szerző:
Szegő Péter
Tetszett a cikk?

Augusztus 29-e magyar szempontból igazán remek nap: 1521-ben Nándorfehérvár török elfoglalása, 1526-ban a mohácsi csata, 1541-ben Buda török elfoglalása, és akinek ez sem elég: hetvenöt éve, 1938. augusztus 29-én hunyt el Karinthy Frigyes. Rá emlékezünk, unorthodox módon.

Karinthy meghal, fölmegy a mennyországba. Azt mondja Szent Péternek:

- Adnátok egy napot? Holnap ilyenkor itt leszek.

Szent Péterhez ilyen kérés még nem érkezett, érzi, hogy ez nem az ő hatásköre. Megkérdezi az Örökkévalót.

- Persze, persze, engedd a Fricit, de csak egy napra, alku nélkül és nincs késés, mert annak kellemetlen következményei lesznek.

Karinthy visszamegy a Földre. Eltelik huszonhárom óra ötvenkilenc perc. Szent Péter látja, hogy Karinthy a messzi távolból rohan. Az utolsó pillanatban beesik, nyakkendője meglazulva, dől róla a víz, leesik a vércukra, az ájulás környékezi.

Kérdezi tőle Szent Péter:

Áruld már el, miért kellett még ez az egy nap?

- Csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy a Kassák-verseknek hátulról visszafelé sincs semmi értelmük.

Mivel egy ember haláláról van szó, fejezzük be ennél szomorúbban.

Karinthy halála után özvegye, Böhm Aranka – aki élete végéig magát hibáztatta férje haláláért, mert Karinthy végzetes agyvérzését megelőzte egy kiadós veszekedésük – barátnői hívására az Egyesült Államokba utazott. Nem sokkal azelőtt, hogy Magyarország 1941-ben hadat üzent az Egyesült Államoknak – csak nem sikerült némi vidámság nélkül megúszni – hazatért, hogy fiának, Karinthy Cininek a házasságát megakadályozza. (A nem zsidó Bartók 1940-ben emigrált az Egyesült Államokba – csak a miheztartás végett.) A házasság megakadályozása ugyan nem sikerült, viszont az időközben beállt hadiállapotnak köszönhetően Magyarországon ragadt, nem tudott visszautazni az Egyesült Államokba.

Mivel a hivatását tekintve doktornő Böhm Aranka finoman szólva sem volt egy konspiratív alkat, barátai – abban a hiszemben, hogy vidéken kevésbé van szem előtt – elérték, hogy a zalaegerszegi kórházban kapjon állást. Miközben a fővárosban a zsidóság nagy része megúszta a Soát, Böhm Arankát 1944. július elején Zalaegerszegről Birkenauba deportálták. „A legnagyobb magyar író özvegye vagyok!” – ordibálta a zalaegerszegi pályaudvaron, de helyzetén ez sem segített.

Még Birkenauban is nullánál valamivel több esélye lett volna a túlélésre, csakhogy – még egyszer: nem volt egy konspiratív alkat – állítólag sikerült a rámpán összevesznie az egyik őrrel, akit más – ennek egyébként nem ellentmondó – visszaemlékezések szerint fölpofozott. Olyan változat is van, hogy Mengele – akit személyesen ismert, ugyanis orvosként a háború előtt dolgozott vele Bécsben – fölismerte őt, és mint volt kolleginának, munkát ajánlott neki a kísérleti laboratóriumban. Erre válaszul Karinthy özvegye fölpofozta és/vagy leköpte Mengelét és közölte vele, hogy sintéreknek nem dolgozik.

Füst formájában távozott az élők sorából a nagy lengyel égre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!