Az emberek némely apró fenntartás dacára azért szeretik az illiberális rendszereket, mert nagyjából rend van, pontosan indulnak a vonatok, nagyjából tisztaság van, a járdáról enni lehet, és bár néhány örök huhogó lágerben vagy stadionban végzi, azért nagyjából lehet ezekben a rendszerekben élni. A deal ugyanis általában az, hogy mi mindent kézve veszünk, központosítunk, államosítunk, megszervezünk, ti meg csöndben maradtok, csak semmi politika; cserébe élhető, általunk elrendezett életet kaptok.

Az Orbán-rendszer is valahol ezt ígéri, csak betartani nem tudja, a nagy rendteremtési hévnek káosz a vége. A rezsim felmondta a dealt: nem működik. Ami akkor sem vicces, ha nem érkeznek meg időben a tankönyvek, ha a gyerekeket kísérleti nyulaknak tekintik, ha értelmetlenül felforgatják a trafikosok életét – de akkor különösen nem vicces, ha emberéletekről van szó.

A legújabb botrány az, hogy egy súlyos gyomorbántalmaktól gyötört piliscsabai néninek közel öt órát tartott, amíg végül kórházba került, de nem ám valami hozzá közelibe, nem, száz kilométerrel odébb, Balassagyarmatra. Az ügyelet ugyanis a közel kilencven kilométernyire fekvő Szobról küldte a mentőautót a nénihez, majd úgy indultak el a kies észak felé. Fókuszáljunk most csak az ügynek erre a részére (a botrány orvosi oldaláról majd máskor, hogy ti. a helyi doktor, aki reggel még átvette a hálapénzt, délután a néni szerint már nem is volt hajlandó megvizsgálni őit, súlyos fájdalmai dacára sem, ehelyett két méterről végzett kvázi távgyógyítást, úgy állapította meg a diagnózist. És mivel a diagnózis fertőző bélgyulladás volt, hát irány Balassagyarmat).

Igen, "évek óta működik egy rendszer" – fogalmazott Győrfi Pál mentős szóvivő a Tényekben (kb. 37.percnél), a diagnózis számít, nem a távolság, de hogy a szóvivőt tényleg szó szerint idézzük: "Itt nem életmentésről, hanem egy betegszállítási feladat elvégzéséről volt szó", és ilyenkor "területi ellátási kötelezettség alapján történik a beteg elhelyezése". És hát: "Így hajtottuk végre a feladatot."

Bár a kórházi ellátórendszer legújabb átszervezése 2012-es keltezésű, és azóta volt, hogy a mentő háromnegyed órán át nem jött ki egy infarktusos férfihez, akit végül tűzoltók mentettek meg; volt, hogy két órán keresztül nem jöttek ki egy 72 éves bácsihoz, aki emiatt meg is halt; egy évvel a nagy és alapvető átszervezés előtt pedig egy mentő két és fél órán át szállította egy baleset sérültjét a klinikára, aki így agyhalál állapotába került; azért igazságtalanok lennénk, ha az ilyen ügyeket kizárólag a mostani kormány nyakába varrnánk.

Mentők által nettó gyilkos bürokratizmus miatt kórházról kórházra hurcolt beteg a szocik idején is előfordult, és mindannyian emlékszünk a 36 éves Kolonics Györgyre, akinek valószínűleg azért kellett meghalnia, mert a mentő nem érti hozzá időben. "Sajnos még mindig vannak olyan területek az országban, ahol elméletileg is kizárt, hogy 15 percen belül ott legyen a mentő, mert olyan messze van a legközelebbi állomás. Ám ahol közel a mentőállomás, ott is megeshet, hogy késik a segítség, mert az autókat éppen máshova irányították" – nyilatkozták az OMSZ részéről 2008-ban.

A tiszteletteljes kérdésünk az: pontosan mi változott 2008 óta a mentőautókat és a kórházi illetékességeket érintő rendszerben, ha a látszat valamiért az, hogy teljes a kontinuitás? Ki felel ezeknek az embereknek a haláláért, és értik-e az illetékes elvtársak azt, hogy "gondatlanságból elkövetett"? És hány embert akarnak még hosszú órákig végigutaztatni a fél országon, amíg a) azok is meghalnak, b) valakik rájönnek, hogy valamit nagyon át kéne szervezni?

Hacsak nincs azzal letudva a dolog, hogy így hajtották végre a feladatot. Az más.