Na, a Kossuth téren kivágták a hársfákat.

Gyorsan, hatékonyan, biztonságiak rendezett sorfala mögött. Nemzetietlen, idegenszívű hársfák voltak bizonnyal. Még az átkos rendszerben ültették őket, elvtelen módon nőttek, éltek és virágoztak Kádár, Horn és Gyurcsány rémuralma alatt, lombjukkal kiszolgáltak minden háttérhatalmat. Gyarmati sorba kényszerített létünk élő, pimasz szimbólumaiként terpeszkedtek az ország szakrális szívében. Csupa káosz, ágak-bogak, levelek, állandó szemét.

Ez a fékevesztett rendszer, amelyik itt a főhatalomban páváskodik, úgy van vele, mint a Ládagyár igazgatója az Egészséges erotikában: "Jó kis gyár lenne ez, csak ládák ne lennének". A ládák: emberek, állatok, fák, folyók, görbe vonalak, tompa- és hegyesszögek.

A Nemzeti Egyetértés Rendszerében csak a derékszögeknek, a párhuzamosoknak és az egybevágó gazdasági érdekeknek van létjogosultsága. A mobilgátak, lebetonozott parkolók, elplanírozott gondolkodás és bebetonozott, állandó monológban önnön dicsőségét mantrázó hatalom lidérces világának.

Egy hatalom, amely az emberek mellett már a fákat is kiirtandó ellenségnek tekinti, nehezen fogható meg a hagyományos politikai kategóriákkal. Itt már nem jobb- vagy baloldalról, konzervativizmusról vagy haladásról, eltérő demokráciaképekről van szó. Egy ilyen hatalom szimbolikusan deklarálja saját fennhéjázó őrültségét.

A fák: anarchia. Az emberek: bosszantó káosz. A rend: sivár hatalmi geometria, az egybefonódó politikai és pénzügyi érdekek, a szolgák, kliensek és mecénások brutális gépezete. A mozgás menetelés, az élet életprogram, a gyerek nemzetszaporulat, az erkölcs tananyag. Az e felett érzett borzadályunk pedig kiirtandó deviancia. Mi mind hársfák vagyunk. Ich bin eine Linde.

Dolgoznak a favágók.