Rezsizzünk egyet, mert rezsizni jó, rezsizni egészséges, s mert ezt fogják nyomni nekünk reggel, éjjel meg este, arról nem beszélve, hogy Vezénylő Tábornok Úr kinyilvánította – talán még alaptörvénybe is foglalják –, hogy 2014 a rezsi elleni harc éve lesz. Szegény kínaiak meg készülnek a Ló évére, ők még nem értesültek újdonsült barátaiktól a naptárreformról.

De vissza a villanyhoz, vízhez, gázhoz, tűzifához, s valamennyi választási méznyaláshoz. Érdekes ugyanis, hogy 2011-ben és 2012-ben nem volt ennyire szociálisan érzékeny az Orbán-kormány, a rezsiárak központi emelése mellett még arra is futotta az ötleteikből, hogy a számlákat a zemberek túlnyomó többsége kisebb fizuból fizesse ki, hála az egykulcsos, „igazságos” adórendszer bevezetésének. Két-három éve különösebben nem izgatta a kormányt, hogy a jövedelmekhez képest magasak a rezsiköltségek, csak most gerjedtek be a választások előtt.

A néhány hete a lakosságra zúdított kampányban azt is szájba rágták a miheztartás végett, hogy a magas árakat a külföldi szolgáltatóknak, utóbbiakat pedig a szociknak köszönhetjük, ami persze igaz, de nem úgy és nem azzal a faék egyszerűséggel, ahogy azt a Fidesz-szóvivők papagájkommandója előadja. Érdemes visszaemlékezni arra, hogy 1994-ben, Hornék hivatalba lépésekor a magyar GDP-arányos államadósság 86 (!) százalékot tett ki. Mivel nem állt rendelkezésre ellopható 3 ezer milliárdos magánnyugdíj-megtakarítás, mint az Orbán–Matolcsy-tandemnek, az energiaszolgáltatók privatizálása mellett döntöttek. Ezzel részben lélegzethez juttatták a magyar gazdaságot (1998-ra 60 (!) százalékra csökkent a GDP-arányos államadósság), felpörgött a gazdasági növekedés, másrészt megkímélték az államot attól, hogy az energiarendszer üzemeltetésére, fenntartására és fejlesztésére súlyos százmilliárdokat költsön, ami további hitelfelvételek, és ezzel az adósságráta drámai növekedésével járt volna.

Az immár paranoiába hajló rezsiháború közepette arról is mélyen hallgatnak Orbánék, hogy bizony az egységnyi áramért fizetett 45 forintból mindössze 1,32 forint jut a szolgáltatóknak, a fizetett díj 75 (!) százaléka az állam „zsebébe” vándorol. Nem véletlenül lett ideges Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentési ökle, amikor az ELMÜ erről levélben merte tájékoztatni a lakosságot.

Nem mellesleg azt sem propagálja az állandó harci lázban égő kormány, hogy az áram és a gáz ára különböző okok miatt egyébként is csökken a világban, ezért tökfelesleges a véget nem érő kardcsörtetés, egyéb módokon is lehetne egyezkedni a piaci szereplőkkel, az már az ország tragédiája, hogy Orbán szótárából hiányzik a kompromisszum és a kooperáció kifejezés.

Amit persze korábban tagadtak, hogy tudniillik a végső cél a külföldi szolgáltatócégek tönkretétele lenne, az mára evidenciává nemesült. Természetesen az újraállamosítás is egy út, de azért tolulnak a kérdések is. Egyrészt, hogy miből kívánja visszavásárolni a szolgáltatókat Orbán, miért kívánja újabb súlyos hitelekkel eladósítani az országot? Másrészt, hogy milyen jó származik ebből a köznek? Azt ugyanis naponta látjuk, érzékeljük, hogy milyen kitűnő állapotban vannak, és milyen kiváló szolgáltatást nyújtanak az állami kézben lévő intézmények. Ehhez elég autózni a hazai utakon, felülni a MÁV vonatainak 90 százalékára, netán befeküdni a János vagy az István kórházba, és még sorolhatnánk.

Ezerrel száguld tehát a néphülyítés, egy szűk csoport érdekének feltüntetése nemzetiként, aminek igazi célja a vazallus, seggnyaló klientúra pozícióba helyezése és busás javadalmazása, az állami vagyon rendszerszemléletű folyamatos lopkodása. Ezért felesleges volt rendszert váltani.