"Estragon: Menjünk innét!

Vladimir: Nem mehetünk.

Estragon: Miért nem?

Vladimir: Godot-ra várunk.

Estragon: Persze, persze."

(Samuel Beckett: "Godot-ra várva". Ford. Kolozsvári Grandpierre Emil)

A zsidók nem mehetnek innét. Miért nem? Orbánra várnak. A zsidók, pontosabban világi ügyeikben is megszólaló hitközségük a legszívesebben elkezdené a 168 Óra stílusában meghirdetni, hogy nemtudomhány napja nem tudjuk, mit válaszol Orbán Viktor miniszterelnök a konstruktív javaslatainkra. Pedig két hete, egy váratlan húzással egyszer már sakkot adtak a kormányzati kommunikációnak.

A Mazsihisz akkor a holokauszt-emlékév bojkottját is kilátásba helyezte, ha a kormány nem veszi figyelembe három módosító javaslatukat. Egy: állítsák le a Szabadság téri bizarr emlékmű projektjét. Kettő: mondassák le Szakály "Idegenrendészet" Sándort a Veritas intézet éléről. Három: tárgyalják újra a holokauszt gyerekáldozatainak emléket állító Sorsok Háza koncepcióját. Ez még nem matt, de ügyes sakk volt, a kormány ugyanis érzékelhetően el akarta kerülni a nyilvános és természetesen nemzetközivé dagadó balhét emlékezetpolitika ügyben, Lázár János csak annyit közölt, hogy Orbán a múlt héten válaszol a felvetésekre. Orbán azonban máig nem írt nekik egy sort sem.

Saját brezsnyevi pangásának hosszú évtizedei után a zsidó hitközség a sarkára állt, és nagy többséggel olyasmit demonstrált, amit már régen nem. Méltóságot. Elveket. Végiggondolt prioritásokat. Majd kiderült, hogy még mindig nem értik a levelükben "Igen Tisztelt Miniszterelnök Úrnak" nevezett közszereplő működési módját. Heisler András Mazsihisz-elnök diplomatikusan úgy fogalmazott, hogy "várnak, de nem örökké", ugyanis szeretik, "ha az adott szónak súlya van". Az jó, de a válasz már rég megérkezett. Négyszer. Csak észre kellene venni.

Először január végén, amikor egyértelműen jelezte: az alaptörvény kötelez, lesz szobor, további vitának helye nincs. "Alig hinném, hogy az áldozatok emléke felé tett főhajtás bármilyen magyarázatot igényel." Másodszor, kissé nyersebb változatban legutóbbi "évértékelő" beszédében válaszolt, amikor szinte by the way kijelentette: még mindig elcsodálkozik azon, honnan veszik a bátorságot, hogy elvárják, "mit gondoljunk, hogyan emlékezzünk, milyen célokat tűzzünk ki, mit tegyünk és mit ne". Harmadszor egyfajta válasz az is, ha az Emmi külön "helyesbítést" tettet közzé azért, nehogy véletlenül bárki is azt higgye, saját halottjuknak tekintik Radnóti Miklós özvegyét, Gyarmati Fannit. Nem tekintik. (Tegyük hozzá: jobb ez így mindenkinek, lásd Jancsó, csak hát ugye a hiányzó gyerekszoba.) Végül, a negyedik válasz, amiből érteni kéne: a beígért határidőn túlmenő hallgatás.

Jöhet ezek után olyan válasz Orbán Viktortól, ami felülírja az előző bekezdésben vázolt négy eddigi válaszukat? És ha igen, érdemes rá várni? Még akkor is, ha nem örökké?

Ehhez a cikkhez itt lehet hozzászólni.