Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum szóvivője nagyon lehordta az itthoni és külföldi „balliberális” oldalt, amiért az eredmény bejelentése és a cikk megírása közötti szűk napban nem álmélkodtak kellően nagyra tátott szájjal.

Leszögezte: „ha a modern parlamentarizmus világában egy pártszövetség képes arra, hogy kétszer egymás után kétharmaddal győzzön, akkor az a politikai alakulat tartósan megértett valamit az adott ország állapotából, kultúrájából, szokásaiból, történelméből, lelki alkatából. Másképp ez nem megy. Ismétlem: másképp nem megy!”. Hát az tény, hogy a Fidesz nagyon ismeri a magyar nép lelki alkatát (hogy az ország állapotát, kultúráját stb. olyan nagyon ismeri-e, abban nem vagyok biztos). Másfelől dehogynem megy másképp.

Például úgy megy másképp, hogy az első kétharmad birtokában a kormányzó párt gátlástalanul átbarkácsolja a választási rendszert a célból, hogy másodszorra is nagy valószínűséggel meglegyen a kétharmada. Így áll elő az a világunikum helyzet, hogy a kétharmados ismétléshez félmillióval vagy nyolc százalékkal kevesebb szavazat is pontosan elég. Külföld egyébként álmélkodik – ezen, csak Fricz tanár úr nem veszi észre.

Fricz tanár úr szerint a kétharmad megismétlése: világsiker. Szerintem viszont a világ nem azért nem értékeli eléggé, mert a világ balliberális, hanem mert nincs ilyen versenyszám. Jó párszor előfordult már a demokráciák történetében, hogy – a választópolgárok szavazatainak kétharmadnál jóval kisebb százalékával – valamilyen politikai erő kétharmados vagy még nagyobb többséghez jutott ilyen-olyan választáson. De tudomásom szerint ezt még semmilyen demokráciában nem értelmezték úgy, hogy felragyogott a mindenség gyémánttengelye, és mostantól centrális az erőtér.

Ennek oka szimplán az, hogy Magyarország az egyetlen hely a világon, ahol az egykamarás parlament kétharmada kilenc évre vagy az ellenkező kétharmadig szólóan bármiről dönthet a jövedelemadó kulcsától a legfőbb ügyész személyéig, a hajléktalanok rendőri vegzálásától a korhatárkarikákig. Mivel máshol ilyen nincs, nem is értik, hogy miért jó ez, egyszerűen nem tudják értékelni a hülyéi. Talán ez ügyben is kéne egy jóízűt békemenetelnie a CÖF-nek.

Az álmélkodás elmaradásának másik oka például, hogy a választási rendszer és az ország pillanatnyi állapotából, sajátosságaiból eredő nagy arányú győzelem egyáltalán nem jelenti, hogy a győztest a Jóisten rendelte az adott ország vezető politikusának.

A második világháború utáni első hét amerikai elnökválasztáson például senki sem győzött akkora fölénnyel, mint Richard Nixon 1972-ben. Elnyerte az elektori szavazatok csaknem 97 százalékát az országosan leadott szavazatok több mint 60 százalékával. Ez utóbbi még a Fidesznek se jött össze. Feltételezhetjük tehát, hogy rettentő jól ismerte az ország állapotát, kultúráját, szokásait, történelmét, lelki alkatát. A következő évben kénytelen volt lemondásra felszólítani a belpolitikai főtanácsadóját és a kabinetfőnökét, hogy a saját bőrét mentse (később börtönbe csukták mindkettőt). 1974-ben aztán ő is lemondott, és csak utódjának kegyelméből maradt szabadlábon.

Ez természetesen nem történhetne meg a magyar kétharmados rendszerben, de hát nem is értenek ezek a balliberális amcsik a demokráciához, meg az egész világ sem ért, be kellene íratni Fricz tanár úrhoz egy féléves kurzusra, egyéb tanfolyami oktatás (szakmakód 855904), a tandíjat majd megállapítjuk kétharmaddal plusz 27% áfa.