Csütörtökön az Oktatási Hivatalból kiment egy körlevél. Az Urbán Ferenc Ábel, az Oktatási Hivatal Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály főosztályvezető-helyettese által jegyzett levél arról értesíti az iskolaigazgatókat, hogy mivel március 16-a a magyar zászló és címer napja, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárságával közösen rajzpályázatot hirdet a magyar címer és zászló megünneplésére.

A pályázati kiírás tele van – fogalmazzunk így – erős bornírtságokkal. Például: „számunkra, magyar emberek számára a nemzeti jelképek különös jelentőséggel bírnak”.

Mivel számomra a nemzeti jelképek nem bírnak különös jelentőséggel, az Oktatási Hivatal főosztályvezető-helyettese – azaz a magyar állam – azt állította, hogy nem vagyok magyar. Egyszerűen logikusan végiggondolva ez a mondat nem jelenthet mást.

Bár huszonöt éve még a hátam közepén is kokárdát hordtam, igazából nincs a fönt idézett mondattal semmi baj: az elmúlt 4,75 év kormányzati politikájának hála úgyis egyre kevésbé érzem magam magyarnak.

„Rajzpályázat magyar diákok és egyetemisták számára” – olvasható a kiírásban. Az nem derül ki, hogy a „magyar” ebben a szövegösszefüggésben mit jelent – mindenesetre a szó vagy fölösleges itt, vagy kirekesztő.

De ez még semmi.

„A Nemzetstratégiai Kutatóintézet […] az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságával közösen, a Kárpát-hazában, illetve a világban bárhol élő valamennyi magát magyarnak valló diák és egyetemista számára rajzpályázatot hirdet” – olvasható a levélben. Túl azon, hogy az úgynevezett Kárpát-haza a világ része, tehát ilyen alapon azt is írhatták volna például, hogy „…az Izraelben, illetve a világban bárhol élő…”, ne menjünk el amellett, hogy Nagy-Magyarországot hívták szálasiul Kárpát-Duna Nagyhazának.

De még ez sem minden.

„A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a székely zászlót a rajz, a grafika, a kollázs illetve a festészet bármelyik […] technikájával megjelenítheti […]”

Na, már most.

Egyrészt a székely zászló eredete a messzi 2004-es évbe nyúlik vissza. Akkori határozatában fogadta ugyanis azt el a Fidesz helyi lerakata, a Székely Nemzeti Tanács. Tudják, azt, ami manapság az Európai Unió zászlajának helyét bitorolja a Parlament főbejárata fölött. Nota bene, noch dazu, sőt by the way: a partiumi és erdélyi magyarok számára a román elnyomatás alatt mindig a piros-fehér-zöld zászló volt a szentség.

Másrészt nem kérdés: a történelmi zászlók megjelenítésének lehetősége azt fogja eredményezni, hogy 6×10²³ pályázat lesz az Árpád-sávos zászlóval, míg az Anjouk liliomos vagy a Hunyadiak hollós zászlajával nem vagy alig fognak találkozni a zsűri tagjai.

A pályázat fővédnöke Czunyiné dr. Bertalan Judit, köznevelésért felelős államtitkár és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. Ez még hagyján. Nem, nem hagyján, de nem kell minden ziccert belőni. A pályázat védnöke „Wittner Mária, ’56-os hős” és „Németh Szilárd, országgyűlési képviselő”. Ilyen alapon Mécs Imre és Fodor Gábor is lehetne. Előbbi ötvenhatos hős, utóbbi országgyűlési képviselő. Ja, tényleg: Mécs sosem mondott olyat a Jobbikkal és a Magyar Gárdával kapcsolatban, hogy „törvényesen és demokratikusan bejegyzett pártok és szervezetek”, Fodor pedig nem fektette két vállra sem a rezsit, sem Hegedűs Csabát.

Mellékszál. A pályázóknak alá kell írni egy mellékletet, melyben a pályázó „teljes körű és kizárólagos felhasználási jogot enged a benyújtott alkotás vonatkozásában a Kiírók részére, amely kiterjed – különösen – a rögzítésre, a többszörözésre, a terjesztésre, az átdolgozásra, a nyilvános előadás (kiállítás) jogára és a nyilvánossághoz való közvetítésre”. Emellett a pályázó „a felhasználási jogért külön felhasználási díjat nem kér, a felhasználási díjról kifejezetten lemond”. Nem vagyok jogász, de ha jól értem, mindez a pofátlanság csimborasszója.

Örülök ennek a pályázati kiírásnak, komolyan. Régóta meggyőződésem, hogy de facto a MIÉP kormányoz, jó ezt visszaigazolva látni.