Hogy kik akarnak beszélni a szexről? Mindenki. Még azok is, akik úgy érzik, nem szeretnének beszélni róla, mert vagy azt gondolják, nem képesek rá, vagy egyszerűen nincs kivel beszélniük. Utóbbi problémával – nem kizárólag, de – különösen a fiatalok küzdenek.

A probléma persze nem új, a ma ifjúsága a sokadik magára hagyott nemzedék, hiszen a szexualitás mindig is tabutéma volt Magyarországon, amiről a közbeszédben nem eshet szó. Így pedig marad a fiatalok számára az internetes pornófogyasztás, a szexről szóló bulvárzabálás, valamint az amerikai szado-mazo trilógiával és a hazai tabudöntögetést magára vállaló Szepesi Nikolett könyvvel támadó ponyvairodalom. Most aktuálisan pedig a Való Világ újabb szériája. Mindezt azonban közel sem ítélném el annyira, mint amennyire az ezek körül megnyilvánuló álszent szemforgatást. Mert nem ezekkel van a baj, hanem azzal az űrrel, amit az említett szórakoztatóipari termékek megpróbálnak kitölteni.

Nagy bajról tanúskodik, hogy médiaszenzációvá és sokak számára a szexualitás kibeszélésének szimbólumává válhat egy olyan könyv, ami pornográfiának unalmas, tabudöntögetésnek pedig gyenge. És ezzel nem Szepesi Nikolett könyvét akarom kritizálni, hanem azt a társadalmi környezetet, amelyben ez a szöveg messze több figyelmet kap annál, mint amit megérdemel. A VV6 már ezt a figyelmet igyekszik fokozni, és sikeres is, amelyet a tájékozatlanság miatt fellépő információigény táplál. Álljuk meg egy kicsit az új VV-nél. Nem csak azért, mert ez van most porondon, hanem azért is, mert szerintem éppen az említett sorba illeszkedik, illetve lép egy szintet. Mondhatnánk, hogy fel, vagy le, de szerintem inkább el. El attól, amilyen irányba jó lenne haladni.

Amikor egy jellemzően fiatalokat megcélzó műsorban attól lesz valaki pár órára celeb, hogy 500 pasi döntötte meg, ezek egy része pénzért, vagy egy pasi fogadásból webkamerán közvetítette a haveroknak, amikor elvette barátnője szüzességét, férfiassága szerinte pedig arra (is) jó, hogy helikoptert utánozzon vele. De a szex egy eszköz is, amivel egy celeb közelébe lehet kerülni, legyen férfi, vagy nő, mit számít egy kis biszexualitás, amivel semmi gond nem lenne, de ha a heteroszexualitás a célt korlátozó akadály, akkor megint nem a lényegről beszélünk. Nagyon könnyű szembetalálkozni a prüdéria vádjával, amikor azt mondom, ez így nagyon gáz. Pedig semmi sem áll tőlem messzebb. Az viszont szerintem probléma, ha a jó, minőségi, felvilágosult szexről nem beszélünk a fiataloknak, és olyan értelmezéseket kapnak a semmi alternatívájaként, ahol a szex eszköz, cél, vagy népszerűségi faktor.

Szülész-nőgyógyászként a munkám része, hogy beszélgetek a fiatalokkal a szexualitásról. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nagyon keveset tudnak a szexről, a biztonságról pedig még kevesebbet. Látszik, hogy mindenféle információt felszednek egymástól. Rendszeresen ugyanazokat a butaságokat, tévhiteket fogalmazzák meg. Ezek általában hullámokban jönnek, mindig tudom, hogy „na, most éppen mi a sláger”. Az egyik például, és ez mai napig trend, az első szexuális együttlétek után általában „leszoknak” a fiatalok az óvszerről, mert úgy gondolják allergiásak rá. Pedig nagyon ritka, hogy valakinél allergiás reakció lép fel az óvszeren található síkosító miatt. A promiszkuitással kísérletezők gyakran azért kötnek ki nálam, mert nincsenek tisztában az alapvető higiéniai szempontokkal az ilyen típusú együttlétek kapcsán. De ne menjünk ilyen messzire, az sem evidencia, hogy szexuális együttlét előtt érdemes kezet mosni, pisilni, utána ismét és zuhanyozni. A nemi úton terjedő betegségek közül tudnak a HIV-ről, talán egy-kettőt még fel tudnak sorolni. Pedig sok van, és egyik sem gyerekjáték.

Látni, hogy a szülők (vagy általában a felnőttek) normális körülmények között nem beszélgetnek a gyerekekkel a szexről. Ezt konkrétan úgy kell érteni, hogy nem beszélnek velük erről a témáról semmit, egy szót sem. Mert nyilván ciki mindkét félnek, ha tiniként odaállunk, hogy na gyere, akkor beszéljünk a szexről. Akkor már túl késő. Kisgyerekkortól kell nyitottan válaszolni és a nevelés részéve tenni, nyilván az életkorhoz igazodva, nem akkor, amikor a gyerek tizenévesen elfordul a szülőtől. Ha már ott tartunk, biztosítani kell neki a lehetőséget, hogy jó forrásból is kapjon információkat. Egy könyv, egy beszélgetés egy nőgyógyásszal, szexuálispszichológussal, tök mindegy.

Most 21 éves a lányom. Amikor középiskolás volt, arra gondoltam bemegyek az iskolájába és szervezett előadás keretében beszélek nekik a szexről. Úgy éreztem, tudok nekik olyat mondani, amit felnőttől még nem hallottak. Imádták a fiatalok ezeket az előadásokat. Miért? Mert ott volt egy felnőtt, aki úgy beszél nekik a biztonságos szexről, hogy közben azt mondja: menjetek, szexeljetek jókat. Az látszott rajtuk, elalélnak már pusztán attól, hogy erről nyíltan is lehet beszélni. Láttam, milyen hatalmas igény van erre és aggódom a mostani tinédzserekért, mert nem kapnak olyan jól használható üzeneteket, amelyek segítenék őket abban, hogy megküzdjenek a bennük tomboló hormonokkal.

A gyerekeink beszélni akarnak a szexről, de mi nem állunk szóba velük. Hagyjuk, hogy különböző defektusokból induló történetek alakítsák a szexről való gondolkodásukat, és ezen keresztül egyébként a szexuális kultúránkat is. Gyermekkori súlyos bántalmazásból fakadó szadizmus, élsportoló, akit eltorzít a szeretethiány, és bedarál a magyar versengésen és nem együttműködésen alapuló sportnevelés, mindezt bántalmazások között. Tömeges, nyilvános, fizetett szextől sztárságot remélő valóságshow-hősök? Tényleg csak ennyi mondanivalónk van a szexről? Az együttérzésen, egyik-másik prime time akció megbotránkozásán túl, milyen hatást vált ez ki? Rémisztő számomra, hogy lehet beszélni a szexről úgy is, hogy az nem egy társas tevékenység, ahol a másik nem számít.

És ezzel nem a romantika húrjait akarom megpendíteni. Mert nincs semmi baj azzal, ha valaki gyorsan cserél párt, vagy gyakran keveredik kalandokba. De azzal baj van, ha nem vagyunk tekintettel a másikra és felelőtlenséggel, arroganciával, vagy szimplán nemtördömséggel lépünk fel. A fiatalok beszélni akarnak a szexről, és nekünk szóba kéne állni velük.

A szerző szülész-nőgyógyász szakorvos