Izgalmas híradás jelent meg a Magyar Nemzetben. A lap értesülése szerint megélénkült „az orosz hírszerzés félig nyílt és titkos információszerző tevékenysége hazánkban az ukrajnai válság nyomán”. Ez meg nem lenne akkora baj, de: „olyan ütközőzónában vagyunk, ahol egymás titkait igyekeznek kifürkészni a nyugati és a keleti nagyhatalmak”. Emiatt „a magyar elhárító szervezeteknek egyre több a feladatuk, melyhez többletforrásra lenne szükség.”

Adjál pénzt! Majd megmondom, mire.

A magyar szakemberek úgy érzékelik, hogy „hazánk sajátos ütközőzóna szerepet tölt be, hiszen az Európai Unió és Ukrajna határán helyezkedik el. Így ki vagyunk téve mind az amerikai, mind az orosz titkosszolgálatok igen aktív tevékenységének”.

Itt megjegyezném, hogy a határ talán stimmel, de azt nem lehet állítani, hogy Magyarország helyzete sajátos. Rajtunk kívül még három uniós és NATO-tagállam határos Ukrajnával. A magyar határszakasz a második legrövidebb. A nagyobb szomszédok közül Lengyelország kezdettől az Oroszországgal való konfrontáció fő kezdeményezője, a leghosszabb közös határa viszont Romániának van Ukrajnával (plusz tenger), és hát Bukarestben az is feltűnt, hogy a Krím bekebelezésével megfeleződött a távolság Oroszország és Románia között, úgyhogy pánikszerűen készülnek az új katonai helyzetre.

Magyarország viszont orosz szemszögből a NATO legártalmatlanabb (NATO-szemszögből a leghasználhatatlanabb) tagja. Ha a Putyinnal az ukrán válság kellős közepén lejattoló magyar miniszterelnök esetleg kipréselne magából valamit, ami nem különbözik a közös euroatlanti állásponttól, mondjuk, hogy „Moszkva agressziót követett el”, egy héten belül kiszivárogtatható valami kínos részlet, amit a magyar kormány addig elhallgatott, még titkosszolgálat se kell hozzá. „Helyedre!”

A Magyar Nemzet forrásának elbeszéléséből ítélve eddig egyforma veszélyt jelentett Magyarországra az orosz és az amerikai hírszerzés, éspedig azért, mert az NSA-botrány óta tudjuk, hogy a szövetségesünktől kell féltenünk „a kormányszervek, a politikai szervezetek, a legfontosabb stratégiai vállalatok informatikai rendszereit”. Jönnek ugyanis az NSA hekkerei, és meghekkelik a Fidesz belső levelezését, akármi kiderülhet a párt- és kormány-tisztségviselők sötét titkairól, fekete üzleteiről, bűncselekményekben való érintettségéről, NATO- és uniós szövetségesek elől elhallgatott keleti politikai tranzakcióiról, szexuális szokásairól és szenvedélybetegségeiről.

De hát ilyenek köztudomásúlag nincsenek, nincs mitől félni. Különben is, az NSA pedig a magyar szakértők feltevésével ellentétben nem hekkerekkel dolgozik, hanem szoftverekkel, és megnyugtatásukra közlöm, hogy az Orbán-kormányra optimalizált mintázatfelismerő szoftverek kidolgozása még nem szerepel az amerikai hírszerzés meg elhárítás prioritásai között, van annál nagyobb gondjuk is.

Ami pedig a stratégiai nagyvállalatokat illeti, ha emlékezetem nem csal, pár éve még az orosz(bérenc) hekkerektől féltettük a MOL-t. Most viszont ajtó-ablak tárva, nyilván nincs ok félni, a magyar áramellátásért felelős, igazán stratégiai MVM például azzal a Roszatommal kötött a minap szerződést, amelyik Iránban felépítette a bushehri erőművet, tudják, ahonnan a fegyvergyártásra alkalmas plutóniumot szokták elszállítani. NATO-tagállamtól legalábbis fura viselkedés, de ahhoz, hogy az amerikaiak észrevegyék, megint nem kell se hekker, se szoftver, benne van az újságban.

Ahhoz (józan ész szerint) orosz lehallgatásra volt szükség, hogy a világ megtudja, milyen csúnyán beszél a washingtoni Külügyminisztérium európai és eurázsiai osztályának vezetője az Unióról. Ahhoz semmilyen amerikai lehallgatásra nem volt szükség, hogy az amerikaiak megtudják, miszerint egy magyar EP-képviselő lefaszozta a washingtoni Külügyminisztérium osztályvezető-helyettesét, kitweetelte ő tízezer követőjének, hadd lássák.

A több pénz egyébként azért kell, mert Moszkva a magyar szakemberek szerint eddig „személyi, operatív kapcsolatokra épített az információszerzésben” (a magyar elhárítás ezek szerint eddig a meglévő költségvetésével is kezelni tudta azt a helyzetet, hogy a magyar államapparátusban orosz ügynökök vannak), most viszont „informatikai vonalon” is növelte aktivitását. No, ehhez se muszáj  titkosszolgálati szakembernek lenni, mi háromnegyed éve szóltunk, jó reggelt.

A kedves normális olvasó legyen felkészülve rá, hogy erre a szövegre is jön majd olyan reakció, miszerint hajrá, Putyin, ő majd megvéd a világot leigázni akaró amerikaiaktól, akik a tudjukkikkel azonosak. Ha valaki csodálkozna azon, honnan került elő hirtelen ennyi oroszbarát világtörténelem- és világpolitika-szakértő a „nemzeti radikális” oldalon, annak csak annyit mondok, hogy ha a magyar államapparátusban zavartalanul (pardon: „félig nyíltan”) sétafikálhatnak az orosz hírszerzők, és az orosz sigintesek simán lehallgathatják diplomaták Budapestről kimenő telefonhívásait, akkor nem kerül semmibe, hogy egy kicsit (dezin)formálják is a magyar közvéleményt a jól bevált KGB-s technikákkal. Másokat legalábbis nem sikerült ennyire.

Néhány hét, és hiteles fültanúk leteszik a nagyesküt, hogy 56-ban a felkelők azt skandálták: „Amcsik haza!”