Ketten vagyunk most, Putyin meg én, Putyin mint fénykép szobám falán. Elnök úr, hadd szólok pár kurta szót, nem szolgálatilag, szívből csupán.

Nehéz idők járnak mifelénk, elnök úr, nem utolsósorban Ön miatt nehezek. Mondjuk nem tudom, mit vár az után, hogy lenyomta a világ torkán a Krím elfoglalását, háborút kezdett a független ukrán állam ellen, lelövet némely utasszállítót, kinyíratja a független újságírókat és a demokráciát, ezen kívül Kreml-hű vazallusokat és propagandistákat pénzel az egész kontinensen. Mindegy, Ön most vendég nálunk, welcome. Добро пожаловать! Azért engedje meg, hogy az örömtől szégyentől pír gyúljon orcámon, amiért ilyen magas rangú állami terrorista emeli hazánk fényét, már ha a fényt emelni lehet.

Elnök úr, rég volt, hogy nem beszéltünk egymással, kértem ugye, hogy vonuljon be, foglalja el Magyarország azon részét, amely "Nem leszünk gyarmat" címszó alatt kizárólag a Nyugattól ódzkodik, de Önnek bármikor befeküdne. Nem tette meg, mindegy ez is, viszont a közpénzből nemleszünkgyarmatosok azóta annyit fejlődtek, hogy Nobel-békedíjjal dobnák meg, lévén Ön tette a legtöbbet "az európai és a világbéke megszilárdítás érdekében".

De persze, emellett – hadd mondom el Önnek – sok még a szenny és a buta beszéd.

Például amikor miniszterelnökünk előbb közli, hazai használatra, hogy Önnel fogja megfinanszíroztatni hatalmi bebetonozását ("A rezsicsökkentés Magyarországon nem tartható fenn az oroszok nélkül”). Aztán a szóvivője is megerősítette, hogy az Ön látogatásának "Magyarország energiabiztonságának szempontjából döntő jelentősége lehet", sőt a "sorsdöntő" szó is elhangzott, azaz a mi sorsunk az Ön véres és valószínűleg száraz kezébe lett helyezve. Majd miután úgy tűnt, mégsem a gázárat csökkenteni jön hozzánk, a mindig flexibilis kormányfő már azt üzeni egy emberével, hogy "nem tartja szerencsésnek az orosz államfő keddi látogatását, de 'nem volt más választása'", hát meg kell a szívnek szakadni.

Nem volt más választása? Így gyarmatok üzennek, nem szuverén nemzetek. Viktor Viktorovics örülhet, hogy legalább pro forma létrejött a minszki tűzszünet, ez őt mentette meg, nem Önt, a vendégét. És beszéljünk őszintén, Vlagyimir Vlagyimirovics: Önt nem hívták ide. Ön jelentkezett be, hogy jönne gyarmatot nézni, Eurázsia momentán legnyugatibb végvárát inspekciózni, előretolva az EU-ba és a NATO-ba. Tudjuk, hogy ha kell, két hét alatt beveszi Kijevet, ha kell Finnországot finlandizálja újra, de háború idején a NATO-ba látogatni, demonstrálva, hogy kint is vagyunk, bent is vagyunk, ez igen. Lehet, hogy mégis jó ötlet az a Nobel-békedíj.

Elnök úr! Vlagyimir Vlagyimirovics! Ön nélkül sokan eltévedtek már, ezen a mi földünkön, itt körülünk, s körös-körül igen sok gazember jár.

Olyannyira, hogy örömmel jelenthetem: országunk készen áll a) az Ön adekvát fogadására, ellenforradalmi emlékművel és aláírandó egyezménypakkal, b) az Ön rendszerének befogadására. Kormánypártunk fiatal vállalkozói immár teljesen oroszkompatibilisen, khm, vállalkoznak, és aki nem mutatja meg, mije van, az annyit is ér. Nálunk is illiberális a demokrácia. Nálunk is lázad egy oligarcha, akinek egy másik oligarcha megüzente, hogy egyhamar ne jöjjön haza a szánkózásból. A mi oktatási rendszerünk is átáll a szervilis államimádatra, a mi közmédiánk is az állampárt hangján beszél, a mi civiljeink is idegen érdekek ügynökei. Idő kérdése, és... de nem, ez az idő már eljött.

Elment a nap, táskájába tevén ügyeit, gondjait. Csönd lesz talán.

(A szövegben összefüggésükből kiragadott idézetek szerepelnek Vlagyimir Majakovszkij: Beszélgetések Lenin elvtárssal c. költeményéből)