10 fényes év – 10 év az Európai Unióban, ezzel a címmel készített fantasztikus imázsfilmet az európai alapokat kezelő lengyel kormányszerv. És tökéletesen igazuk van, mert az Európai Unió, ahová tíz éve a kelet-európai államok többsége is belépett, fényes sikertörténet, olyasmi, amelynél jobb dolog biztosan nem volt a kontinens történelmében az utóbbi pár száz évben. Nem kell ezzel finomkodni, és nem most van ideje az egyrészt-másrészt típusú elemzéseknek, meg annak sem, hogy azt emlegessük, mennyire bosszantó egy csomó apróság az uborkagörbület-számítástól a francia parasztok támogatásán át a fantomproblémák kezelésére előrángatott progresszív javaslatokig. Mindez most nem számít.

Ami számít, hogy a II. világháború után a valódi, sugárhajtású repülőkkel, távközléssel, internettel megtámogatott globális szabadkereskedelem hihetetlen gazdagodást hozott a világ minden régiójában, és hogy Európa ezen felül (de nagyrészt emiatt) még számos más területen is sokkal jobb hely lett.

Az Európai Unió lényege a belső szabad piac garantálásán túl az a felismerés, hogy muszáj kihasználni azt a globális előnyt, hogy létezik egy Európában nagyjából egységesen ismert, elismert és interpretált kultúra, amely átjárja az élet számos területét. Beletartozik ebbe a görög műveltség, a római jog, a kereszténység teljes története, a felvilágosodás, az ipari forradalom öröksége, a nemzetállamok kialakulásának módja és egyáltalán, a modern nyugati nemzet fogalma, a politikai kultúra alapjai, és még lehetne sorolni számos kulturális és társadalmi jellegzetességet. Egy csomó olyasmit, amit más kontinenseken kicsit vagy nagyon másképpen értelmeznek, egy csomó olyasmit, ami egészen addig triviális, ameddig nem látjuk kívülről. Az olyan apró különbségek, hogy ki hogy főzi a pálinkát, vagy milyen büdös sajtot készít: lényegtelenek – és amennyiben nem nyomkodják üvöltve Brüsszel arcába a törvénysértéseket, körülbelül senki hivatalos személyt nem is érdekelnek.

Ez pedig a szabad belső piaccal kombinálva olyan lehetőség, amilyen a történelem során még nem volt. Jelenleg valószínűleg csak a benne rejlő potenciál töredékét használja ki bárki is, mégis, az unió területén 70 éve nem volt háború (ami példátlanul hosszú idő), a térség pedig összességében a világ legnagyobb gazdaságává vált. És ez csak a kezdet.

A kérdés az, mennyit bírt ebből Magyarország kihasználni, erre pedig azt lehet mondani, attól függ, honnan nézzük. Hagyományosan ostoba politikai elitünk egy mérőszámot képes alkalmazni, a lehívott uniós fejlesztési források mennyiségét, és minél több pénzt költünk el, annál jobban örül. Pedig nincs miért, ugyanis kevesen költik nálunk ostobábban a pénzeket. Nem uniós, hanem magyar specialitás, hogy a fejlődést kizárólag úgy lehet értelmezni, hogy valahova rettenetesen sok beton és térkő kerül, és ez nemcsak az egyértelmű korrupciós okokból van így, hanem őszinte lelkesedésből és évtizedes szakmai meggyőződésből. Magyarországon a fejlődés egyet jelent az improduktív, ráadásul silányul kivitelezett díszberuházások tömegével, ebből a szempontból tehát rettenetesen használtuk az unió nyújtotta lehetőségeket.

Másrészt, és ez az örömteli része, Magyarország egyre jobban él az unió nyújtotta lehetőségekkel. Egyre több fiatal tölt valamennyi időt külföldi tanulmányokkal. Egyre többen használják ki az olcsó európai turizmus lehetőségeit, és ismerkednek meg újabb kulturális értékekkel. Egyre többen mennek hosszabb-rövidebb időre külföldre dolgozni, és azért a nagy részük előbb-utóbb valamilyen többlettudással fog hazatérni. Egyre több cég lesz képes európai partnerekkel dolgozni, nekik beszállítani, még ha az ezt lehetővé tévő oktatással komoly bajok is vannak. A magyarok tehát kormányaiknál sokkal bölcsebben éltek az EU valódi előnyeivel, az unió kormányaink erőfeszítése ellenére vált sikerré Magyarországon is. Ha egy egészen kicsi reményteli dolgot kellene mondani a NER és társai közepette, akkor azt mondanám, ez mindenképpen az.