szerző:
Gomperz Tamás
Tetszett a cikk?

A szegény kisfideszes kívánságai.

Kedves Jézuska, az ülésteremből írok, én vagyok az ott az első sorban középen, a kivillanó Patek Philippe órával, amit családi segítséggel vettem nem rég. Ne legyünk farizeusok, megérdemeltem. Egész évben rendesen viselkedtem, sosem kételkedtem, mindent megszavaztam, alázatos voltam, egyszer sem kokóztam nyilvános helyen, szóval, betartottam az összes vallási előírást, amiről a Semjén Zsolti beszélt az elején valami kőtáblával kapcsolatban. Ami gránitszilárdságú.

Elmondom, mit kérek jutalmul a fa alá. Nem leszek telhetetlen, nem kívánok 200 négyzetméteres tetőteraszt aranymozaikos medencével vagy badacsonyi borospincét fűthető teniszpályával. Mihez is kezdenék ezekből még eggyel, hiszen emlékszel, tavaly már mindkettőt megkaptam.

Az idei adventi időszak amúgy nem volt rossz, bírtam, hogy minden nap kinyitottam egy ablakot, és mindig volt mögötte egy kis vicces apróság. A legjobban a balatoni hidroplán tetszett, de a csongrádi uradalom is bejött a 300 közmunkással. Sokat töprengtem, hogy minek örülnék a legjobban karácsonyra. Trafik? Uncsi. Kaszinó? Már van. Felfújható Goodfriend wudubábú? Talán a gyereknek.

Kicsit bánt, hogy nekem nincsen olyan menő női táskám, mint az Árpinak, most mégse arra vágyom igazán. Nekem plebejus céljaim vannak, de nyilván ismered a szívem féltett titkait. Igen, azt szeretném, hogy menjen má’ nyugdíjba, felőlem csinálhatsz a tatából Fifa-elnököt vagy Gazprom igazgatósági tagot, nekem teljesen mindegy. Ha ezt megadod nekem, ígérem, minden stadiont székesegyházzá alakíttatok.

Kedves Jézuska, remélem megegyeztünk. Mi, fiatalok tiszteljük az olyan veteránokat, mint amilyen te vagy, de neked is bizonyítanod kell a hűségedet, különben kivégzed magad. Te külföldi országból származol, biztos tudod, hogy az ilyen gyanús dolgokat annyira itt nem kedveljük. Ugye nem te szervezed az ellenzéki tüntetéseket? Ne vigy engem a kísértésbe, mondom neked jó tanácsként.

Na megyek. Áldott ünnepeket! Dicsértessek.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Nem lehet sikítozni a hullámvasúton a koronavírus miatt Japánban

Nem lehet sikítozni a hullámvasúton a koronavírus miatt Japánban

Elhunyt 8 krónikus beteg, 3841 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma

Elhunyt 8 krónikus beteg, 3841 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma

Tarlós: Félő, hogy hamarosan bekövetkezik az állapot, amikor már nem lehet felújítani a Lánchidat

Tarlós: Félő, hogy hamarosan bekövetkezik az állapot, amikor már nem lehet felújítani a Lánchidat