Az egyik, hogy bunkók vagytok. Mármint abban az értelemben, hogy tájékozatlanok. Az István, a király értelmezésében nincsenek komolyan vehető viták: ez a rockopera azért lehetett szuperprodukció harminc éve, mert a kultúrirányítás meglátta Istvánban Kádárt, és egyáltalán nem volt kifogása az ellen, hogy a széles közönséget ilyen módon világosítsa fel a történelmi szükségszerűség fogalmáról. Tehát amikor ti az eredeti feldolgozást véditek, akkor Aczél György fetrengve röhög a pokolban.

Aczél György ugyanakkor erősen ellenzi Alföldi Róbert felfogását, ugyanis ha István egyenlő Kádárral, akkor a külföldi katonai és ideológiai intervenció, a bábszerep és a sodródás igazán kellemetlen gondolatokat ébreszt. Aczél György kurvára nem engedte volna színpadra Alföldi rendezését, és ha erre most helyeseltek, akkor egy feketeöves kommunistának bólogattok.

A másik dolog még mindig az, hogy bunkók vagytok. Ilyen lendülettel rácsodálkozni arra, hogy egy rendezés átértelmez, kiforgat és provokál, az bizony arra utal, hogy nektek tökre nem való a színház egyáltalán. Menjetek haza, és olvassatok Móricka magazint, abban nincsenek ilyen megterhelő csavarok. Történelmet ne olvassatok, és hagyjátok az eredeti előadást is, mert még a végén belehabarodtok Koppányba, és nekimentek a Bazilikának.

A harmadik az, hogy összeférhetetlenek vagytok. Nesztek, ott az Újszínház, nyakunkon Vidnyánszky évada, lehet menni kosztümös pátoszt nézni, ha az tetszik. Igazán nem teljesíthetetlen elvárás, hogy a saját bunkóságotoknak megfelelő színvonal mellett elviseljétek a mások ízlését. Nem rajonghat mindenki kritikátlanul Kádárért – és ezt még Aczél György is tudta.