Beszéljünk végre őszintén: ugyan hány embert érdekel igazán, hogy milyen iskolában, milyen kulturális környezetben, hányféle szociális interakcióban tanul húszegynéhány cigány kisgyerek? Ráadásul pont Nyíregyházán. És pont egy telepen. Ugyan. A nagy portálok címoldalán is csak percekre tudott megkapaszkodni a hír, miszerint Balog minisztert tanúként hallgatta meg a bíróság a nyíregyházi Huszár-telepi iskola újranyitása miatt indult perben. Pedig a tankötelezettség korhatárának leszállítása, a szakképzés lebutítása és számos más, a közoktatást érintő, a társadalmi mobilitásra pusztító hatású intézkedés után, most az etnikai elkülönítés tilalmát készül fölszámolni a mosolygós miniszter. Persze nem mindenütt, és nem is feltétlenül, csak ahol a körülmények ezt szükségessé teszik. Úgy néz ki, a Huszár-telep meg pont ez az eset.  

„A felzárkóztatásban mintaértékű az a komplex program, amely a nyíregyházi Huszár-telepen megvalósult” – mutogatta büszkén néhány hete az amerikai nagykövetnek Balog Zoltán, mire képes a kormány romastratégiája. „[később] az integrált nevelést folytató Móricz Zsigmond Általános Iskola első osztályos tanulóinak órájába pillantottak bele. A gyerekek angol nyelven, egy virágcsokor átadásával köszöntötték Eleni Tsakopoulos Kounalakist” – tudósít tovább az eseményről a felzárkózásipari kombinát, a Türr István Képző és Kutató Intézet közleménye. És csak azért nem érezzük hiánytalanul a 70-es évek Magyar Népköztársaságának miliőjét, mert bezavar a program kicsit másképp rémisztő neve: „Bizalom és Munka”.

Hogy miért nem az egyház által két éve újraindított gettóiskolába vitték a nagykövet asszonyt? Talán nem akartak magyarázkodni, miért lát ott szinte kizárólag roma gyerekeket, meg hogy nálunk a városba vivő iskolabusz helyett miért Isten és a szeretet nevében ügyködő egyházi személyzet biztosítja az integrációt. Helyben, mintegy maguk között.

A Fidesz láthatólag két irányban próbálja áttörni az etnikai elkülönítés tilalmának korlátait: egyrészt az egyházi fenntartású (szegregált) intézményekben, másrészt a „felzárkóztatás” örve alatt. A program mindkét vonalon ugyanaz persze, de az érv- és fogalomkészlet eltér egymástól. Az egyház valami olyan többletet ad a maga Istentől való küldetése révén, hogy ténykedése fölötte áll minden emberi értékelésnek, így a közoktatási intézményeken keresztül folytatott „cigánypasztoráció” esetében sem releváns szempont az elkülönítés tilalma – nagyjából így foglalható össze az egyházi érvelés lényege. A nyíregyházi Huszár-telepi iskola újraindítása miatt indított deszegregációs per esetében ez alperesi érvelésként konkrétan így néz ki: a szülők választása volt, hogy egyházi iskolába adják a gyereküket, ez pedig a vallásszabadság hatálya alá tartozó kérdés; ergo, ha a bíróság megszüntetné a nyíltan szegregáló gyakorlatot folytató iskolát, akkor ebben az alkotmányos alapjogában korlátozná a szülőket. (Az érvelés premodern szépségéhez képest apróság, hogy mindössze két család vallotta magát görögkatolikusnak. A többség ennél sokkal prózaibb okból: a közelség miatt választotta az újraindított telepi iskolát.)

Hasonlóképp próbálja relativizálni a szegregáció tilalmát a miniszter kedvenc kifejezése, a felzárkózás/felzárkóztatás. Hogy pontosan mi is a tartalma ennek, hogy milyen oktatáspolitikai koncepciót takar, az sajnos most sem derült ki. A miniszter tanúvallomása egy pontján kisfiús mosollyal bevallotta, hogy afféle „amatőr nyelvújítóként” ő maga kreálta a „társadalmi felzárkózás” kifejezést, mert nem talált az elképzeléseinek megfelelőt a szakpolitikák bevett terminológiájában. Bár Balog kedvtelve szokta magyarázni, mekkora újdonság a műveltetető képző elhagyása a kifejezésből – „így az egyén felelőssége is előtérbe kerül” – mostani vallomásában mégis gyakran az eredeti, az elmúlt évtizedekben kissé leharcolt formát, a „felzárkóztatás”-t használta. Hogy majd az egyházi iskola előbb felzárkóztat, és fölkészít arra az élet-halál harcra, ami a többségi közegben várja a gyerekeket. Hiszen – érvel a miniszter – mit hozott az integráció eddig ezeknek a telepi gyerekeknek? Csupa kudarcot. Jöjjön inkább a felzárkózás. Külön – ez a balogi gondolatmenet lényege.

Ahhoz persze, hogy különösebb botrány nélkül újra be lehessen vezetni a szegregációt, intenzív kommunikációs munkára van szükség. Minimum, hogy minden lehetséges alkalommal el kell ítélni az etnikai elkülönítést, és a szegregáció esküdt ellenségeként kell fellépni. Balog erőforrás-miniszternek is mindig elfátyolosodik a hangja, ha a gyerekek etnikai hovatartozás szerinti elkülönítése ellen emeli föl a szavát. És nem is áll meg itt: magát a kifejezést is elutasítja, és minden alkalommal kéri, hogy használjunk helyette mást – például mondjunk külön tanulást.

És ha ily módon leszámolt a szegregáció problémájával, akkor jön a folytatás: a miniszter Nyíregyházán kimondta, hogy szerinte az esélyegyenlőség – az elkülönítés tilalma – nem abszolút kategória, azt csak a rideg liberális jogászkodás emeli minden más fölé. Itt van például az esélyteremtés, ami ugye a felzárkóztatás tényleges célja. Az nyilván több, mint a dogmatikusan értelmezett esélyegyenlőség. Aki ezt tagadja, az nem akarhat mást, mint dogmatikus jogvédő elveinek föláldozni azokat a gyerekeket, akik például éppen fölzárkóznak a telepi iskolában. Hogy miért nem az egyház városi iskolájában zárkóznak, ami busszal öt percre van a teleptől? Erre a miniszter vallomásában – akárcsak a korábban meghallgatott Kocsis Fülöp püspökében – nem volt válasz.

Hamarosan lesz felzárkózási törvény, ezt maga a miniszter ígérte meg többször. Az etnikai elkülönítés normatív tilalmát a miniszter diszkrecionális jogköre váltja föl: ő döntheti el, hol van szükség „felzárkóztató” osztályra/iskolára. A nemzetközi tapasztalatok alapján egyértelmű, hogy ezzel kezdetét veszi az etnikai elkülönítés másodvirágzása Magyarországon. Ezzel az unortodox lépéssel már megint egyedül leszünk, szemben az egész világgal. Az ősszel meglóduló kampányban viszont kormánypárti képviselőjelöltek tucatjai mondogathatják majd minden lakossági fórumon, hogy mi megszabadítottuk az iskoláitokat a problémás gyerekektől – vagy ha még nem, szólunk a Balog Zolinak, nála lehet intézni ezt a felzárkózós dolgot.

(A szerző az atlatszo.hu munkatársa)