kívül hagyása (lásd a XIX. századi stílusú iskolarendszer iránti vágy). Majd következik a matematika alapvető összefüggéseinek felülírása a gazdaságpolitikában (nem kell példákat mondani). Itt már könnyebben visszaüt a valóság, de persze még mindig sok minden magyarázható az ellenséges aknamunkával. Végül a természettudományok következnek, először csak ilyen vicces módon, de a rendszer erejétől és a rendelkezésre álló forrásoktól függően aztán a határ a csillagos ég, meg a liszenkói biológia és a szovjet villamos traktor, nyilván a következmények súlyossága arányos lesz az őrület nagyságával. Szerencsére a nemzeti együttműködés rendszerének a lehetőségei jóval korlátozottabbak politikailag és gazdaságilag is, mint a fizikát megdönteni kívánó korábbi rendszereknek, de azért a találmányok szórakoztató faktora itt sem lesz alacsony.